AnyuSzív

Így nevelek(nék) én

Ahogy nőnek a gyerekeim, egyre nehezebb feladat konszenzusra jutni velük egy-egy helyzetben. Azt mondják 7 éves korra alakul ki a személyiségük. Az én kisebbik gyerekem már egy évesen kiforrott individuum volt, és négy éves korára a nagyobbik is kábé annyira hajlítható mint a vasbeton.

Az alábbi szempontokat azonban mindig igyekszem szem előtt tartani, amikor nevelni próbálom őket:

Nem hülyék, csak kicsik.

Nem bántom az önérzetüket. Nem mondom rájuk hogy hülye, béna, bamba, buta, csúnya…stb.

Nem mondom nekik, hogy le fogsz esni a csúszdáról, inkább azt, hogy kapaszkodj erősen, figyelj oda, és úgy biztosan nem esel le.

Megengedem, hogy próbálgassák a szárnyaikat. Kérhetnek egyedül csokit (mi mást?) a boltban, önthetnek maguknak vizet, és – természetesen felügyelettel – használhatják az ollót. Egyrészt gyorsabb feltörölni a kiborult vizet, mint 5 percig vitatkozni azon, hogy „nem szabad-de én szeretném”, másrészt meg nagy ajándék ha önálló a gyerek.

Nem használhatják az akarom szót. Ha kimondják, azt mondom, ezt így nem értem. Mára alig-alig hagyja el a szájukat, szinte mindig a szeretnéket használják.

Nem hasonlítom őket egymáshoz, nincs versenyeztetés. Nincs olyan hogy ő még kicsi, ő már nagy. Mindenki megpróbálhat mindent. Egyszerre van fürdés, fekvés, csoki, szörpi, és van hogy hiszti is. Az külön öröm.

Nem vagyok végletes. Nem mondok olyanokat, hogy mindent elrontasz, sosem vigyázol a játékaidra, mindig kiborítod a tejet. A végletes mondatok mélyen bevésődhetnek, tapasztalat, kerüld őket.

Amikor csak lehet, dicsérem őket. Minden apróságért. Simogatja a lelküket.

Amikor nagyon elviszik magukat a hisztiben, Ranschburg Tanár Úr módszerét alkalmazom, úgy teszek, mintha nem látnám a gyereket, és elkezdem keresni. A legtöbbször beválik.

Ha nem válik be, akkor megpróbálom szép szóval lecsendesíteni, ha nem megy, akkor otthagyom, ha nem lehet, mert például utcán vagyunk, és az autók közé szaladhat, akkor fogom és felkapom, közben pedig imádkozom, hogy ne rúgja le a vesémet.

Ha nem hajlandó enni, akkor nem eszik. Ha éhes, úgyis enni fog, de majd csak a következő étkezéskor kap.

Nincs tévé, nincs tablet, nincs telefon. Van bicikli, játszótér, kisautók, télen meg legó, gyurma, színes ceruza, anya és apa. Bár bevallom, néha jól esne az a fél óra, amíg mesét néznek, de amikor nézhettek, tankönyvszerűen agresszívek lettek, főleg Nimród, aki egyébként is izgága típus, úgyhogy leálltunk a tévével.

Este korán fekszünk, délben pedig mindkettőjüknek kötelező az alvás. Ez az oviban és bölcsiben is így van, és ebből itthon sem engedek. Nekik is, és nekem is sokkal jobb, ha kipihentek.

A szemtelenkedést és a visszabeszélést nem szeretem, de erre sajnos a régi nézet módszereit alkalmazom, ilyenkor sajnos jön az anyáddalbeszélszfiam…Ha tudtok jobbat szóljatok.

Nem zavar, ha koszosak lesznek… Van mosógép, a sarazásnál pedig kevés dolog van, ami boldogabbá tesz egy gyereket.

Ha kiborul, kiborul, ha leesik, leesik, ha kiszórja, hát kiszórja… Kevesebb energia feltakarítani EGYÜTT!, mint kiakadni, elmondani milyen figyelmetlen, ügyetlen, és bezavarni a szobájába.

Igyekszem a kevésbé vaskalapos szülők közé tartozni, és csak akkor fegyelmezni, ha muszáj.

Próbálok a gyerekeimnek lehetőségeket mutatni, hogy aztán azok közül választva kibontakozhassanak, tapasztalatot szerezhessenek. Mindemellett igyekszem kritikusan szemlélni önmagam, de nem átesni a ló túloldalára. Ha bizonytalan vagyok, a gyerekeim egyből visszaélnek a helyzettel, és megtalálják a kibúvókat.

Természetesen időnként én is ledobom a láncot. Olyankor elszabadul a sárkány és a szomszédasszonyom halkan jegyzi meg másnap, hogy hallottam, este volt valami kis buli. Volt.

Viszont ha haragszom is rájuk, vagy kiabálok, akkor is beleszövöm a hegyi beszédben, hogy attól hogy magamon kívül vagyok a viselkedésüktől, nagyon szeretem őket.

És nem tartok haragot soha. A haragtartással is nagy károkat tud okozni egy szülő a gyermeki lélekben.

Figyeld a gyerekeidet! Ne rutinból szólj hozzájuk! Ne légy türelmetlen! (magamat is győzködöm!) Ülj le játszani! Csikizd őket sokat! Feküdj velük a homokba! Légy a partnerük!

Hidd el, ezek az apró közös játékok erősítik meg igazán a kapcsolatotokat. Ezzel teszed őket boldoggá, és büszkévé, hogy „lám, az én apukám/anyukám játszik velem, szeret engem!”. Nem attól fog örömmel visszaemlékezni szívesen a gyerekkorára, hogy megtanult szépen enni, vagy addig gyötörted az általa vágyott gitárórák helyett, amíg kitűnő tanuló nem lett.

Játssz Velük!

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!