AnyuSzív

Ezért fontos hogy anya és apa egy csapatban játsszon

Végre világossá vált előttünk, hogy miért viselkedik úgy a nagyobbik gyerekünk, ahogy. 

Forrás: pixabay.com

Többször írtam már arról, hogy a nagyfiam az átlagtól érzékenyebb gyerek, és bizony sokszor okoz fejtörést elsősorban nekem, hogy hogyan kezeljem az esetleges dühkitöréseit, amik dobálásban, csapkodásban, és olyan mondatokban nyilvánulnak meg, mint hogy “Buta vagy!”, “Kidoblak az ablakon!”, és társai.

Az előző bejegyzésemben írtam arról, hogy stresszes időszak van mögöttünk, és emiatt bizony én sem tudtam úgy reagálni a gyerekem kirohanásaira, ahogy szerettem volna. Sokkal többször, és sokkal jobban megemeltem a hangomat mint ahogy szerettem volna, holott éreztem, hogy a gyerek valójában visszatükrözi a mi hangulatunkat, idegállapotunkat, kapcsolatunkat.

Megoldást kellett keresnünk, mert azt éreztem, hogy egy normális ember van a családban, a két és fél évesünk, a szeretetgombóc, aki a maga kiegyensúlyozottságában kis Buddhaként figyelte a káoszt maga körül. 

Mivel nem csak a stressz, de különböző programok is “terhelték” a napjainkat (tejfakasztó, disznóvágás, késői coaching, iskola), a gyerekek általában vagy engem, vagy az apjukat látták. Korábban írtam arról is, hogy az estéket, hogy kíméljem apát az egész napos munka után, egyedül vezényeltem le, hogy ő nyugodtan vacsorázhasson. Magamban fortyogtam, hogy miért nem találja ki a gondolataimat és jön segíteni, de persze jó mártírként szólni nem szóltam. “Éljenek” a játszmák…

Egy a lényeg, változtatnunk kellett.

Mivel egyébként is szerettem volna segíteni Nimródnak abban, hogy jobban ki tudja fejezni a negatív érzéseit (ezzel régebb óta gondban voltunk), először az ő irányából szerettem volna megközelíteni a problémát.

Forrás: pixabay.com

Novemberben részt vettem a Felelős Szülők Iskolájának egyik előadásán, MÁS, mint a többi címmel, ott találkoztam először Polus Enikővel, a Me Se Kő Alapítvány megálmodójával, mentálhigiénés szakemberrel. Nem elsősorban a szaktudása volt, ami meggyőzött arról, hogy a gyerekemmel kapcsolatban ő a megfelelő segítség, bár nem lehet elmenni szó nélkül a négy diplomája mellett sem. Elsősorban azonban a belőle áradó nyugalom, elfogadás, nyitottság, és a három felnőtt gyermek akiket felnevelt győzött meg arról, hogy végre találtam egy szakembert, aki nem megváltoztatni akarja a fiamat, nem akarja belenyomni egy olyan skatulyába, amibe nem illik bele, esetleg csak súlyos lelki sérülések árán, hanem segíteni szeretne, hogy jobban megértsük őt, és segíteni tudjunk neki abban, hogy megtalálja a boldogságát. Már akkor tudtam, hogy ha egyszer segítségre lesz szükségünk, őt fogjuk megkeresni.

Múlt héten találkoztunk vele személyesen, egyelőre Nimród nélkül, csak a férjem és én. Két órát töltöttünk vele, és sok minden világossá vált számunkra Nimróddal kapcsolatban. Elmeséltük, hogyan szórakoztatta magát a gyerekünk már két és fél évesen azzal, hogy szándékosan cserélgette a szavakban a magánhangzókat. Hogy milyen veszélyesen éles a memóriája, hogy rendkívül jól tájékozódik, és 3 évesen már két keréken biciklizett. Ezzel szemben azonban nagyon nehezen tűri a kurdarcokat, a negatív érzéseit pedig szinte kivétel nélkül a tárgyakon, rosszabb esetben az öccsén vezeti le, visszanyelve még a sírást is.

Mivel elmondtam, hogy ha mi stresszesek vagyunk, a helyzet katasztrófa, Enikő kedvesen figyelmeztetett arra, hogy mivel ilyen különleges, valószínűleg túlérzékeny, átlagtól magasabb intelligenciájú, de alacsonyabb érzelmi intelligenciával rendelkező gyereket kaptunk ajándékba, aki több energiát igényel mint egy átlagos gyerek, nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy a mi energiaszintünk megfelelő legyen. Hogy elég időt töltsünk együtt, de önmagunktól se sajnáljuk az énidőt. Figyeljünk oda a kapcsolatunkra, mert ha minden erőnket a gyerekekre összpontosítjuk, elfáradhat a házasságunk, az meg a gyerekek szempontjából a legszerencsétlenebb.

Megerősítést kaptam azzal a dilemmámmal kapcsolatban, hogy hogyan tartsam meg a kereteket, ha a szemfüles gyerekeim egy pillanat alatt kihasználják azt, hogy partnereknek tekintem őket. Enikő felhívta rá a figyelmemet, hogy egy kamasz gyerek esetében fontos szerepe van a partneri viszonynak, de egy kisgyereknek szüksége van az általunk állított korlátokra, a felnőtt irányítására. 

Forrás: pixabay.com

Nagyon jó élmény volt a vele való beszélgetés, a szakértelem, a kedvesség, a tolerancia amivel felénk fordult megnyugtatott minket, az pedig segít kezelni a helyzeteket, hogy jobban értjük, miért okoz nehézséget a gyereknek a rossz érzések kifejezése, megélése, és hogyan tudunk segíteni neki ebben.

Azonban én nem álltam itt meg, mert éreztem, hogy ez nem csak Nimródról, hanem rólam is szól. 

Gondolkoztam, hogy miért hoz ki ennyire a sodromból, és miért én vagyok az egyetlen, aki bármilyen kedves vagyok, akkor is azt kapom tőle, hogy ki akar dobni az ablakon.

Van nekem egy Bogár Zsuzsim, akit minden krízishelyzetben felkeresek, most már inkább csak azért, hogy könnyítsek a lelkemen, de ezt a helyzetet most meg akartam érteni. Hiszen jól látható forgatókönyve van nálunk a nehezebb időszakoknak, amely úgy indul, hogy Peti és én távolabb kerülünk egymástól egy rövid időre. Néhány ilyen hullámvölgy után már abszolút nem esünk kétségbe, tudjuk, hogy elmúlik, szeretjük egymást, nem téma. Gondoltam én. De a gyereknek igenis téma.

Mert arra jutottunk, miközben együtt gondolkodtunk Zsuzsival, hogy azért akar engem kivágni ez a jótét lélek az ablakon, mert szeretné kiprovokálni, hogy az apja végre odaálljon mellém, hogy lássa, hogy egy banda vagyunk, szövetségesek, akik mellett az ő 5 éves kis lelke biztonságban érezheti magát.

Úgyhogy tegnap este leültünk átbeszélni, hogy itt az ideje újra észbe kapni, mert nem csak ketten vagyunk ebben a családban, még ha nekünk néha kényelmes is az a néhány nap távolságtartás (amit persze beszélgetéssel el lehetne kerülni), de egy olyan érzékeny gyerek mint Nimród, megsínyli ezeket az időszakokat. Sőt, attól hogy a Petyun nem látjuk, ő is biztosan érzi, hogy anya és apa most nem úgy vannak, ahogy ők megszokták.

Forrás: pixabay.com

Továbbra is az a véleményem, hogy nem vagyunk robotok. Vannak jobb és rosszabb időszakok egy kapcsolatban, de ha gyerekeink vannak, fokozottan oda kell figyelnünk arra, hogy hogyan kezeljük a nehezebb napokat, illetve mit tehetünk annak érdekében, hogy megkönnyítsük önmagunk, a párunk, és így az egész családunk számára ezeket az időszakokat.

Polus Enikőnek és Zsuzsinak pedig végtelenül hálás vagyok a segítségért, a megértésért, és a gazdagító gondolatokért. Megint fontos dolgokat tanultunk.

A férjemnek meg azért, mert megérti hogy változtatnunk kell, és partner a projektben. Úgyhogy két hét múlva el is bújunk a Mecsekben kettesben egy hosszú hétvégére. 

Arra biztatok mindenkit, hogy ne söpörje a szőnyeg alá a problémákat, mert késő lesz. Olyan szuper emberek vannak, akik segítenek jobban megérteni önmagunkat, a párunkat, a kapcsolatunk, a családi életünk dinamikáját, ki kell használni a lehetőségeket!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!