AnyuSzív

Végre kipihenhetem a szünetet!

Te is úgy érzed, hogy a téli szünetből csak a téli az igaz? Mert az én napjaimban nem sok szünet volt! Igyekeztem pihenni. Tényleg. A mézeskalácson és a krumplisalátán kívül az összes feladatomat delegáltam. Elterveztem, hogy milyen klassz lesz ez a majdnem két hét, amikor együtt lehetek nyugiban a szűkebb és a tágabb családommal. Beszélgetés,… Tovább »

Boldog gyerekből boldog felnőtt

Bízom benne, hogy a gyerekeim egy lelkileg nyitottabb, egészségesebb generáció tagjaiként nőhetnek fel. A vak is láthatja, hogy reformáció zajlik a gyermeknevelésben napjainkban. A poroszos módszerek letűntek, és helyüket átvette a liberalizmus, melyben a gyerekek sokkal nagyobb mozgásteret kapnak, mint még akár 20-30 évvel ezelőtt is. Egy korábbi bejegyzésemben írtam arról, hogy mélyen egyetértek Polus… Tovább »

A fiam tisztelni fogja a lányodat?

Mit tehetnek a fiús és a lányos anyák azért, hogy a gyermekeik felnőttként tisztelettel tekintsenek a másikra? Tisztelet.  Elvont fogalom, amely azonban még az elmérgesedett konfliktusokat is enyhítheti, ami segít, hogy önmagunkat és egymást is méltósággal kezeljük, elismerjük a saját és embertársaink értékeit. Nagyívű gondolatoknak tűnnek a fenti sorok, de mindjárt bebizonyítom, hogy cseppet sem… Tovább »

A MÁS gyerek nem rossz gyerek!

A MÁS gyerek nem egyenlő azzal, hogy rossz gyerek. Ők is megérdemlik az esélyt! Többször eljátszottam már ennek a bejegyzésnek a gondolatával, de valamiért mindig elvetettem. Most azonban kaptam egy megkeresést a Felelős Szülők Iskolájától, így úgy döntöttem két legyet ütök egy csapásra: leírom a saját történetünket, és mivel abszolút tudok azonosulni azzal amit képviselnek,… Tovább »

Anya lettem. Tényleg. TÉNYLEG!

Benned rögtön a szülés után tudatosult hogy anya lettél, vagy te is azon kapod magad időnként, hogy rácsodálkozol a gyermekedre, és még mindig hihetetlennek tartod hogy épp téged választott? „Ez az alvó angyal tényleg az én gyerekem?” „Istenem, tényeg anya lettem?” „Ez a baba belőlem és a páromból lett?” „Anyja neve? Ja, hogy az én… Tovább »

Parainesis kiabálós anyukáknak

A gyereknevelés embert próbáló feladatok sorozata, amelyben akkor jár mindenki a legjobban, ha mi, anyák nem jövünk ki a sodrunkból. Elmondtam egyszer, szépen, szobahőmérsékleten, hogy jöjjön legyen szíves fürödni. Tovább fekszik a földön, és tologatja a kamionját. Várok fél percet, majd, újra még mindig nyugodtan, újra megkérem. Semmi. Már érzem, hogy megy föl bennem a… Tovább »

Anyu újra a pályán!

Kisgyerekes anyukaként nem könnyű menedzselni önmagunkat a munkáltatók előtt. Nem a képességeink, tapasztalataink alapján ítélnek meg minket a HR-esek, hanem az alapján hogy előreláthatólag mennyi időt töltünk majd betegállományban a gyerekeinkkel. Rájuk vajon ki vigyázott ha betegek voltak, a házmester? Nem voltak hiú ábrándjaim. Két pici gyerekkel, másfél év munkatapasztalattal és négy és fél év… Tovább »

Öt szuper gyerekreggeli

Szeretnéd ha csemetéd tápláló és változatos ételekkel kezdené a napot? Minap az AnyuSzív Facebook-csoportban arról beszélgettünk a lányokkal, hogy ki miről érez úgy, hogy elrontott a gyerkőccel kapcsolatban, és többen – köztük én is – rögtön az étkezést hozták föl. (Mi már csak ilyen önkritikus, őszinte anyukák vagyunk.) Hiába szeretnénk mindig egészséges ételeket adni a… Tovább »

Szüljünk! De hogyan?

Természetes szülés kontra császármetszés. Talán megosztóbb kismama-téma mint a szoptatás. Én abban a helyzetben vagyok, hogy mindkét élményben volt részem, és őszintén szólva el sem tudom képzelni, hogy miért választja valaki önként a császármetszést, ha azt semmi nem indokolja. Viszont ha te így döntöttél, annak biztos oka van. Természetesen előfordul, hogy nincs választásod, vágni kell,… Tovább »

“Szoptasson csak anyuka, menni fog az!”

Egy anya, két gyerek, két szoptatástörténet, és egyik sem happy end… Vagy mindkettő az? Előre bocsátom, hogy a történeteimben szereplő gyerekorvosok és védőnők mind nagyon jó emberek és szakemberek, akiknek nagyon sokat köszönhetünk. Kivéve a szoptatás örömét. Azt elvették tőlünk. Én akartam szoptatni. Tényleg. Látod, még most is győzködöm magam, és azt hiszem téged is,… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!