AnyuSzív

Ezért vagyok k#&@a jó nő!

Ez a poszt egy egyszerű elhatározás miatt született meg bennem.

Forrás: pixabay.com

Forrás: pixabay.com

Alsó tagozatos voltam, amikor a váll alá érő hajamat egy hirtelen jött ötlettől vezérelve 3 centisre vágattam.

Baromira nem úgy nézett ki ahogy elképzeltem ( a fodrászatban ülő tőlem is fiatalabb kislánynak sokkal vagányabban állt), de azóta is piszkálja a fantáziámat ez a rövid haj téma.

Tényleg próbálkoztam a hosszúval, becsületesen, többször is. Mert az ugye (ugye?) nőies, meg szép, meg lehet variálni, meg keretet ad a hosszú arcomnak, és még sorolhatnám a bullshiteket, amiket gyerekkorom óta hallok innen-onnan-amonnan.

A hajam sem akart hosszú lenni. Soha. Megnőtt egy darabig, jellemzően a vállam „aláig”, és csomókban kezdett el hullani. ( A variálás meg kimerült a hajgumik váltogatásában.)

Mindig az lett a vége, hogy levágattam bubira mert „neked ez áll a legjobban, kislányom”.

Szerettem volna rövidre, de nem mertem.

Hát most eljött az idő!

Leszámolok a hosszú hajjal, és a bubival, és tök rövidre vágatom a hajam!

Mert én most RÖVID hajat szeretnék, és rájöttem, hogy nem attól érzem jó nőnek magam ha mások szerint jól nézek ki, hanem ha én jól érzem magam a bőrömben és…

-mert tudok szeretni

-mert tudok főzni… meg rendelni is

-mert képes vagyok együttműködni

-mert imádok nevetni, saját magamon is

Forrás: pixabay.com

Forrás: pixabay.com

-mert akkor is a férjem pozitív tulajdonságait próbálom meglátni, amikor legszívesebben kivágnám a teraszra egész éjszakára

-mert belátom, hogy néha én is megérdemelném hogy kivágjon a teraszra egész éjszakára

-mert nyíltan fordulok a többi nő felé

-mert képes vagyok megvarrni egy harlekin-katica jelmezt (a lehető legegyszerűbb módon)

-mert ha nem lennék képes, akkor kitalálnék valami mást

-mert a rosszul sikerült ételekben is benne van a szívem-lelkem (hát még a jókban!)

-mert megbecsülöm a barátnőimet

-mert boldoggá teszem saját magam, hogy a családom is boldogabb lehessen

-mert munkát adok egy szuper nőtársamnak azzal, hogy kéthetente rábízom a lakásunk takarítását

-mert belátom, hogy ha megfeszülnék, akkor sem tudnék olyan csilli-villi tisztaságot varázsolni mint ő, a lakás legeldugottabb zugában is

-mert a takarítás delegálásával nyert időmet a gyerekeimmel és a férjemmel töltöm

Forrás: pixabay.com

Forrás: pixabay.com

-mert nem zavar hogy jobban szeretek a fiaimmal legózni, mint mosogatni (az utóbbi megvár, az előbbi viszont visszahozhatatlan pillanatokat ad)

-mert biztatni szeretném a többi anyát, nem lehúzni

-mert szeretek sminkelni

-mert smink nélkül is jól érzem magam

-mert hosszú évek munkája eredményeként békében vagyok önmagammal

-mert nem függ a boldogságom attól, hogy más mit gondol rólam

-mert nem szégyellem, hogy a családomtól függetlenül is vannak álmaim, amikért meg is dolgozom

-mert igyekszem nem máson verni el a port, ha valami nem alakul úgy, ahogy szeretném

-mert megengedem magamnak, hogy a rossz érzéseket is megéljem anélkül, hogy kétségbeesnék

-mert tudok bocsánatot kérni, a gyerekeimtől is

-mert hiszek a mosoly legyőzhetetlen erejében a legmorcosabb buszsofőrrel szemben is

Forrás: pixabay.com

Forrás: pixabay.com

-mert nem sajnálom magamtól az időt

-mert vettem a fáradtságot, a bátorságot, és szembenéztem önmagammal, a korlátaimmal, a gátjaimmal, az álmaimmal, nem szégyelltem segítséget kérni, és így elindulhattam végre a saját utamon.

-mert elkezdtem tudatosan elengedni azokat a dolgokat, amik hátráltatnak abban, hogy jól érezzem magam

-mert tisztelem önmagam annyira, hogy nem hallgatom végig azt, akitől/akivel rosszul érzem magam

-mert rájöttem arra, hogy ami az én utam, az nem a te utad, és ami az ő útja, az nem az enyém. És azért nem baj, ha nem értek meg valaki mást, mert nekem nem is kell őt megértenem. És ez fordítva is így van. Engem nem kell megértenie annak, aki nem az én cipőmben jár. Azzal tesz a legtöbbet, ha önmagát megérti.

Kapj elő egy papírt vagy egy word dokumentumot, és készíts egy befelé néző, őszinte listát!

Te mitől vagy jó nő? (Az vagy, hidd már el!!)

Forrás: pixabay.com

Forrás: pixabay.com

Ha megosztanád velünk a listádat, vagy bármit ami a szívedet nyomja, és szívesen tartoznál egy kulturált, összetartó női közösségbe, várunk téged az AnyuSzív Facebook-csoportban!

Boldog gyerekből boldog felnőtt

Bízom benne, hogy a gyerekeim egy lelkileg nyitottabb, egészségesebb generáció tagjaiként nőhetnek fel.

Forrás: pixabay.com

Forrás: pixabay.com

A vak is láthatja, hogy reformáció zajlik a gyermeknevelésben napjainkban.

A poroszos módszerek letűntek, és helyüket átvette a liberalizmus, melyben a gyerekek sokkal nagyobb mozgásteret kapnak, mint még akár 20-30 évvel ezelőtt is.

Egy korábbi bejegyzésemben írtam arról, hogy mélyen egyetértek Polus Enikő mentálhigiénés szakember szavaival, mely szerint a mai szülők nehéz helyzetben vannak, hiszen egy olyan korban nőttek fel, ahol a gyerek az „csak” gyerek volt.

Az volt a jellemző, hogy nem vehetett részt a döntésekben, sok esetben a szülők jelölték ki számukra az életutat, és amit anyu/apu mondott, az úgy volt, mert anyu/apu mondta.

Ehhez képest próbálnak gyermeket nevelni egy olyan szemléletű világban, ahol a gyermeknek lehet véleménye, ahol nem elfogadott az, ha elrepül egy füles vagy egy nyakleves, ahol elsősorban szeretni, és nem nevelni kell a gyerekeinket.

Tegnap a négy és fél éves nagyfiam kijelentette, hogy utálja amikor mérges vagyok rá, és az öccsére. Nem duzzogva, nem sértetten mondta. Egyszerűen legózás közben rám nézett és kijelentette, hogy ettől rosszul érzi magát.

Már vettem a levegőt a hegyi beszédhez hogy „Én is utálom amikor olyat csináltok, amiért mérgesnek kell lennem rátok…”, aztán inkább csendben kifújtam a levegőt, és megköszöntem a gyereknek, hogy ezt elmondta nekem.

Forrás: pixabay.com

Forrás: pixabay.com

30 éves múltam.

A környezetem tele van pánikbeteg, szorongó, depressziós emberekkel, akik évek, sokszor évtizedek óta hordozzák magukban a ki nem mondott érzéseket.

Sorban jönnek az üzenetek felnőtt nőktől, hogy „Anyukám mindenbe beleszól…” „Hiába van gyerekem, apám nem hajlandó tudomásul venni hogy felnőttem…” „A férjemmel nem tudok beszélni…” „Nincsen olyan barátom akivel megbeszélhetném a problémáimat…”

A mi generációnk a szülők által felállított szabályok között nőtt föl, amelyek egy régebbi világból származtak, majd miután kijártunk minden iskolát, ott találtuk magunkat egyedül a tömegben egy olyan világban, amire nem készítettek fel minket.

Egy világban, ahol az boldogul, aki ötletes, aki ügyes, aki gyors döntéseket képes hozni a millió lehetőség közt. Akinek a változáshoz való alkalmazkodási készsége jól működik, aki nem esik kétségbe, ha összedől körülötte a világ.

Hiányzik a fészek. A korlátok. A helyettünk meghozott döntések. Itt hideg van. És sokan vannak. És felelősséget kell vállalni magunkért, a családunkért.

Úristen, családom van!

Jön a szorongás, a pánik, a depresszió.

Forrás: pixabay.com

Forrás: pixabay.com

Nem tudom szülőként mit rontunk el. Valamit bizonyára, hiszen tökéletes szülő nincs.

Igyekszem mindenesetre minél nagyobb mozgásteret adni a fiaim szavainak, gondolatainak, ötleteinek, a személyiségüknek, a szárnyaiknak.

Szeretném, ha minél több tapasztalatot szereznének, ha kipróbálnának olyan dolgokat is, amiktől engem a frász kerülget. Ha magasra másznának a mászókán, ha eveznének a Dunán, ha elmondanák, hogy szerintük miért nem jó az a legó autó amit építek, vagy faarccal mondanák a képembe hogy „Nyugodj már meg…”.

Szeretném ha nem kellene skatulyában élniük, ha joguk lenne kilógni a sorból a gondolataik, a milyenségük miatt.

És ha támadás érné őket azért, mert mernek mások lenni, lenne hová jönniük vigaszért, és azért, hogy erőt gyűjthessenek.

Emellett azonban azt is szeretném, ha tisztelnék a szüleiket, a felnőtteket, akikkel a napjaikat töltik. A társaikat, akiknek ugyanúgy lelkük, személyiségük van, mint nekik. Az állatokat. Az épített és a természetes környezetet.

Szeretném, ha nem nekik kellene kitalálniuk, hogy mikor kell vacsorázniuk, fürdeniük, lefeküdniük. Ha nem nekik kellene kitalálniuk, hogy mit vehetünk meg a boltban és mit nem. Ha nem nekik kellene kitalálniuk, hogy mikor kell összepakolni a játékokat és mikor nem. Mert nem az ő dolguk kitalálni gyerekként, hogy meddig mehetnek el. Mert elbizonytalanodnak.

Forrás: pixabay.com

Forrás: pixabay.com

Igyekszem hát olyan kereteket adni a gyerekeimnek, ami biztonságot ad nekik, és eligazítja őket az alapvető társadalmi konvenciókban, úgy mint tisztelet, udvariasság, élni és élni hagyni-elv.

Ezek között a keretek között azonban önmaguk lehetnek. És én nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy kik ők! Mit gondolnak, mit éreznek? És nem csak azt akarom meglátni, amikor jó kedvűek, vagy épp ugyanazt gondolják, amit én. Nem csak az érdekel, amikor vigyorognak rám mert landol a kezükben a kindercsoki.

Az is érdekel, amikor utálnak.

Mert én akkor is szeretem őket.

És minden vágyam, hogy olyan felnőttek legyenek, akik szorongások nélkül mernek majd kilépni az életbe, dönteni, választani, felelősséget vállalni, kommunikálni, önmaguk lenni. Mert tisztában lesznek azzal, kik is ők valójában és mire képesek.

Lépésről lépésre a kamaszok felé

Anyukám szerint nem voltam könnyű kamasz, szerintem sokkal nehezebb is lehettem volna.

Forrás: pixabay.com

Forrás: pixabay.com

Mindkettőnk számára szebb lehetett volna az a néhány év, ha mi is megkaptuk volna azt a lehetőséget, amit a Tibenszky Moni Lisa vezette Felelős Szülők Iskolája november 26-án szombaton a Kossuth Klubban (1088 Bp, Múzeum utca 7.) 11 és 13 óra között megad a szülőknek, a pedagógusoknak és a 10 éven felüli kis-és nagykamaszoknak, Rögtönzött szülői értekezlet címmel.

Múlt héten az ovisoké és a kisiskolásoké volt a főszerep, ezen a héten a tinédzserek kerülnek reflektorfénybe.

A jó hangulat garantált, hiszen ott lesz Balatoni József, alias Jocó bácsi, aki élménypedagógiai módszerekkel mutatja be, hogyan gondolkodik az oktatásról, a gyerekekről, az életről. A résztvevők számíthatnak arra, hogy Jocó kilépteti őket a komfortzónájukból, és minden kényes, kamaszokat érintő kérdést kendőzetlen őszinteséggel boncolgat majd.

Tegnap olvastam egy bejegyzését, amelyben arról beszélt, hogy a felelős szexuális élet fontosságát hangsúlyozza a a diákjainak. Elkezdtem gondolkozni, hogy mi annak idején, 15 éve hallottunk-e a szexről bármit is a tanárainktól. Nem, nem igazán. Egymástól annál több butaságot. Igaz, valamivel védettebbek voltunk, mint a mai kamaszok, hiszen nem nyílt előttünk ennyire szélesre az internet világa.

Forrás: pixabay.com

Forrás: pixabay.com

Az érzések megfogalmazását és kifejezését Polus Enikő, a Me Se Kő Mentálhigiénés Segítő Központ szakembere segíti, aki már csupaszív jelenlétével is szeretettel és elfogadással tölti majd meg a termet. Ő kíséri a szülőket, a kamaszokat és a pedagógusokat, hogy minél jobban megértsék egymás érzéseit ebben az embert próbáló időszakban, ahol a gyerek kapkodja a fejét a hormonjai, a szülei, a kortársai és az iskolai elvárások között, és sokszor bizonytalanul szorong a gyermek-és a felnőttlét határán.

Hogy minél életszerűbb legyen ez a szülői értekezlet, a Momentán társulat tagjai segítenek Jocónak és Enikőnek, hogy bemutathassák a valóságban is rendszeresen előforduló iskolai szituációkat amelyek a gyerekek között, valamint a gyerekek és a tanárok között lezajlanak, és amelyekről a szülő nem minden esetben szerez tudomást.

Forrás: pixabay.com

Forrás: pixabay.com

Itt lesz továbbá Jocó egyik tanítványa, Balogh Lali, aki nem egy hétköznapi ember. Verseit Jocó Facebook-oldalán is olvashatjátok, és mivel ő aztán igazán érintett a témában, tovább fogja közelíteni egymáshoz a szülő-tinédzser-pedagógus álláspontokat.

Az FSZI csapata most sem fogja homokba dugni a fejét, olyan témákat boncolgat majd, mint a kirekesztés, a tekintélyelvű pedagógia, a kiüresedett kapcsolatok, az osztályban zajló szociometriai folyamatok, vagy a motiváció ereje a büntetéssel szemben.

Gyere el, ha szülő vagy, ha kamasz vagy, ha pedagógus vagy, ha meg szeretnéd érteni és el szeretnéd fogadni ezeket a már nem gyerekeket, de még nem felnőtteket, akiknek, bárhogy ís duzzognak és ellenállnak, elsősorban szeretetre, figyelemre, megértésre és elfogadásra van szükségük.

Forrás: pixabay.com

Forrás: pixabay.com

Jegyeket az elmeny@felelosszulokiskolaja.hu címen vagy a 06 20 358-6612-es telefonszámon tudsz rendelni, 2500 Ft-os áron. Családi kedvezményként két fő részére összesen 4800 Ft a belépőjegy.

Forrás: felelosszulokiskolaja.hu

Forrás: felelosszulokiskolaja.hu

Adjatok szárnyakat a gyermekeiteknek!

Mit tehetünk azért, hogy a gyerekeink a saját képességeiknek, adottságaiknak megfelelően fejlődhessenek, és megtalálhassák a boldogságukat?

Forrás: pixabay.com

Forrás: pixabay.com

Szombaton abban a szerencsében volt részem, hogy a délelőttömet a Gazdagréti Közösségi Házban tölthettem olyan szülők és szakemberek társaságában, akik nem csupán a gyermekeik, gyermekeink teljesítményét, hanem elsősorban a boldogságukat tartják szem előtt.

A Tibenszky Moni Lisa és Vargacz Alexandra által vezetett Felelős Szülők Iskolájának konferenciáján vettem részt, mely a MÁS, mint a többi! címet viselte.

Mindig jól érzem magam, ha hozzám hasonló gondolkodású és értékrendű emberekkel vagyok körülvéve, de az a légkör, amit ezen az eseményen a szakemberek és a szülők együtt teremtettek, fantasztikus volt!

A pozitivizmus, az elfogadás, az önmagunk szeretete, a gyermekeink személyiségének megismerése, egymás erősítése olyan hangulatot varázsolt körénk, hogy bizony sajnáltam, amikor kettőkor véget ért a rendezvény.

Igyekszem minden előadásból kiemelni a számomra legfontosabb útravalókat, bár bevallom nincs könnyű dolgom, mert a konferencia minden perce érdekes és hasznos volt számomra.

Forrás: pixabay.com

Forrás: pixabay.com

Lisa és Alexandra kedves, személyes köszöntője után elsőként Polus Enikő a ME-SE-KŐ Mentálhigiénés Segítő Központ szakembere állt a színpadon, aki többek között Pszicho- Edukációs Reformer, és akinek az előadásával roppantul tudtam azonosulni. Enikő ugyanis arról beszélt nekünk, hogy mennyire fontos a szülők önismerete és énismerete. Hiszen hogyan adhatnánk szárnyakat a gyermekeinknek, ha mi nem ismerjük a sajátjainkat, vagy ha ismerjük, nem jól használjuk őket? Felhívta a figyelmünket arra, hogy a mi szárnyaink nem jók a gyermekeinknek, hiszen ők önálló személyiségek, és ezt fontos tiszteletben tartanunk. Kihangsúlyozta, hogy mennyire fontos anyaként az énidő, amikor töltekezhetünk, és ami segít nekünk, hogy ne a múltban éljünk, hanem a jelennel, a jövővel legyünk elfoglalva. Kiemelte, hogy a múltban való „tapicskolás” bizony nagyon rombolóan hat az érzelmi intelligenciánkra. Megnyugtatott, hogy a felelős szülőség nem egyenlő a hibátlansággal, hiszen senki nem tökéletes. De ha keressük a gyermekünk boldogságának útjait, máris óriási lépést tettünk meg a tekintélyelvű neveléssel szemben. Az én gondolataimat öntötte szavakba, amikor elmondta, hogy milyen nehéz helyzetben van a mi generációnk, hiszen teljesen más elvek szerint nevelkedtünk, mint amelyek most dívnak. Sokszor átesünk a ló túloldalára ami gyermeknevelés liberalizmusát jelenti, holott a konzekvensen betartott szabályok a gyermekeink életét könnyítik meg, amellett természetesen, hogy úgy szeretjük és fogadjuk őket el, ahogy vannak.

Forrás: pixabay.com

Forrás: pixabay.com

Bajnok Ildikó konduktor, alapozó terapeuta előadása következett, aki a Honvéd Kórházban koraszülött babákkal és nagyobb gyermekek mozgásfejlesztésével foglalkozik, és aki számos tévhitet oszlatott el a gyerekek mozgásfejlődésével kapcsolatban. Nagyon fontos, hogy a koraszülöttség nem betegség. Nem következik belőle egyensen, hogy az idő előtt érkezett gyerekek bármilyen károsodást szenvednek. Hangsúlyozta, hogy még az egészséges gyermekek mozgásfejlődésében is nagy különbségek vannak, bár az anyukák képesek önmagukat és egymást is megijeszteni. Én is többször hangsúlyoztam már, hogy ezért nem érdemes beszállni a játszótéri versenybe. Ildikó tisztázta, hogy a fejlesztés nem szabad hogy gyorsítás legyen. Ezért is lehet akár káros is, ha indokolatlanul járunk a gyermekünkkel különböző terápiákra, vagy akár hamarabb ültetjük fel, vagy járatjuk, mint ahogy az idegrendszere erre megérett volna. Fontos hogy mindig szakember (neurológus, ortopédus, pszichológus,stb.) véleményére alapozzunk. Mi magunk is segíthetünk a gyerekeinknek, hogy az idegrendszeri fejlődésük minél optimálisabb legyen. Kerüljük a felesleges ingereket, a tévét, a kütyüket, babáknál a túl sok színes, zenélő játékot egyszerre, a túl sok programot. Ehelyett járjunk sokat játszótérre, adjunk lehetőséget a gyerekeknek mozogni, mászni, csúszni, tapasztalni, mi pedig nyugodjunk meg, és hagyjuk őket békén, hadd fejlődjenek a saját ritmusukban. Nagyon fontos, hogy ne hasonlítsuk össze őket más gyerekekkel, hiszen mindannyian csodálatosak a maguk nemében.

Forrás: pixabay.com

Forrás: pixabay.com

Héjja Edit nevelési tanácsadóban dolgozó pszichopedagógus is megerősítette az előadásában, hogy túl sok a túlaggódó szülő. Ha egy baba lassabb tempóban fejlődik, akkor a későbbiekben is lassabb érési folyamatra számíthatunk, és ezesetben hagyjuk még egy évet a gyerkőcöt az óvodában. Edit elmondta, hogy a gyermekek felmérésénél egy tünet nem tünet, és nem azonnal. Nagy baj, hogy sok óvodában és iskolában a pedagógusok ráragasztják, illetve erősítik a gyereken az elmaradott bélyeget, lelki károkat okozva ezzel a gyermekben (és a frászt hozva a szülőkre). Eloszlatott egy magát erősen tartó tévhitet, miszerint, ha kimarad a mászás, a gyermekkel később feltétlenül gond lesz iskolában. Nem igaz. Visszafelé közelítik meg a szakemberek a dolgot. Ha valamilyen probléma van a suliban, utánanéznek a babakori mozgásfejlődésnek. De egyik nem következik automatikusan a másikból. Edit kiemelte, hogy ha nem szeret rajzolni a gyerek, akkor más módon „hagyassunk vele” nyomot. Fűzzön gyöngyöt, először nagylyukút, hurkapálcára. Tépjen, fessen az ujjaival, szivaccsal, régi fogkefével, gyurmázzon, gyúrjon tésztát. Ő is hangsúlyozta, hogy az óvodásokat hagyni kell a saját tempójukban fejlődni, természetesen ha intő jeleket tapasztalunk, akkor szakemberhez kell fordulni, hiszen mindenkinek alanyi jogon jár a nevelési tanácsadókban elérhető ellátás. Mindenekelőtt azonban fontos, hogy lelkileg támogassuk gyermekeinket. Editet egyébként a szünetben négyszemközt is megkerestem, és készséggel válaszolt a Nimróddal kapcsolatos kérdéseimre, amit ezúton is nagyon köszönök neki.

Forrás: pixabay.com

Forrás: pixabay.com

Az utolsó előadót, Balatoni Józsefet, vagyis Jocó bácsit biztosan sokaknak nem kell bemutatnom. Több mint tizenötezren követik a Facebook-on, és D. Tóth Kriszta WMN című online magazinjában is rendszeresen publikál. Jocó bácsi az a pedagógus, akire azt hiszem minden diák vágyik. Nem csak azért mert laza, vicces és szókimondó, habár a tanórák élvezeti értékéhez ezek a tulajdonságok is nagymértékben hozzájárulnak. A gyerekeknek azonban óriási dolog, ha egy tanár egyenrangú félként kezeli őket. Ha nem tekintély, hanem élmény alapon szeretné tanítani őket. És nem csak tanítani. Jocó elmondta, hogy gyakorlatilag a nap huszonnégy órájában a gyerekek rendelkezésére áll, hiszen sok csonka családban élő diákja van, akik számára ő tölti be az apa, sőt olykor az anya szerepét is. Ő az, aki nem átall barikádot építeni a padokból és krétaharcot indítványozni az osztályban, hogy a gyerekek lássák, milyen egy lövészárok. Ő az, aki kimondja, hogy a gyerek nem hülye, csak gyerek, és hihetetlen mennyi mindent megért. Fontosnak tartja pedagógusként, hogy önmagát adja a gyerekek előtt, hiszen ha álarcot viselne, az energiái nagy része elmenne arra, hogy azt az álarcot a helyén tartsa, nehogy a gyerekek mögé lássanak.Nem egy elérhetetlen osztályfőnök ő, nem zárkózik elefántcsonttoronyba, hanem őszintén hisz abban, hogy a gyerekeket meg kell hallgatni, be kell vonni mindenbe. A hetedikes osztálya például teljesen egyedül szervezte meg a saját osztálykirándulását. Cserébe Jocó is részt vesz minden osztályeseményben, legyen az tábor, vagy tánc kékre festett ábrázattal. A számomra legjelentősebb gondolata a következő volt: Miért akarunk egy gyereket arra kényszeríteni, hogy tizenkét éven át nap mint nap úgy járjon iskolába, hogy utálja? Mi hogy éreznénk magunkat felnőttként egy ilyen munkahelyen? (Hányan hördülnek most fel, hogy így vannak ezzel, mégis kibírják? Ennek azonban nem kellene így lennie.) Ő az élménypedagógiával azt igyekszik elérni, hogy a gyerekek szívesen járjanak iskolába, a tudásért akarjanak tanulni, a lehető legkevésbé direkt módon. Tapasztaljanak, hogy észrevétlenül épüljön be a tananyag a fejükbe, a tudás élvezete az életükbe, a felnőttek iránti bizalom pedig a szívükbe.

Forrás: pixabay.com

Forrás: pixabay.com

Az előadásokat követően egy kerekasztal beszélgetésre került sor, ahol az előadók kiegészülve Wéber Anikóval az Osztály vesztese című könyv szerzőjével, immár a nézők közé ülve készséggel válaszoltak a szakterületeiket érintő kérdésekre. Estig tudtam volna hallgatni és kérdezni, tényleg sajnáltam hogy haza kellett indulnunk ebből a pozitív, felemelő közegből.

A rendezvényt színesítették a különböző kiállítók, többek között vásárolhattunk a boldog gyermeknevelést segítő könyveket, anyarelaxációs cd-t, és Dósa Erzsébet gyógymasszőrrel is egyeztethetett időpontot, aki ellazulásra vágyott.

Az előadókat, ezeket a szuper szak,- de elsősorban embereket hallgatva azt éreztem, hogy végtelenül hálás vagyok, amiért itt vannak ők, akik nem megnyirbálni, beskatulyázni szeretnék a gyerekeket, hanem arra törekszenek, hogy minél több gyermek és szülő kapjon szárnyakat, és ne kibírja az életet, hanem élje, megélje, és megtalálja a saját boldogságát.

Köszönöm nektek hogy vagytok!

A Felelős Szülők Iskolájának november 26-i rendezvényéről, a Rögtönzött Szülői Értekezletről a holnapi bejegyzésemben olvashattok. Menjetek el, ha időtök engedi, fantasztikus élményben lesz részetek!

Forrás: felelosszulokiskolaja.hu

Forrás: felelosszulokiskolaja.hu

Örökbefogadott lányból édesanyává váltam

Vajon predesztinálja a szüleinkkel való kapcsolatunk azt, hogy mi magunk milyen szülők leszünk?

Forrás: pixabay.com

Forrás: pixabay.com

Ági története annyira fájdalmas, mégis olyan felemelő és reménykeltő, hogy ilyen sztorit csak az élet írhat.

Előre bocsátom, hogy a nehézséget nem az örökbefogadás ténye jelentette Ági számára, hanem az örökbefogadó szülők személyes háttere.

Az örökbefogadás nagyon nemes, és jó dolog.

Ági állami gondozott kislány volt, akit három éves korában fogadott örökbe 37 éves apukája József és 21 éves anyukája, Éva.

József alkoholista volt, de jólelkű, szeretetteljes ember, aki mindent megtett az ő kicsi lányáért. Ági anyja előtt már volt egy felesége, aki meghalt, miközben a közös gyermeküket várta.

Éva annak ellenére reménykedett benne, hogy saját gyermeke lehet, hogy tudta, a méhe nem fejlődött ki teljesen.

Mivel József mindenképpen szeretett volna gyermeket, Éva, hogy a férfi vele maradjon, beleegyezett hogy örökbefogadjanak egy kislányt.

Ágira esett a választásuk, aki kérdésemre elmondta, hogy az intézetben töltött évekről nem emlékszik semmire, de az első szüleivel töltött napjára igen, mert rántott májat kellett ennie, amit nem szeretett, és amitől azóta is felfordul a gyomra.

Nem alakult sokkal jobban a szülőkkel töltött további élete sem.

Bár József elhalmozta szeretettel, az alkohol mégiscsak uralkodott rajta. Többször előfordult, hogy a kislánynak kellett őt hazakísérnie a kocsmából.

Forrás: pixabay.com

Forrás: pixabay.com

Éva szeretetében sem volt sok köszönet, nem tudta ugyanis megbocsátani a lánynak, hogy nem a saját vére. Soha nem mondta ki Ági nevét, azt pedig pláne nem, hogy kislányom. Ha beszélt róla, azt mondta hogy „ez”, vagy „ennek”.

Nem csoda hát, hogy a kislány rossz tanuló lett.

Megkérdeztem Ágit, hogy érte-e gyerekként atrocitás azért, mert örökbefogadott gyermek volt. Elmondta, hogy nem. Nem is beszéltek róla. Sőt, az osztályban ő csak egy szürke kislány volt. Azt sem vették észre amikor nem ment el velük kirándulni. Az osztályfőnöke nem vitte el.

Kíváncsi voltam rá, hogy mikor kezdett el mocorogni benne a gondolat, hogy szeretne egyszer saját gyereket. Ági elmondta, hogy már 14 évesen voltak kis ruhái a leendő gyermekének.

Aztán 17 évesen megtörtént vele minden nő rémálma. Megerőszakolták.

Természetesen testileg és lelkileg is nagyon megviselték a történtek, és a nőgyógyásza azt mondta, amíg fel nem dolgozza ezt a tragédiát, nem valószínű hogy lesz gyermeke.

19 évesen ismerte meg Gábort. Azonnal szerelmes lett. Elmondta neki mi történt vele, és a férfi megértő és türelmes volt. Miután először együtt voltak, Ági azonnal érezte, hogy teherbe esett.

Boldog volt, de tudta, hogy ha meg akarja tartani a babát, titkolnia kell 12 hétig, hiszen utána a szülei már nem tehetnek semmit.

Gábor nagyon szerette Ágit, de sajnos az alkohol miatt ő sem és a körülmények sem voltak ideálisak egy kismamának, így Ági inkább hazaköltözött a nem túl meleg, de legalább biztonságos szülői házba, és megszülte kisfiát, Bálintot, aki igazi szerelembaba volt.

Forrás: pixabay.com

Forrás: pixabay.com

Nem sokkal később Ági elveszítette imádott apukáját. Éva József halála után dörgölte a lánya orra alá, hogy csak azért „hozta ki” annak idején, mert meg akarta tartani a férfit. József még egy kislányt szeretett volna a családba, de Éva ezt már nem engedte meg.

Ahogy szíve szerint azt sem engedné meg, hogy Ági boldog legyen. Ági elmondása szerint anyja féltékeny a kapcsolataira, és persze arra, hogy a lánynak saját gyermeke születhetett.

A nehézségek után Ági a munkahelyén ismerkedett meg jelenlegi párjával, Ferivel.

Ági nem akart komoly kapcsolatot, csupán szexre vágyott. A munka és a gyereknevelés, valamint az anyja ellátása mellett ennyi fért volna bele a napjaiba.

A sors azonban nem így gondolta. Feri személyében olyan támaszt küldött Áginak, amiért a mai napig nagyon hálás. Azóta született két közös gyermekük, és a férfi tökéletesen helyt áll a családban. Ági ugyanis sok időt töltött kórházban pajzsmirigy-problémák miatt.

Ezalatt Feri dolgozott, ellátta a gyerekeket, és kezelte a drága mamát, Évát.

Évát, akinek az állapota az utóbbi években nagyon leromlott.

Agyi infarktust és agyvérzést kapott, epilepsziás, és éjszakára pelenkázni kell.

De a jóindulata a régi.

Amikor kiderült, hogy Ági a harmadik gyermekét várja, Éva azt kérte tőle, adja neki a kedvenc unokáját, Bálintot, hiszen neki úgyis marad még két gyereke.

Forrás: pixabay.com

Forrás: pixabay.com

Vajon felfogta a szavai jelentését?

Nem tudjuk.

Feri továbbra is állta a sarat, és két évvel ezelőtt, február 13-án pénteken 13 órakor feleségül vette Ágit.

Azóta is így együtt dolgoznak meg minden apró boldog pillanatért, és együtt viselik gondját Évának.

Gábor, Bálint édesapja is része az életüknek, de sajnos nem alakult ki erős kapocs a fiú és az apja közt.

Az immár háromgyerekes anyuka nagyon büszke a gyerekeire. Nagyfia, Bálint érettségi előtt áll, mérnöknek készül.

Amikor megkérdeztem Ágit, hogy édesanyaként mik azok a dolgok, amiket a legfontosabbnak tart, amit mindenképp szeretne megadni a gyerekeinek, ezt válaszolta:

„Szeretet, odafigyelés, vígasz, ha baj van. Bármit megbeszélhetnek velem, és ha tudok, adok tanácsot. Ő tudják, érzik, hogy bármikor, bármiben számíthatnak rám.”

Ági története számomra azt mutatta meg, hogy minden helyzetből fel lehet állni. Hogy a napi csipp-csupp problémáinkat óriásinak érezzük, miközben emberek igazi, nagy harcokat vívnak az élettel.

Forrás: pixabay.com

Forrás: pixabay.com

Hát ilyen kemény csajok vannak köztünk az AnyuSzív Facebook-csoportban.

Várunk Téged is, ha kulturált, támogató anyaközösséget keresel.

A fiam tisztelni fogja a lányodat?

Mit tehetnek a fiús és a lányos anyák azért, hogy a gyermekeik felnőttként tisztelettel tekintsenek a másikra?

Forrás: pixabay.com

Forrás: pixabay.com

Tisztelet.  Elvont fogalom, amely azonban még az elmérgesedett konfliktusokat is enyhítheti, ami segít, hogy önmagunkat és egymást is méltósággal kezeljük, elismerjük a saját és embertársaink értékeit.

Nagyívű gondolatoknak tűnnek a fenti sorok, de mindjárt bebizonyítom, hogy cseppet sem azok. Illetve nem szabadna annak lenniük.

Péntek este tévét néztünk a férjemmel, és szembejött velünk Ariana Grande és Nicki Minaj Side to side című videóklippje.

30 éves vagyok. Nem vagyok prűd. Nem vagyok irigy, ami szép az szép, ráadásul tudomásul veszem azt is, hogy a szexszel minden el lehet adni.

De ezt a klippet egyszerűen nem értettem.

Tangás lányok spinningelnek, miközben a kamera hátulról mutatja őket, szemérmetlenül közelről.

Nem értem.

Miért?

Itt van két fiatal énekesnő, akik tehetségesek, egyediek, de megmondom őszintén, egy taktust sem tudnék felidézni a dalból, mert csak a fenekekre emlékszem.

Forrás: pixabay.com

Forrás: pixabay.com

Valóban ez volt a cél?

Ez a kevésbé jelentős kérdésem.

Ami viszont tényleg nem hagy nyugodni, hogy hogy a francba tanítsam meg a fiaimat arra, hogy tiszteljék a nőket, ne csak mint szexuális vágyaik tárgyaira nézzenek rájuk, hanem értékes, értelmes emberekre, ha ezt látják majd a tévében?

Azt most hagyjuk, hogy a tv egyre szűkebb keresztmetszet, hiszen az internetről is dől a gyerekekre, kamaszokra a szex, méghozzá egymástól. Fehérneműs fotók a lányosztálytársakról, csücsörítés, mély dekoltázsok tizenévesen, és olyan kihívó tekintetek, hogy harminc éves létemre én szégyellem el magam.

Mit csináljak, hogy a fiaim úgy viselkedjenek a lányokkal, ahogy szerintem helyes? És nem csak az alapvető udvariasságról beszélek, hanem arról, hogy hogy érjem el, hogy ne csak betömni való lyukaknak tekintsék a lányokat? Hogy képesek legyenek beleszeretni az emberi, női értékeikbe?

Kavarognak a gondolataim.

Az a véleményem, hogy alapvetően minden nő szereti, ha tisztelik. Sőt, minden ember. Még a csücsörítős, tangás spinning-lányok is.

Forrás: pixabay.com

Forrás: pixabay.com

És nagyon fel tudunk háborodni, ha a másodlagos nemi jellegeinken kívül nem látnak meg rajtunk, bennünk mást.

Tudom, hogy felgyorsult a világ, hamarabb érnek a fiatalok, bla bla bla… Ezt nem tudom megállítani, és nem is akarom feltenni a  „bezzeg az én időmben…”-lemezt.

De akkor sem tudom, hogy mivel fogják kivívni, vagy inkább úgy mondom, mivel nem fogják lerombolni a fiaim tiszteletét a korukbeli lányok.

Minden lány szereti királylánynak érezni magát.

Szeretjük ha kitalálják a gondolatainkat, ha a férfiak a tenyerükön hordoznak minket, és most nem az anyagiakról beszélek. A szerelemről, a  kedvességről, a figyelmességről, a gyengédségről, a segítőkészségről, és igen, a tiszteletről.

Ha egy fiú nem lát mást a nőkből, mint ciciket, feneket meg puncit, ja meg csücsörszájat, akkor bizony eszerint is fog bánni vele.

Én nem akarom, hogy a fiaim bárkiben is csupán a szexuális objektumot lássák. Őmiattuk sem, és a lányok miatt sem.

Forrás: pixabay.com

Forrás: pixabay.com

De mit tehetek? Beszélhetek én nekik arról, hogy a nők is ugyanolyan okosak, értékesek, tehetségesek, mint ők, ha Nicki Minaj és barátnői nyomják majd a szemükbe a didkóikat!

Ezek után vajon érteni fogják a srácok, hogy miért vannak felháborodva az ilyen lányok, amiért a fiúk nem életük szerelmét, hanem csupán egy kellemes numerát látnak bennük?

 

 

 

A MÁS gyerek nem rossz gyerek!

A MÁS gyerek nem egyenlő azzal, hogy rossz gyerek. Ők is megérdemlik az esélyt!

Forrás: felelosszulokiskolaja.hu

Forrás: felelosszulokiskolaja.hu

Többször eljátszottam már ennek a bejegyzésnek a gondolatával, de valamiért mindig elvetettem.

Most azonban kaptam egy megkeresést a Felelős Szülők Iskolájától, így úgy döntöttem két legyet ütök egy csapásra: leírom a saját történetünket, és mivel abszolút tudok azonosulni azzal amit képviselnek, népszerűsítem a jövő szombati, a Gazdagréti Közösségi Házban tartandó rendezvényüket, amelynek címe MÁS, mint a többi!, és a középpontban azon gyerekek óvodai, iskolai beilleszkedése, fejlődése, boldogsága áll, akik valamiben különböznek a társaiktól.

S hogy miért érzem magaménak az ügyet?

Nimród másfél éves volt, amikor vele kapcsolatban először hallottam egy óvónőtől (Csiri-biri tornán), hogy „én még ilyet nem is láttam.” Annyira gyorsan mászott, hogy szemmel is alig bírtuk követni.

Mit bántam én, örültem hogy mászik, azzal riogattak, hogy ha az kimarad, bajok lesznek később.

Gyorsan ment a mozgásfejlődés, nem maradt ki semmi. Ami feltűnt, hogy nem gagyog. Nem volt ba- ba-ba, ma-ma-ma-korszak. Volt a bidodó (fűnyíró), a bágogó (nyálfogó), meg a pityotyotty (paradicsom), aztán elkezdett folyékonyan, kristálytisztán beszélni. Kicsit több volt mint két éves.

Már ekkor láttam, hogy nagyon nehéz lekötni. Nem érdeklik különösebben a játékok, illetve érdekli minden, de csak percekre. Vagy inkább fél percekre.

Viszont imádott rohanni, segíteni a kertben, kint lenni a szabadban. Kilométereket tudott sétálni anélkül, hogy fölvetette volna magát.

Két és fél évesen került először közösségbe. Nem is akárhová, egy olyan családi napközibe, ami délutánonként az egyik legszuperebb játszóházat üzemelteti, amit valaha láttam. A gyerek a sok játéktól azt sem tudta hová legyen. Volt hálós labirintus, ezer kisjárgány, mindenféle szerepjáték-kellék, és persze jó néhány gyerek.

Nimród a mennyországban érezte magát a gyönyörűségtől, én meg az örömtől, hogy feloldódott, és szívesen marad a csanában.

A kiscsoportos gyerekek óvodába való beszokása hónapokba telik. Itt (amellett hogy egyébként kedveltem a nevelőket), másfél-két hét után közölték velem, hogy a gyerek más mint a többi, esetleg hiperkatív, azt ajánlják hogy vigyem el gyógypedagógushoz vagy fejlesztőházba, ahol felmérik.

Forrás: pixabay.com

Forrás: pixabay.com

Elvittem. Még mindig csak két és fél éves volt a gyerek. Elmondtam, hogy sima szülés volt, igaz, hosszú vajúdás, és hát mi tagadás, biztos nem vált az előnyére, hogy a terhesség közben különköltöztünk az édesapjával.

Otthagytunk a fejlesztőházban némi pénzt, és megmondták, amit addig is tudtam: nem hiperaktív a gyerek.

Kapkodó. Igen. A figyelme nehezen tartható. Igen. Egyébként pedig egy helyes kiskölyök, akivel alapvetően semmi probléma nincs, ráadásul még csak két és fél éves!

(Nem kompetenciám beszélni a hiperaktivitás szakmai oldaláról, azt azonban tudom, hogy több jele van, és nem mindennek kell teljesülnie egyszerre. Vannak fokozatok.)

A témát fektettük, jártunk jógázni, és rengeteget voltunk a szabadban. Ami ismét feltűnt, az a gyerek veszélyesen éles memóriája. Elképesztő volt, hogy milyen apró dolgokra emlékezett, korához képest nagy időtávlatokból.

Barátságos volt a társaival, elhagytuk nappal szépen a pelust, voltak állandó kis barátai, és amellett, hogy megmaradt a kapkodása, az állandó futás, és a (már) egy percig tartó játékok, továbbra sem éreztem, hogy gond lenne vele. Pedig közben megszületett az öccse is.

Három éves kora előtt néhány héttel elköltöztünk, így új családi napközibe került, egy szuper óvónéni, és két szuper dajkanéni „kezei közé”. Semmi gondunk nem volt. Elfogadták, hogy egyrészt még kicsi, másrészt ilyen típus. Nem akarták fejleszteni, nem akarták megjavítani, egyszerűen hagyták, hogy játszon, autózzon, önmaga legyen. Három éves múlt egy-két hónappal, amikor fél órás műsort adtak a kis társaival, amit néha kajláskodva ugyan, de szépen végigcsinált, rengeteget énekelt (otthon is), és végre nem a „gyengeségeire” hívták fel a figyelmünket, hanem az erősségeire. Hogy milyen jó a hallása a daloknál, milyen szépen megjegyez hosszú verseket, mondókákat.

Eltelt a nyár, átballagtunk hát kissé fájó szívvel az állami óvodába. A nyílt nap után nem volt kérdés, hogy maradunk a körzeti ovinknál. Tapasztalt és kedves dadus-és óvónénijeink vannak. Nem fásultak, nem sietnek, minden kérdésemre válaszolnak, és odafigyelnek a gyerekemre. Nagy előny, hogy nem harmincan, hanem tizennyolcan vannak a csoportban.

Forrás: pixabay.com

Forrás: pixabay.com

Az első félévben megfigyelték a gyerekeket. Sokat kérdeztek az otthoni életünkről, és ők is sokat meséltek a gyerekek óvodai életéről. Látták ők is a gyerekem „pörgősségét”, de látták a kedvességét, a segítőkészségét is. Sokat beszélgettünk arról, hogy később majd lehet, hogy szükség lesz mozgásfejlesztésre, de várjunk amíg középsős lesz.

Érdekes dolog, amikor az ovi vagy suli faliújságján összehasonlítod a saját gyereked rajzait a többi gyerekével. Volt egy eset, a képek címe az volt: nyár. Fantasztikus művek, egy-két gyerkőc igazi tehetség a csoportban. Az én drágám pedig rajzolt kb. 15 egymásba fonódó pacát. Szép színes volt, de abszolút felismerhetetlen. Nyeltem egyet, nem baj, nem lesz festőművész, attól még lehet boldog.

Két nappal később felmutat a gyerek a faliújságra: „Nézd meg, anya, milyen szép tengert rajzoltam!”

Hirtelen értelmet nyert a sok hullámos kör (két perce gondolkozom, hogy hogy fogalmazzam meg), és valóban, leginkább vízre hasonlított a műve. A tengert soha nem látta egyébként.

A lényeg az, hogy most ott tartunk, hogy kaptunk egy beutalót a nevelési tanácsadóba, amin 99%-ban leírják az óvónénik, hogy a gyerek tök jó fej, segítőkész, stabil baráti kapcsolata van, és egyébként a figyelme nehezen tartható, illetve koordinálatlan, kapkodó nagymozgásai vannak.

Azt még hozzátették, hogy a testi-lelki jóbarátjával kölcsönösen pörgetik egymást, és mindkét kisfiú nyugodtabb, ha csak egyikük van ott az oviban. Nyugodtabbak, de biztosan szomorúbbak is. Imádják egymást.

Holnap megyünk a nevelési tanácsadóba Nimróddal. Én két hete már voltam bent, és a pszichológusnő meglepődött, hogy miért vagyok ott, hiszen a gyerek még mindig kicsi, még mindig annyit változik, fejlődik. Ez így van, az utóbbi 4-5 hét alatt ugrásszerű „nagyfiúsodást” tapasztaltunk nála.

Forrás: pixabay.com

Forrás: pixabay.com

Nem tudom.

Vegyesek az érzéseim, hiszen szeretném, ha a gyerekem nem lenne lemaradva a társaihoz képest. Illetve, ha lemarad, akkor segítsünk neki abban, hogy olyan tevékenységeket találjon, amiben örömét leli, amiben sikere van, amiben tehetséges.

Rossz érzés, hogy mindenhol bélyeget kapott, és bár igyekszem ezt nem erősíteni, de homokba sem akarom dugni a fejem.

Nem tudom, hogy alternatív iskolát válasszunk-e, ahová jó szívvel jár, de ahol esetleg elpocsékolódik az IQ-ja (mert az mindenhol vitán felül állt, hogy nagyon okos és értelmes gyerek).

Rengeteg kérdés van bennem, ezért is örültem meg nagyon, amikor az emailjeim között megláttam a Felelős Szülők Iskolájának megkeresését.

Forrás: sulinet.hu

Forrás: sulinet.hu

A program november 19-én szombaton 9:00-kor kezdődik a Gazdagréti Közösségi Házban (XI. kerület, Törökugató u. 9.), és az alábbiak szerint alakul:

9:00-9:30 Regisztráció, kiállítók megismerése, kötetlen beszélgetés

9:30 Megnyitó: Tibenszky Moni Lisa, Felelős Szülők Iskolájának alapítója

9:35 „Szárnyak nélkül nem lehet repülni!” – Érzelmi intelligencia a családban – Pólus Enikő, mentálhigiénés szakember, ME-SE-KÖ Mentálhigiénés Központ

10:10 A mozgás és a tanulás összefüggései nagylátószögben – Bajnok Ildikó konduktor, alapozó terapeuta (Csodakapu Alapítvány)

10:40 Miben lehet MÁS a gyerekem? Iskolai elvárások, mérhető és érzékelhető eltérések és azok lehetséges megoldásai – Héjja Edit pszichopedagógus

11:10 Kávészünet, kiállítói beszélgetések

11:30 Tanár úr, mi volt ma a suliban? Élménypedagógia – Létezik-e személyre szabott oktatás? – Balatoni József, a népszerű történelemtanár (Kontyfa utcai Általános Iskola és Gimnázium), a Jocó bácsi világa közösségi oldal tulajdonosa

12:00 Kaleidoszkóp – Kerekasztal-beszélgetés a nézők bevonásával
Résztvevők:
a pszichopedagógus, Héjja Edit
a pedagógus , Balatoni József (Jocó bácsi világa)
az író és pedagógus, Wéber Anikó (Az osztály vesztese című könyv szerzője)
a mentálhigiénés szakember, Pólus Enikő (ME-SE-KŐ Mentálhigiénés Központ)
a konduktor, alapozó terapeuta, Bajnok Ildikó (Babasegély Szolgálat)

A 2500 Ft-os belépőt az info@felelosszulokiskolaja.hu címen, vagy a Gazdagréti Közösségi Házban tudjátok megvásárolni.

Forrás: pixabay.com

Forrás: pixabay.com

Abban bízom, hogy az előadások után tisztábban fogom látni a saját gyerekemet, az igényeit, és könnyebben jelöljük ki számára azt az utat, ami a boldogságához vezet. Mert ugyanúgy joga van hozzá, akkor is, ha kicsit MÁS.

Csapongó gondolatok a ceglédi babáról

Ma először nem írtam meg előre word-ben a bejegyzésemet.

Nem ígérem hogy összeszedett lesz. Azt sem hogy befejezem. Azt sem hogy közzéteszem. Most csak írom.

Napok óta azt éreztem hogy nagyon fáradt vagyok. Hogy elegem van mindenből. Az idegeim pattanásig feszültek a gyerekeim legkisebb csínytevésére, ráadásul az sem segített hogy az óraállítás miatt teljesen felborult a napirendünk.

Tudtam hogy mi a bajom.

Az utóbbi hetekben nem tudtam töltekezni. Nem volt én-időm. Mivel a külvilágból sok impulzust fölveszek, sok emberrel érintkezem, olyan ember vagyok akinek hatványozottan szüksége van a kiegyensúlyozott működéshez az egyedüllétre, a csendre. A férjem partner ebben, elfogad így, és segít, de az utóbbi hetek neki is zsúfoltan alakultak. Van ilyen.

A gyerekeim is érezték, hogy merülök. A nagyobbik fiam extra-érzékeny, így minden rezdülésemről tükröt mutat nekem. Ugyanolyan feszült, mint én. Igyekeztem tudatosítani magamban, hogy türelmesebbnek kell lennem, nem az ő hibájuk ha én feszült vagyok, de nem vagyok robot továbbra sem.

Már éppen kezdtem magam alá esni, azt gondolva, hogy nem bírom tovább (család, munka, blog, AnyuSzív-projekt, tanulás), amikor valamelyik hírportálon megütött egy cikk.

Cegléden holtan találtak egy egy éves gyereket.

Emberként, nőként és anyaként is megütött volna a dolog, de így hogy Cegléden történt, még inkább.

Itt volt az első munkahelyem. A gyámhivatalban.

A következő cikk a témában: Agyonverte az anyja a ceglédi kisfiút.

Két utcára a régi otthonunktól.

Az apa értetlenül áll az eddig jó anyaként ismert nő tette előtt, egy jóindulatú újságíró belinkeli a Google Street View-ról a ház képét, ahol a tragédia történt, és kiderül, az anya a földön hisztiző egyévest annyira és annyiszor megrázta, hogy a feje többször a padlónak csapódott.

Nem akarok arról értekezni, hogy mi miért történhetett. Nem tudom. Nem voltam ott. Nem láttam az anya szemével. Nem éreztem a szívével. Nem tudom milyen pszichés állapotban volt. És elképzelésem sincs arról, hogy most milyenben lehet.

De rájöttem valamire.

Fáradt vagyok. Ideges vagyok. Stresszes az életünk, mert rohanunk. De nagyon örülök neki, akármennyire is szét vagyok esve, hogy a gyerekeim itt vannak nekem. Itt vannak velem.

Ami Cegléden történt, az visszafordíthatatlan. Az a gyermek, akinek joga lett volna az élethez, meghalt. Nem hozta vissza sem a rálocsolt hideg víz, sem az anya, sem a mentősök újraélesztése.

Életek mentek tönkre.

Az én gyerekeim élnek. A férjem él. Én is élek.

Szabad vagyok. Minden helyzetben döntési lehetőségeim vannak. Arról mindig én dönthetek, hogy miről mit gondolok, mire hogyan reagálok.

Vannak barátaim. Az AnyuSzívnek van egy 620 fős közössége, amelynek a keménymagja a nap 24 órájában együtt van. Egymással vagyunk. Egymásnak vagyunk.

Fáradt vagyok. De mindenem megvan.

Figyeljünk oda önmagunkra és egymásra, hogy ne történhessenek angyalkákkal ilyen visszafordíthatatlan borzalmak. Meg visszafordíthatóak sem.

Te drága kis angyal! Ami veled történt, figyelmeztessen minket arra, hogy mennyire törékeny az élet, és mennyire örülnünk kell az ördögfiókáinknak még akkor is, amikor épp az idegeinken táncolnak. És arra is, hogy mennyi anya áll sokszor a testi és idegi kimerültség szélén, fizikai segítség és támogatás híján.

Gyere az AnyuSzív Facebook-csoportba. Segítünk neked.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!