AnyuSzív

Végre kipihenhetem a szünetet!

Te is úgy érzed, hogy a téli szünetből csak a téli az igaz? Mert az én napjaimban nem sok szünet volt! Igyekeztem pihenni. Tényleg. A mézeskalácson és a krumplisalátán kívül az összes feladatomat delegáltam. Elterveztem, hogy milyen klassz lesz ez a majdnem két hét, amikor együtt lehetek nyugiban a szűkebb és a tágabb családommal. Beszélgetés,… Tovább »

Boldog gyerekből boldog felnőtt

Bízom benne, hogy a gyerekeim egy lelkileg nyitottabb, egészségesebb generáció tagjaiként nőhetnek fel. A vak is láthatja, hogy reformáció zajlik a gyermeknevelésben napjainkban. A poroszos módszerek letűntek, és helyüket átvette a liberalizmus, melyben a gyerekek sokkal nagyobb mozgásteret kapnak, mint még akár 20-30 évvel ezelőtt is. Egy korábbi bejegyzésemben írtam arról, hogy mélyen egyetértek Polus… Tovább »

Szaranya vagyok? NEM!

Az édesanyák között elfogadott, és sokat használt fogalom lett az utóbbi időben a szaranyaság. Nem titok, nem vagyok ősanya típus… Ma reggel szembejött velem egy bejegyzés, amelyben arról volt szó, hogy az egész család egy ágyban alszik. Anyu, apu, és a két gyerek… Elfogadom, nem vagyunk egyformák, de azzal, hogy nekem rögtön az jutott eszembe,… Tovább »

Luke, én vagyok az ANYÁD!

Az én generációm még kapott a nyakába a tekintélyelvű nevelés csurranó-cseppenő ragacsos dágványából. Tudod, az olyan mondatokra gondolok, hogy “Azért, mert azt mondtam!” “Anyáddal beszélsz édesgyerekem!” “Mit képzelsz magadról?” “Normális vagy?” És sorolhatnám reggelig. Olyan korban nőttünk fel, ahol a szüleinknek alanyi jogon járt a tisztelet. Ahol nem volt szava a gyereknek, mert csak gyerek…. Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!