AnyuSzív

“A gyerek jött a mi családunkba, neki kell alkalmazkodnia!”

Nekünk úgy kényelmes, hogy nem rendelünk mindent alá a gyermekeinknek. Mert attól hogy megszülettek, mi és az igényeink nem tűntünk el!

Forrás: pixabay.com

A napokban olvastam egy blogbejegyzést egy anyukától, akit többek között a hideg ráz attól a mondattól, hogy “a gyerek jött a mi családunkba, alkalmazkodjon ő hozzánk!”. 

Magvas gondolatokat indított el bennem az egyébként jó cikk, ugyanis mi a kezdetektől éppen ebben a szellemben éljük a családi életünket. Számba vettem, milyen előnyei vannak rám és a férjemre mint egyénekre és mint párra, illetve a gyerekeinkre nézve annak, hogy nem dobtuk a kukába a régi életünket és személyiségünket, vágyainkat, álmainkat akkor, amikor a gyerekeink megszülettek.

Az első ami eszembe jutott, az az alvás. A gyerekeink soha egy percet sem töltöttek az ágyunkban, leszámítva egy különösen hasfájós éjszakát, illetve a reggeli 5-10 perceket. Nem aludtak velünk egy szobában, kivéve Nimród első két hónapját, amikor vártuk, hogy elkészüljön a szobája. Minden tiszteletem azoké, akiket nem zavar ha éjjel lerúgják a veséjüket, és nyugodtan tudnak aludni, anélkül hogy attól félnének, hogy ráfekszenek a babára. Sem a férjem, sem én nem tudjuk kipihenni magunkat így, és én különösen ingerült vagyok ha rossz az éjszakám. Persze ehhez az is kellett, hogy a fiúk mindketten jó alvók, de ha betegség, vagy izgalom miatt mégis megébrednek, inkább én fekszem be melléjük, mert onnan akkor jövök ki, amikor én akarok.

A másik dolog, a napirend. Én egyébként is egy időmániás kocka vagyok, bármennyire is próbálom ezt levetkőzni, szeretem ha minden terv szerint megy. A reggeleink lazábbak, lassabbak szoktak lenni, de az este 8 órai fekvésből nem engedek. Így a fiúk kipihentek, és mi is kapunk minden nap két-három órát a férjemmel, amit kettesben töltünk. Mivel ez már 5 éve így van, és a kisebbik fiam is ebbe a rendszerbe született bele, természetes nekik, hogy nyolckor irány az ágy.

Forrás: pixabay.com

A férjemmel mindketten allergiásak vagyunk rá, hogy az asztalnál egyenek a fiúk, és akkor, amikor reggeli, ebéd vagy vacsora van. Nincs kint az étel órákig az asztalon, nem rakom ki újra tíz perccel azután hogy fanyalogva azt mondta, hogy nem kell, és nem csinálok májkrémes kenyeret, miután megkentem a vajasat, amit először kért. Egyszer-kétszer beugrottam a szívatásnak, aztán mikor sorban landolt a kukában az étel, azt mondtam hogy vagy megeszitek most azt amit kértetek, vagy esztek a következő étkezésnél.

A hobbijainkat is igyekszünk nem elhanyagolni, ámbár ebben (is) szükségünk van egymás támogatására. Ha én írok, jógázom, barátnőzöm, vagy épp suliban vagyok (igen, nekem a tanulás is hobbi), a férjem van a fiúkkal, míg ha ő kosarazni, squash-olni, vagy a hobbitelken van fúrni-faragni, akkor én gardírozom a gyerekeket, bár egyre gyakrabban szállnak be a szerelésbe, az apjuk nagy örömére.

Nem engedtük át nekik és a játékaiknak a közös helyiségekben a terepet. A szobájuk az övék, ott akkora kupit csinálnak amekkorát akarnak, de a nappaliban vacsora után már nem akarunk játékokat látni. Nem annyira rég jártam egy családi házban, ahol a kb. 40 nm-es nappali gyakorlatilag egy játszóház volt. Ebből nyílt egy kisebb szoba, ahol szintén csak játékok voltak, a két gyerek szobájában nem voltam. Rögtön az jutott eszembe, hogy anya és apa megvan, de vajon hol van a férfi és a nő? Nem számít az én véleményem ha nekik így jó, de én biztosan azt érezném, hogy a gyerekeink uralják az életünket. 

A menőkénk sem változott attól, hogy gyerekeink lettek. Ugyanúgy eljárunk négyesben biciklizni, fürdeni, pihenni, nyaralni, túrázni, étterembe, mint amikor még csak ketten voltunk. Azt valljuk ugyanis, hogy nem az ismeretterjesztő könyveket kell bújni egy bölcsissel és egy óvodással, hanem minél több lehetőséget kell nekik biztosítani arra, hogy megismerjék a világot. A könyvek, a mesék szeretete fontos, át kell adnunk a gyerekeinknek, de emellett ki kell őket vinni a négy fal közül, hogy lássák, hol élnek.

Forrás: pixabay.com

A telefonom az enyém! A számítógépem is az enyém! Van tv, van dvd- lejátszó, ha mesét szeretnének nézni, akkor ott nézzék. Játszani meg játszanak a temérdek játékkal ami a szobájukban van.

Először lettem nő és feleség, majd csak utána anya. Ugyanúgy megöleljük, megsimogatjuk, megcsókoljuk egymást a férjemmel a gyerekeink előtt, mint régen kettesben. Azt gondolom, hogy szülőként hiba úgy tenni, mintha a testiség nem létezne. Nem arra gondolok, hogy túlfűtött nyelves csókokat és altesti érintéseket kell prezentálni a kicsik előtt, de a férfi-nő kapcsolat természetét is a szülőktől látják. Nem beszélve arról, hogy a nagyfiunk pszichés tüneteket produkált amikor nem látta a szokásos összetartást köztem és a férjem közt. Nekik a legnagyobb biztonságot az jelenti, ha apa és anya szeretik egymást. Arról nem beszélve hogy nekünk is így a legjobb.

Nem töltjük meg minden hétvégén gyerekekkel a házat. Ez most jutott eszembe, ahogy a folytatáson gondolkoztam. Vannak olyan szülők, akik rendszeresen vendégül látják az ovistársakat, a szomszéd gyerekeket, a csiribiri tornáról a kis barátokat. Na mi nem vagyunk ilyenek. Nimród már kezdi mondogatni, hogy hívjuk át a barátját az oviból, és természetesen nagyon szívesen eleget teszek a kérésének, és néhány hetente átugrik a szomszédasszonyom is a kisfiával, de a komfortzónámba nem fér bele az állandó gyerek-és anyukasereg. Ha buliba hívják őket, mehetnek, és természetesen ha mi bulit tartunk, akkor vadulhat nálunk a gyerekség, de hogy ez minden héten így legyen… Mondhatjátok hogy antiszociálisak vagyunk, de mind a négyen örülünk, amikor végre együtt vagyunk. Hétköznap maximum egy-két órát látják a fiúk az apjukat, és általában én is kifacsarva kapom meg; szeretném nyugalomban eltölteni az estéket, azokkal, akiket a világon a legjobban szeretek. A hétvégéket is igyekszünk együtt tölteni, elugrani a családjainkhoz, kirándulni, bringázni, de vannak olyan szombatok vagy vasárnapok, amikor begubózunk, és mind a négyen a nappaliban tobzódunk egymás hegyén-hátán, és élvezzük a nyugit. 

Az énidőmet nem adom! Nyilván sokszor adom, de az meg is látszik rajtam. Ismerem magam. Szeretek egyedül lenni, feldolgozni a rengeteg ingert amit érzékeny emberként felveszek, és a legnagyobb hasznát az énidőmnek a gyerekeim és a férjem látják. 

Forrás: pixabay.com

Anya vagyok és (majdnem mindig) élvezem, de nem mondok le önmagamról, azokról a dolgokról amiket szeretek azért, mert gyerekeim lettek. Nem mártír akarok lenni, hanem boldog nő, boldog feleség, és boldog gyerekek boldog anyukája! 

Legyen élmény a tanulás!

A Felelős Szülők Iskolája újabb nagyszerű programot kínál azoknak a szülőknek, gyerekeknek, pedagógusoknak, akik azt szeretnék, hogy a gyerekek élvezzék és szeressék a tanulást.

Forrás: Felelős Szülők Iskolája

15 évvel ezelőtt, amikor általános iskolás lettem, nem nagyon válogathattak a szülők, a körzeti iskolába íratták a gyerekeiket. 

Én mintaszerű általános iskolás volt, magoltam, jelentkeztem, kitűnő tanuló voltam, de ennyi év távlatából bevallom, gyakorlatilag nincsenek emlékeim, mert annyira szürke, egyhangú és unalmas volt az általános iskolai élet, hogy  egy-egy barátságosabb tanári arc, és a különösen éles tanári hangok kivételével nem maradt meg abból a hat évből szinte semmi. (El is ballagtam hatosztályos gimnáziumba.)

A mai szülők és gyerekek előtt azonban széleskörű lehetőségek állnak, hogy olyan iskolát választhassanak, ahol a gyerekekkel megszerettetik a tanulást, ahol élményeket, emlékeket, tudásvágyat kapnak, amely elkíséri őket nem csak az iskolai életben, hanem felnőttként is.

Nemzetközi tesztek is bizonyítják, hogy ahhoz hogy a gyerekek boldoguljanak a jövőben, a mai magyar oktatási rendszernek változnia kell! Lépést kell(ene) tartania a mai rohanó életmóddal, élnie kell(ene) a modern technika adta lehetőségekkel, és legfőképp: figyelemmel kell lennie a gyerekek egyéni képességeire, és arra, hogy kibontakozhasson a tehetségük, hogy pozitív élményeket gyűjtve, és így önbizalommal telve állhassanak a saját lábukra.

A Felelős Szülők Iskolája már hét éve dolgozik azon, hogy boldog szülők boldog gyerekeket nevelhessenek, és a most szombati Edukációs Expo is ezt tűzte ki célul.

Árpilis 1-én 10:00 és 18:00 között a szülők, a gyerekek és a pedagógusok részére az Óbudai Csodák Palotája Playbarban (1036 Bp., Bécsi út 38-44.) egy élménypedagógia kaleidoszkópot szerveznek, hogy minél többen megismerjék az oktatásban rejlő új lehetőségeket.

Délelőtt a Rendezvényteremben a Szülők játszóterén az iskola előtt álló illetve alsós gyerekeket érintő előadásokat hallgathatunk, 20-30 perces terjedelemben. Szó lesz többek között arról, hogyan aktivizálhatjuk az agyunkat, a mozgás és a tanulás kapcsolatáról, arról, hogy mi szülők mire görcsölünk rá, objektív vagy relatív fogalom-e a jó és a rossz tanulóság, és a kedvenc témám a sorban, a gyermekagykontroll, ugyanis annak idején nyolc évesen én is részt vettem egy ilyen tanfolyamon, és a mai napig hasznosítom az ott tanultakat.

Délután 14:00 órától a nagyobbaké a főszerep. Ebben az etapban előadásokat hallhatunk arról, hogy mennyire fontos a gyerekek kreativitásának fejlesztése, megismerkedhetünk a villámolvasás módszerével, garantáltan jól szórakozhatunk Balatoni József, vagyis Jocó bácsi előadásán, aki értékes mondanivalóját ember, sőt, gyerekbaráti köntösbe bújtatja a hétköznapokban is, igazi élő kapcsolatot kialakítva így a tanítványaival. Nagyon fontos témát feszeget majd Polus Enikő mentálhigiénés szakember, aki a kis-és nagykamaszok online életéről ad majd elő, és hallhatunk a előadást a szülők és a gyerekek között tátongó szakadékról, amelyet a kütyük használata jelent. 

Mindkét előadásfolyamot egy kötetlen beszélgetés zár, ahol lehetőség van kérdezni az előadóktól, és Jocó bácsi ízelítőt ad az élménypedagógiából is, ráadásul az előadások között Bajnok Ildikó konduktorral kezdő homloklebeny-tréning gyakorlatokat végezhetünk. Tapasztalatból mondom, hogy nem olyan egyszerű amilyennek elsőre látszik, viszont nagyon hatékony!

Mindemellett az aulában interaktív expóval várják a szervezők a látogatókat, ahol gyerekprogramok, nyári táborok, könyvek és képzések közül válogathatnak a szülők és a szakma képviselői, az Orion teremben pedig társas- és logikai fejlesztőjátékok, ismeretterjesztő filmek, a Mozaik Múzeumtúra keretében vicces fejtörők és utazó kiállítás, valamint az Ökolábnyomokról szóló összeállítás várja a kicsiket és a nagyokat. 

Jegyeket a Felelős Szülők Iskolája honlapján tudtok vásárolni, 3.900 Ft-os (egész napos), illetve 2.200 Ft-os (félnapos) árakon.

A rendezvényről további információt itt találhattok.

A pedagógusokat további élmények várják: érvényes belépő és pedagógus igazolvány bemutatásával lehetőségük van egy interaktív kiállítás vagy egy science-show megtekintésére, melyre a Csodák Palotája jegypénztárában tudnak regisztrálni.

Ha nem dönt le minket egy újabb tavaszi vírus a lábunkról, mi ott leszünk Nimróddal az edukációs expón. Bár még csak öt éves, számomra nagyon fontos hogy olyan iskolát és tanítónéniket találjak számára, ami az ő egyedik igényeinek a leginkább megfelel. Ahol tekintettel vannak a személyiségére, és nem az az elsődleges cél, hogy információk garmadáját tömjék a fejébe, hanem hogy felismerjék, és jóindulattal, biztatással, tisztelettel kiaknázzák a benne rejlő lehetőségeket, és minél több gyakorlati tapasztalat alapján ismerhesse meg a világot, amiben felnőttként élni fog.

Szívből kívánom Lisáéknak és a Felelős Szülők Iskolájának, hogy minél szélesebb körben hintsék el az élménypedagógia magjait, a gyerekeinknek pedig azt kívánom, hogy olyan pedagógusokkal találkozzanak, akik pozitív és maradandó élményekkel ajándékozzák meg őket, a megszerzett tudás mellett!

Válni akarsz? Ezt mérlegeld!

A statisztikák szerint minden második házasság válással végződik. De vajon minden szakítás jól átgondolt és megalapozott döntés eredménye?

Forrás: pixabay.com

Tapasztalatból tudom, milyen komoly dilemma egy éppen rosszul működő házasságban, hogy eljött-e már az a pont, ahonnan nincs tovább együtt. Az a pont, ahol a felek már csak fájdalmat élnek át, ahol a boldogtalanság teljesen átszőtte a mindennapokat, amikor nincs mese, lépni kell.

Mi a bíróságról hoztuk vissza a házasságunkat, és a kereset beadásáig is hosszú, másfél éves út vezetett, kikövezve egy harmadikkal, fájdalommal, szerelemmel, szüléssel, hazugsággal, igazsággal, sírással, boldogsággal, egyszóval nem unatkoztunk. 

Azonban azzal, hogy nem hoztunk elhamarkodott döntést, sőt, hajlandóak voltunk visszafordulni a célegyenesből, az egyetlen veszteség ami ért minket, az a harminc ezer forint amit kifizettünk eljárási illetékként. Kaptunk helyette egy teljesen új alapokra helyezett kapcsolatot. Önismeretet. Nyugalmat. Még egy gyermeket. És az érzést, hogy ha együtt ezt is túléltük, akkor előttünk már nincs akadály.

Az élet persze nem ennyire rózsaszín, emberek vagyunk, érzelmi hullámokkal, amelyek előfordul hogy nem találkoznak egymással, de a közös élményeink megtanítottak arra, hogy ha éppen válni támadna kedvem, tegyem mérlegre az alábbiakat.

Forrás: pixabay.com

Gondold át te is mielőtt döntesz, hogy:

Tényleg a pároddal, a kapcsolatotokkal van baj? Nem önmagaddal? Az önbizalmaddal, az önértékeléseddel, a teljesítményeddel, a lelkeddel van problémád? Esetleg a főnököddel, a szüleiddel, a barátnőiddel? Előfordulhat ugyanis, hogy nem tudjuk megfelelően azonosítani és így kezelni sem az érzéseinket, esetleg olyan gyerekkori batyut cipelünk, amely megakadályozza hogy egészséges párkapcsolatban éljünk még akkor is, ha a párunk minden elképzelésünknek megfelel. Ha azt érzed, hogy a problémád belülről fakad, kérj segítséget. Hidd el, az egész családod örökre hálás lesz neked a bátorságodért.

Valóban visszafordíthatatlan a helyzet? Tényleg azt érzed hogy nem tudtok megállni a lejtőn? Egyikőtök sem tudja megfogni a másik kezét és azt mondani hogy “Állj!”, kapaszkodjunk föl újra oda, ahonnan indultunk, vagy még magasabbra? Ez nem könnyű, hiszen először is le kell győzni önmagunkat, aztán kemény, fárasztó munkával hegyet kell másznunk. De megéri, ha úgy érzitek, a történetetek nem érhet véget összezúzva a hegy lábánál, maradandó sérüléseket okozva mindkettőtöknek.

Valóban válni akarsz? Nem csak büszkeségből, sértettségből fenyegetőzöl ezzel? Nem csak azért vagdalkozol ezzel mert tehetetlennek érzed magad? Tudom, vannak helyzetek amikor az ember úgy érzi, hogy megalázták, megsértették, megbántották, és nem érez más eszközt a kezében, mint hogy egy huszáros vágással felégesse maga mögött a múltat. Elárulok egy titkot: a türelem, a szeretet, a kedvesség, a megértés a legkilátástalanabb helyzetben is segítségünkre lehet. Ezek a leghatásosabb fegyverek. Tapasztalatból tudom.

Tényleg nem szereted már? Ez a kérdés szorosan kapcsolódik az előzőhöz. Hiszen például megcsalt feleségként, vergődve a csalódás, a fájdalom, a megalázottság súlyos deszkái alatt ezt a legnehezebb kimondani: szeretem, és kimondhatatlanul fáj a szívem, amiért ezt tette velem, amiért nem engem szeret, amiért nem tisztelt, stb. De ha vissza akarjuk őt kapni, vagy legalább intelligens módon szeretnénk elengedni (hiszen van aki nem akar visszajönni, ez tény), akkor legalább önmagunknak be kell vallanunk az érzéseinket, hogy a lehető legtudatosabban tudjuk végigjárni az utat, amit kijelöltünk önmagunk, a párunk, és sok esetben a gyerekeink számára is.

Kimondtatok minden szót? Tudjátok kinek mi a problémája a kapcsolatotokban? Vagy hogy egyáltalán van-e problémája? Tisztában vagytok a másik és a saját igényeitekkel? Ha nem megfelelő a kommunikáció egy kapcsolatban, akkor a fejünkben lejátszott beszélgetések és az ebből adódó játszmák könnyen odavezethetnek, hogy már azt sem látjuk hogy kivel élünk együtt, és akivel együtt élünk mit vár tőlünk. Mert bizony ő is ott van, nem csak mi.

Csak a másik a hibás? Nagyon könnyű levenni a másikról a keresztvizet, pláne egy évek óta mérgesedő kapcsolatban, vagy ha egy harmadik lép be a képbe. De mielőtt bíróság elé citálnánk és ott mindennek elmondanánk a volt szerelmünket, álljunk meg, és helyezzük el magunkat, a cselekedeteinket, a mondatainkat az ok-okozati összefüggések szövevényes hálójában. Ott vagyunk, bizony, akkor is ha nem esik jól bevallani önmagunknak, hogy bizony mi is benne voltunk abban, hogy a helyzet jelenleg úgy áll, ahogy.

Forrás: pixabay.com

Mi a helyzet a gyerekekkel? Az a véleményem, hogy a gyerekek miatt összetartani egy boldogtalan álházasságot, az egyik legnagyobb merénylet, amit ellenük (és önmagunk ellen is) elkövethetünk. Ők tőlünk, szülőktől tanulják meg, mit jelent a boldogság. Ha azt látják, hogy a szüleik idegenként ténferegnek a lakásban, és legfejjebb a gazdasági kérdéseket vitatják meg egymással, akkor azt fogják gondolni, hogy ez a normális. Azonban ha a legcsekélyebb esélyét is látjuk, hogy a tönk szélén álló házasságunkat megmenthetjük, és dolgozva a kapcsolatunkon újra boldoggá tehetjük egymást, akkor érdemes elgondolkodni, hosszú távon mi éri meg jobban.

Ki akar válni? Én vagy a környezetem? Mint minden krízishelyzetben, a házassági hullámvölgyekben is lelkes tanácsadók a szülők, a barátnők, az óvodatársak anyukái, a kollégák, a fallabda-partnerek. Azonban, és ezt már több helyen, így a Ridikülben is hangsúlyoztam: két ember kapcsolatát, nem érti meg más, csak ők. Sőt, van hogy ők sem! Ne hagyjátok hogy a kibicek olyan irányba tereljenek benneteket, ami az ő életükre nincs hatással, de a tiédet, a párodét, a gyerekeitekét egy életre meghatározza. 

Jobb lesz? Biztosan? Anyagilag? Érzelmileg? Egy másik emberrel aki szintén nem lesz tökéletes? Ezek járulékos kérdések a szíved-lelked-gyerekeid boldogsága mellett, azonban érdemes átgondolni ezeket a tényezőket is, hiszen a jövő szempontjából senkinek nem mindegy.

Nem az a szándékom, hogy mindenekfelett kampányoljak a házasság mellett! Vannak helyzetek (sajnos túl gyakran), amikor nincs visszaút, és vannak helyzetek, amikor jobb is hogy nincs.

Azonban ha azt érezzük, hogy pislákol némi remény arra, hogy az egykor boldog, tartalmas kapcsolatunkba visszatérhet az élet, ne kövessük el azt a hibát, hogy büszkeségből, tehetetlenségből, önzőségből végleg kirántjuk a családunk lába alól a talajt. 

Forrás: pixabay.com

A saját házasságom fikciókkal kevert történetét megismerheted, ha elolvasod Jutalomjáték című regényemet. A közvetlen tapasztalataimat pedig meghallgathatod a Ridikül A talpra állás művészete című részében. 

“Azért ver, mert szeret…”

Nem csak a férfiak találnak mentséget a saját viselkedésükre, hanem sok esetben a nők is igyekeznek felmenteni bántalmazójukat önmaguk és a környezetük előtt.

Forrás: pixabay.com

A címben szereplő mondat sajnos nem kitaláció. Az egyik régen elhunyt nagyapai nagynéném családi legendáriumban megőrzött, oly sokszor idézett mondata ez, melynek abszurditásán először sajnálkozva mosolyogtunk, aztán már csak sajnálkoztunk. Majd felháborodtam. Majd engem is megfújt a bántalmazás szele, és egyre több történettel találkoztam, amelyben ismerős, kedvesnek tűnő emberekről (nem jön a tollamra hogy férfi) kiderült, hogy valójában bántják vagy bántották a párjukat.

Szerencsésnek mondhatom magam, olyan családban nőttem fel, ahol a hangos szó sem volt megszokott, és a férjem is nyugodt, tisztelettudó, szerető férfi.

Az életemben egész sokáig csak valami füstös misztikumként szerepelt a családon belüli erőszak, amiről nem lehet beszélni, de volt olyan osztálytársam, akiről tudtam, hogy visszatérő vendég a lakásukban a rendőrség. 

Aztán az utóbbi években egyre gyakoribb találkozásaim voltak bántalmazott nőkkel, és bizony engem is megtalált egy sértődött, tehetetlen pofon, ami nem fájt, a lelkemnek sem, de ha felcsendül az a dal a rádióban ami az eset pillanatában szólt, rögtön az jut eszembe: “Erre a számra vágtak pofon!” És először nevetek rajta még mindig, valószínűleg kínomban. Pedig ebben sincs semmi vicces, annak ellenére, hogy nem volt folytatólagos és nem volt fizikailag fájdalmas, vagy maradandó.

S hogy miért íródik ez a poszt? Mert újabb felháborító önfelmentő szöveggel gazdagodott a “gyűjteményem” egy olyan, a közvetlen baráti körünkben lévő férj szájából, aki szerint elfogadható hogy néha elcsattan egy-egy pofon. 

Forrás: pixabay.com

Íme a repertoár:

“Azért provokáltad ki a pofont, hogy legyen miért utálnod.” Ez volt az én történetem felmentő szövege. Több szót nem is érdemel.

“Van a hisztinek olyan fokozata, amikor már csak a pofon segít.” Ezt olyan ember mondta, akiről soha nem gondoltam volna hogy kezet emel valakire aki gyengébb nála.

“Élvezte, hogy miután megütöttem, körbeugráltam vezeklésképpen. Vissza is élt vele.” Gratulálok. Felnőtt ember, élete derekán ezzel mentegeti magát.

“A nők hormonjai időnként annyira bepörögnek, hogy elkél egy pofon, hogy lecsillapodjanak.” Példamutató kétgyerekes apuka…

Kedves férfiak szigorúan kis f-fel! Ti nem látjátok a feleségeteket, a barátnőtöket, a nőt, az embert önmagatokkal szemben amikor felemelitek a kezeteket? Akit szerettek, vagy szerettetek egyszer? Aki megszülte és neveli a gyerekeiteket? Akiben egykor annyi gyönyörötöket leltétek? Aki ugyanúgy ember mint ti magatok, és akinek ugyanúgy joga van a testi integritáshoz, ahhoz hogy sértetlen maradjon testileg és lelkileg?!

Nem látjátok. Mert önmagatokat látjátok. Akiket nem úgy szerettek, nem úgy neveltek ahogy kellett volna. A saját gyengeségeteket, a tehetetlenségeteket, az önbizalomhiányotokat, a félelmeiteket, az érzést, hogy lenyomom, mert én vagyok az erősebb. Mert legalább ettől annak érzitek magatokat.

Forrás: pixabay.com

Ti nem látjátok a MOM Parkban a hatalmas monoklival, szégyenkezve sorba álló gyönyörű, fiatal nőt, aki meg sem próbálja eltüntetni szabályos arcáról a verés nyomait, mert akkorát kapott, hogy lehetetlen lesminkelni. Nem látjátok az idős asszonyt a pékségben a már sárguló véraláfutással, amely az egész arcát beteríti, vagy a negyven kilóra fogyott kórházi nővért, akinek nyáron nem takarja véraláfutásos felkarját a fehér ing. Nem látjátok a csalódottságot a nők szemében, amikor örökre lehúzzátok magatokat és a férfiasságotokat előttük a vécén, amikor először kezet emeltek rájuk.

Nem látjátok, rendben (dehogy van rendben!). De nem látjátok az anyátokat? A nagymamátokat? A húgotokat? A nőnemű unokatestvéreiteket sem? És tényleg elhiszitek az összes maszlagot, amivel önmagatokat mentegetitek a többi ember, sőt, a többi NŐ előtt? 

Talán igen, talán nem.

A nagyobb baj azonban az, hogy a jelenség pszichológiája miatt a bántalmazott nők ha el nem is hiszik a szövegeiteket, de sajnos a mentegetésben partnerek. Ezt nem róhatjuk fel nekik, hiszen a fizikai bántalmazást, pláne ha folytatólagos, nagy eséllyel lelki bántalmazás is kíséri, amely a nők önbizalmára, önbecsülésére oly rombolóan hat, hogy az erőszakos párjukkal szembeni félelem átszövi az életüket.

Azonban ha mi, nők is legalizáljuk a saját bántalmazásunkat, akkor mikor lesz ennek vége? 

Utópisztikus gondolat a családon belüli erőszak teljes felszámolása, különösen úgy, hogy a hatóság is csak akkor lép, “ha már vér folyik.” 

Gyerekek nőnek fel ilyen környezetben. Vagy fel sem nőhetnek.

Forrás: pixabay.com

Ha te, vagy a barátnőd, a munkatársnőd bántalmazó kapcsolatban él, tudnotok kell, hogy TI is kérhettek segítséget az alábbi szervezetektől:

Eszter Alaptívány

Shelter-ház az életveszélyből menekülőknek

Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen 

Jogotok van a teljes élethez, a szabadsághoz, az egészséghez, a gyerekeiteknek ahhoz, hogy biztonságban nőjenek fel!

Allergénmentes élvezet Hideg Nyalat módra

Hiánypótló nyalánkságok kerülnek egyre több üzlet polcaira, amelyek nem csak egészségesek, de végre finomak is.

 

 

 

Egy Mészáros utcai paleo cukrászdában majdnem elsírtam magam örömömben amikor először megláttam a Hideg Nyalat (imádom a nevet) kókusztej alapú joghurtokat. 

Több ízben írtam már arról, hogy nem fogyasztok állati eredetű tejtermékeket, és a nagyobbik fiam esetében is szükség volt már – igaz csak átmenetileg – a tejfehérje tartalmú élelmiszerek megvonására.

Egyikünknek sem jelentett akkora sokkot, hogy lekerült a tehéntej az asztalról, de két dolgot mindketten nagyon hiányoltunk: a joghurtot és a fagyit. 

Az az édesanya, akinek ételallergiás a gyermeke (és sajnos egyre több ilyen anya van), tudja micsoda szívfájdalom elmagyarázni, megértetni egy óvodással, hogy miért nem eheti a jövőben azokat az ételeket, amelyeket eddig bármikor fogyaszthatott.

A kisfiam joghurtimádó, és bár nálunk átmenetinek bizonyult a tejfehérje-érzékenység, abban a három hónapban amíg el volt tiltva a tejtermékektől, nagyon örültem volna ha találok a számára is fogyasztható joghurtokat.

Sokaknak egyértelmű pótlékként a szója alapú joghurtok jutnak az eszébe. Azért, mert kereskedelmi forgalomban nagy részt ezzel találkozunk. Tejből már van zab-, kókusz-, vagy épp mandulatej, de joghurtot hiába keresetem, mindenhol csak a szója, a szója, a szója. 

S hogy miért van tiltólistán a szója? Magyarország nagyrészt Brazíliából importálja a szójababot, ahol annak értedékben, hogy a növény ellenálljon a kártevőknek és tolerálja a gyomirtókat, a világ többi szója-nagyhatalmához hasonlóan génmódosított szóját termelnek. 

A fagyival sem volt könnyű dolgunk, hiszen ha esetleg találtunk is olyan fagyizót ahol árultak tejmentes fagyit, ezeken a helyeken is le kellett mondanunk az izgalmasabb ízekről, és maradt a málna vagy az eper.

Már lemondtam arról is, hogy valaha eszem finom és tejmentes joghurtot, amikor az említett kis cukrászdában az alábbi üvegek jöttek velem szembe:

Bevásároltam Hideg Nyalatból, és mikor megkóstoltam, csak ennyit kérdeztem: ki volt az a zseni aki ezt kitalálta, és én eddig miért nem tudtam erről?

A Facebook-on azonnal meg is találtam a termékcsaládot, és így esett, hogy néhány üzenetváltás után ma, a BOK Csarnokban (volt SYMA Csarnok), a Fagyi Feszten Kiss Enikővel, a Hideg Nyalat termékek megálmodójával beszélgettem.

Enikő elmondta, hogy 25 éves koráig élsportoló, többszörös országos bajnok, válogatott atléta volt. Amíg sportolt, addig azért, amikor befejezte akkor pedig azért kellett odafigyelnie a táplálkozására. Ő is megerősítette azon tapasztalataimat, hogy ami egészséges, különösen a tejmentes termékek, nem finomak.

“Hiába egészséges valami, ha rossz ízű, nem eszem meg.”

Elsőként fagylaltokkal kezdett kísérletezni, és olyan jól sikerültek a próbálkozásai, hogy a kezdeti boszorkánykonyha nemrégiben kinőtte az első üzemet, így költözött a gyártás Pécelre, s immár ami a fagylaltokat illeti, tizennyolc ízű kókusztej alapú finomságból válogathat az egészséges édességre vágyó nagyérdemű, 650 Ft/adagért, ami három gombóc fagyinak felel meg.

Enikő elmondása szerint a sláger ízek többek között a csoki (100 %-os belga csokoládéval), a keksz-karamella (madagaszkári Bourbon vaníliával), és a málnás sajttorta (megkóstoltam ma, nem csak az íze álom, hanem hogy végre valaki nem tehéntejből készít ilyen különleges ízeket).

Az idei újdonságokat a nagyközönség március 3-án és 4-én a Fagyi Feszten kóstolhatja meg.

Nehezen tudnám eldönteni, hogy a mangó-maracuja vagy az acai berry ízű fagyi volt finomabb!

Ismeritek az acai berryt? Eddig én sem tudtam róla, hogy az egyik legmagasabb antioxidánstartalmú gyümölcs, amely egyenesen Brazíliából érkezik Pécelre, hogy a saját kókusztej alapú joghurtjukkal keverve, egészségesen hűsítsen minket a tavaszi-nyári napokon. 

A fagyi mellett Enikő saját fejlesztésű joghurtjait is piacra dobta. A kókusztejhez adott baktériumok csíraszáma 86 milliárd, majdnem hatszor annyi, mint a legismertebb itthoni joghurtmárka termékeiben. Ehhez az egészségbombához adják hozzá Enikőék a 100%-ban természetes gyümölcshúst, hogy mi otthon élvezhessük az almás-fahéjas, cseresznye, málna, fekete áfonya-feketeribiszke, valamint az őszibarack-mangó ízű joghurtokat. 

Mit gondoltok, aki tejfehérje-érzékeny, vagy egyéb meggyőződésből vegán, mit ken a kenyérre? Margarint, és különböző, általában csicseriborsó-alapú kenőkrémeket, s ha sajtra vágyik, marad a tofu, ami szójababból készül, tehát megint ott vagyunk ahol a part szakad.

Enikőék azonban erre is találtak megoldást, és ha minden igaz, hamarosan elérhetővé teszik a kókusztej alapú sajtkrémjüket. Én ma megkóstoltam, biztos hogy rendszeres fogyasztók leszünk, hiszen nem csak finom, de a kókusztejen, a sajtkultúrán és a konjakliszten kívül semmi mást nem tartalmaz, kivéve persze a különböző ízesítések természetes összetevőit.

Azonban nem csak sós, de édes finomság is kerül a kenyérre Hideg Nyalatéknál. Az alábbi kép a Piemont 60 mogyorókrémükről önmagáért beszél, ahogy az íze is.

Hasonlóan a sajtkrémhez, a vegán tiramisura is várnunk kell még egy kicsit, de a prototípushoz volt ma szerencsém, és bátran állítom, elképesztően finom. Már látom magam ahogy este, megkívánva egy kis édességet, lelkiismeret furdalás nélkül nyúlok érte a hűtőben.

Csakúgy mint a málnás sajttortához, ami az abszolút Hideg Nyalat-kedvencem, és bizony előfordul hogy ezt vacsorázom. És nem bánom! 

Ha szeretnétek egészségesen nyalakodni, látogassatok el március 3-án és 4-én a BOK Csarnokba a Fagyi Fesztre, és kóstoljátok meg Enikő csodáit!

S ha kíváncsiak vagytok rá, hogy a fentieken túl mit kínál még nektek a Hideg Nyalat, illetve hogy mely hozzátok közel eső üzletben tudjátok beszerezni a termékeket, kattintsatok a hidegnyalat.hu-ra és keressétek meg Enikőéket a Facebookon!

 

Ezért fontos hogy anya és apa egy csapatban játsszon

Végre világossá vált előttünk, hogy miért viselkedik úgy a nagyobbik gyerekünk, ahogy. 

Forrás: pixabay.com

Többször írtam már arról, hogy a nagyfiam az átlagtól érzékenyebb gyerek, és bizony sokszor okoz fejtörést elsősorban nekem, hogy hogyan kezeljem az esetleges dühkitöréseit, amik dobálásban, csapkodásban, és olyan mondatokban nyilvánulnak meg, mint hogy “Buta vagy!”, “Kidoblak az ablakon!”, és társai.

Az előző bejegyzésemben írtam arról, hogy stresszes időszak van mögöttünk, és emiatt bizony én sem tudtam úgy reagálni a gyerekem kirohanásaira, ahogy szerettem volna. Sokkal többször, és sokkal jobban megemeltem a hangomat mint ahogy szerettem volna, holott éreztem, hogy a gyerek valójában visszatükrözi a mi hangulatunkat, idegállapotunkat, kapcsolatunkat.

Megoldást kellett keresnünk, mert azt éreztem, hogy egy normális ember van a családban, a két és fél évesünk, a szeretetgombóc, aki a maga kiegyensúlyozottságában kis Buddhaként figyelte a káoszt maga körül. 

Mivel nem csak a stressz, de különböző programok is “terhelték” a napjainkat (tejfakasztó, disznóvágás, késői coaching, iskola), a gyerekek általában vagy engem, vagy az apjukat látták. Korábban írtam arról is, hogy az estéket, hogy kíméljem apát az egész napos munka után, egyedül vezényeltem le, hogy ő nyugodtan vacsorázhasson. Magamban fortyogtam, hogy miért nem találja ki a gondolataimat és jön segíteni, de persze jó mártírként szólni nem szóltam. “Éljenek” a játszmák…

Egy a lényeg, változtatnunk kellett.

Mivel egyébként is szerettem volna segíteni Nimródnak abban, hogy jobban ki tudja fejezni a negatív érzéseit (ezzel régebb óta gondban voltunk), először az ő irányából szerettem volna megközelíteni a problémát.

Forrás: pixabay.com

Novemberben részt vettem a Felelős Szülők Iskolájának egyik előadásán, MÁS, mint a többi címmel, ott találkoztam először Polus Enikővel, a Me Se Kő Alapítvány megálmodójával, mentálhigiénés szakemberrel. Nem elsősorban a szaktudása volt, ami meggyőzött arról, hogy a gyerekemmel kapcsolatban ő a megfelelő segítség, bár nem lehet elmenni szó nélkül a négy diplomája mellett sem. Elsősorban azonban a belőle áradó nyugalom, elfogadás, nyitottság, és a három felnőtt gyermek akiket felnevelt győzött meg arról, hogy végre találtam egy szakembert, aki nem megváltoztatni akarja a fiamat, nem akarja belenyomni egy olyan skatulyába, amibe nem illik bele, esetleg csak súlyos lelki sérülések árán, hanem segíteni szeretne, hogy jobban megértsük őt, és segíteni tudjunk neki abban, hogy megtalálja a boldogságát. Már akkor tudtam, hogy ha egyszer segítségre lesz szükségünk, őt fogjuk megkeresni.

Múlt héten találkoztunk vele személyesen, egyelőre Nimród nélkül, csak a férjem és én. Két órát töltöttünk vele, és sok minden világossá vált számunkra Nimróddal kapcsolatban. Elmeséltük, hogyan szórakoztatta magát a gyerekünk már két és fél évesen azzal, hogy szándékosan cserélgette a szavakban a magánhangzókat. Hogy milyen veszélyesen éles a memóriája, hogy rendkívül jól tájékozódik, és 3 évesen már két keréken biciklizett. Ezzel szemben azonban nagyon nehezen tűri a kurdarcokat, a negatív érzéseit pedig szinte kivétel nélkül a tárgyakon, rosszabb esetben az öccsén vezeti le, visszanyelve még a sírást is.

Mivel elmondtam, hogy ha mi stresszesek vagyunk, a helyzet katasztrófa, Enikő kedvesen figyelmeztetett arra, hogy mivel ilyen különleges, valószínűleg túlérzékeny, átlagtól magasabb intelligenciájú, de alacsonyabb érzelmi intelligenciával rendelkező gyereket kaptunk ajándékba, aki több energiát igényel mint egy átlagos gyerek, nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy a mi energiaszintünk megfelelő legyen. Hogy elég időt töltsünk együtt, de önmagunktól se sajnáljuk az énidőt. Figyeljünk oda a kapcsolatunkra, mert ha minden erőnket a gyerekekre összpontosítjuk, elfáradhat a házasságunk, az meg a gyerekek szempontjából a legszerencsétlenebb.

Megerősítést kaptam azzal a dilemmámmal kapcsolatban, hogy hogyan tartsam meg a kereteket, ha a szemfüles gyerekeim egy pillanat alatt kihasználják azt, hogy partnereknek tekintem őket. Enikő felhívta rá a figyelmemet, hogy egy kamasz gyerek esetében fontos szerepe van a partneri viszonynak, de egy kisgyereknek szüksége van az általunk állított korlátokra, a felnőtt irányítására. 

Forrás: pixabay.com

Nagyon jó élmény volt a vele való beszélgetés, a szakértelem, a kedvesség, a tolerancia amivel felénk fordult megnyugtatott minket, az pedig segít kezelni a helyzeteket, hogy jobban értjük, miért okoz nehézséget a gyereknek a rossz érzések kifejezése, megélése, és hogyan tudunk segíteni neki ebben.

Azonban én nem álltam itt meg, mert éreztem, hogy ez nem csak Nimródról, hanem rólam is szól. 

Gondolkoztam, hogy miért hoz ki ennyire a sodromból, és miért én vagyok az egyetlen, aki bármilyen kedves vagyok, akkor is azt kapom tőle, hogy ki akar dobni az ablakon.

Van nekem egy Bogár Zsuzsim, akit minden krízishelyzetben felkeresek, most már inkább csak azért, hogy könnyítsek a lelkemen, de ezt a helyzetet most meg akartam érteni. Hiszen jól látható forgatókönyve van nálunk a nehezebb időszakoknak, amely úgy indul, hogy Peti és én távolabb kerülünk egymástól egy rövid időre. Néhány ilyen hullámvölgy után már abszolút nem esünk kétségbe, tudjuk, hogy elmúlik, szeretjük egymást, nem téma. Gondoltam én. De a gyereknek igenis téma.

Mert arra jutottunk, miközben együtt gondolkodtunk Zsuzsival, hogy azért akar engem kivágni ez a jótét lélek az ablakon, mert szeretné kiprovokálni, hogy az apja végre odaálljon mellém, hogy lássa, hogy egy banda vagyunk, szövetségesek, akik mellett az ő 5 éves kis lelke biztonságban érezheti magát.

Úgyhogy tegnap este leültünk átbeszélni, hogy itt az ideje újra észbe kapni, mert nem csak ketten vagyunk ebben a családban, még ha nekünk néha kényelmes is az a néhány nap távolságtartás (amit persze beszélgetéssel el lehetne kerülni), de egy olyan érzékeny gyerek mint Nimród, megsínyli ezeket az időszakokat. Sőt, attól hogy a Petyun nem látjuk, ő is biztosan érzi, hogy anya és apa most nem úgy vannak, ahogy ők megszokták.

Forrás: pixabay.com

Továbbra is az a véleményem, hogy nem vagyunk robotok. Vannak jobb és rosszabb időszakok egy kapcsolatban, de ha gyerekeink vannak, fokozottan oda kell figyelnünk arra, hogy hogyan kezeljük a nehezebb napokat, illetve mit tehetünk annak érdekében, hogy megkönnyítsük önmagunk, a párunk, és így az egész családunk számára ezeket az időszakokat.

Polus Enikőnek és Zsuzsinak pedig végtelenül hálás vagyok a segítségért, a megértésért, és a gazdagító gondolatokért. Megint fontos dolgokat tanultunk.

A férjemnek meg azért, mert megérti hogy változtatnunk kell, és partner a projektben. Úgyhogy két hét múlva el is bújunk a Mecsekben kettesben egy hosszú hétvégére. 

Arra biztatok mindenkit, hogy ne söpörje a szőnyeg alá a problémákat, mert késő lesz. Olyan szuper emberek vannak, akik segítenek jobban megérteni önmagunkat, a párunkat, a kapcsolatunk, a családi életünk dinamikáját, ki kell használni a lehetőségeket!

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!