AnyuSzív

Így élek én, egy Y generációs anya

Mobilozunk, zenét hallgatunk, géllakkozunk, sietünk, blogolunk, és mindeközben feleségek vagyunk, gyerekeink vannak, és igyekszünk utolérni ebben a rohanó világban önmagunkat, a lelkünket, a férjünket, a gyerekeinket. A nagy sietségben pedig néha későn emeljük föl fülhallgatós fejünket a Facebookból miután kiszálltunk a metróból, mert ezek vagyunk mi, az Y generációs anyák.

Forrás: pixabay.com

Egy üzleti tárgyalásról rohantam a XIII. kerületből a XI. kerületbe, hogy együtt tudjak ebédelni a férjemmel, és szokásomhoz híven elábrándoztam a metrón. Éppen csak sikerült kiugranom a Kálvin téren az ütött-kopott szerelvényből, amikor pittyegett a mobilom, én pedig a frissen kapott üzenetet olvasva, Ed Sheeran legújabb számát dúdolva az utolsó pillanatban tudtam csak elkerülni az ütközést egy idős, figyelmesen közlekedő bácsival. 

Az én hibám lett volna ha egymásnak megyünk, és ezt a bácsi elhúzott szájjal, a fejét rosszallóan csóválva az értésemre is adta. Rögtön az jutott eszembe, hogy most biztosan azt gondolja magában: “Ezek a mai fiatalok! Bedugva a fülük, ki sem húzzák az orrukat abból az átkozott telefonból, és csak rohannak.” Mit szólna ha tudná, hogy ezzel a lendülettel gyerekeket is nevelek?

Alapvetően szeretem a betűk szerinti tipizálását a generációknak. Találó jellemzéseket kapunk magunkról, amely segít megérteni önmagunkat.

Összeszedtem hát néhány dolgot, ami engem, mint Y generációs anyát jellemez.

Hat éves korom óta van számítógép és tizenkét éves korom óta van internet velem egy háztartásban. Nem tudok élni a gyorsan elérhető információk, a kedvenc zenéim, a bármikor elérhető családom és barátaim nélkül. Szeretem a Camponában a telefonomra letöltött Harry Potter 5.-öt olvasni miközben a Dakota salátámat eszegetem. A játszótéren is előveszem a telefonomat, mert van, hogy ott van néhány szabad percem, hogy válaszoljak a barátnőmnek, vagy épp ott vagyok a fiúkkal abban az időpontban, amikor fontos e-mailt várok. A neten keresek bőrgyógyászt, olvasom el a nem kötelező oltásokról a pro és kontra érveket, és osztom meg a tapasztalataimat a blogomban a többi anyával.

Forrás: pixabay.com

Szinte mindig fülhallgató van a fülemben, ha egyedül teszem ki a lábam a lakásból. Imádom a zenét. A jóga és a gyógyfürdő mellett az egyetlen dolog, ami igazán kikapcsol. Soha nem felejtem azt az örömöt, amit a tizenkilencedik szülinapomra kapott egész komoly mp3-lejátszómat bontogatva éreztem. Pici volt, ráfért vagy ezer szám, nem karcolódott mint a cd, nem kapta be a szalagot mint a walkman, és amikor az első érdemi mennyiségű és minőségű zene tárolására alkalmas telefonok megjelentek, egyértelmű volt hogy ha cserélem a telefonom, ilyet választok. Így hát igen, azóta is két zsinór lóg ki a fejemből ha buszon ülök, ha futok, ha sétálok, azonban fontos szabály: amint emberekkel érintkezem, legyenek azok a gyerekeim, vagy a pénztáros a boltban, mindkét fülemből kiveszem a hallgatót. 

Forrás: pixabay.com

Nem mindegy hogy milyen alapanyagokból és hol készül az étel és az ital amit a családomnak és magamnak vásárolok. Alaposan megnézem az összetevőket a termékeken, és a származási helyet, különösen ha tejtermékről illetve zöldségről vagy gyümölcsről van szó. Ha tehetem, bio termékeket veszek, figyelembe veszem a cukortartalmat és azt, hogy minél természetesebb, minél kevésbé feldolgozott árukat pakoljak a kosaramba és a családi asztalra. 

Forrás: pixabay.com

Odafigyelek a lelkem egyensúlyára. Belátom, hogy a mai világ diktálta tempót csak lelkileg egészségesen tudom követni, és ehhez néha az is kell, hogy egy-egy nap kikapcsolódjak, és ne csináljak semmit, csak azt, amihez éppen kedvem van. Elképesztően feltölt fizikailag és pszichésen is a pihenés, legyen az aktív, vagy passzív. Nem azért csinálom mert megérdemlem (pedig így van), hanem mert a családomnak teljes értékű emberre, nőre, feleségre, anyára van szüksége, nekem pedig önmagamra. Coaching, írás, sport, jóga, mindfulness, agykontroll, mindegy… A lelkemnek szüksége van rám.

Forrás: pixabay.com

Az én gyerekeimnek nem “kuss a neve”. Egészséges középutat igyekszem találni a korlátok és a személyiséget szabadon fejlődni hagyó nevelés között. Nem parancsolom le a mászóka magasabb fokáról csak azért mert engem a szívbaj kerülget, de a férjemmel közösen felállított szabályokból például a lefekvés időpontjával vagy a pakolással kapcsolatban nem engedek. A társadalomba való beilleszkedéshez szabályokra, a boldog élethez pedig önbizalomra, önismeretre és sikerélményekre van szükségük. Mi pedig igyekszünk legjobb szándékunk és meggyőződésünk szerint támogatni őket ebben.

Forrás: pixabay.com

Nem elégít ki az anyaság. Szükségem van a férjem dicsérő szavaira hogy érezzem, nő vagyok. Szükségem van szakmai sikerekre, hogy érezzem, hasznos vagyok, olyan ember, aki értéket alkot és ad át. Szükségem van a barátnőim szeretetére és támogatására, és szükségem van néha anyukám gondoskodására. Szükségem van arra hogy követ fessek, legózzak, színezzek a fiaimmal, de nem a szülői elenfántcsonttoronyból, hanem újra egy kicsit gyerekként. Mert néha jó kiszállni a darálóból. És szükségem van a férjem szerelmére testileg és lelkileg, hogy érezzem, nem vagyok egyedül. Hogy társam van.

Forrás: pixabay.com

No és persze szükségem van a többi anyára, a tanácsaikra, a támogatásukra, a kritikájukra, a negatív és pozitív élményeikre, a megértésükre, az érzésre, hogy vannak akik pontosan értik amikor azt mondom: néha azt érzem nem bírom tovább, mégsem adnám őket semmiért. 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!