AnyuSzív

Mennyire kell rosszul lennie a kicsinek, hogy azt mondd, ma nem mész dolgozni, hanem otthon maradsz vele? Gondolsz-e a többi gyerekre, a többi gyerek testvéreire, az óvónőkre, anyukákra, amikor mérlegelsz? Nem? Pedig érdemes lenne!

Forrás: pixabay.com

Akinek közösségbe jár a gyereke, az tudja, hogy vannak olyan problémák, amik időről-időre felütik a fejüket a bölcsiben, családi napköziben, óvodában.

Nem arra gondolok, hogy a gyerek néha más ruhájában jön haza, pláne ha te vitted reggel, de Apa hozza haza délután. (A mi óvónénink megjegyezte, hogy ő már annak is örül, ha az apukák a gyereket megtalálják, nemhogy a ruhájukat).

Nem is arról van szó, hogy egyszer-kétszer előfordul, hogy azzal fogadnak, hogy a gyerek párnával ütögette a lányokat.(Még mindig jobb mintha ököllel vagy féltéglával ütné őket, nem?)

Arról beszélek, amikor belépek a frissen gyógyult kisebbik gyerekemmel reggel a családi napközibe, és azt látom, hogy egy láthatóan beteg (falfehér pofi, vörös, gyulladt szemek, kedvetlenség) kisfiút úgy öltöztet az anyja, mintha nem látná rajta, hogy nincs jól.

Ki is tört belőlem, hogy „De sápadt vagy!”. Ez volt szerdán. Mint megtudtam, hétfőtől így járt a gyerek a napközibe.

Mert Anyukának új munkahelye van.

Jaaaa!! Hát az más, kérem!! Akkor nyugodtan lehet fertőzni az óvodában mindenkit, főleg azokat a gyerekeket, akinek az anyukája már régóta dolgozik a munkahelyén. Sőt, azokat a gyerekeket meg pláne, akinek az édesanyja otthon van az öcsivel/hugival. Hadd szokja a baba is a vírusokat, bacikat, erősödik az immunrendszere, nem?

Hát kedves beteg gyereket közösségbe vivő anyuka, NEM!!

Megértem, hogy nincs segítség, hogy nincs nagymama, hogy nincs bébiszitter, hogy Apa nem tud otthon maradni, mert hiperfontos megbeszélése van. Ugyanígy élünk, sőt, az én próbaidőm is most telt le múlt hét elején, és mióta a jelenlegi munkahelyemen dolgozom, háromszor voltam táppénzen.

Ha valaki kisgyerekes anyukát alkalmaz, az számol azzal, hogy a gyerekek bizony gyakran betegek. Az a munkáltató, aki ezzel nem akar nyűglődni, szóba sem áll GYED/GYES-ről visszatérő nőkkel. (Ezért óriási baromság nem beleírni az önéletrajzba, hogy gyerekeid vannak. Úgyis kiderül, és nem csak a kisgyerekes anya, hanem a megbízhatatlan ember bélyeget is megkapod. És ezt bizony nehezebb lemosni, mint az előbbit.)

Forrás: pixabay.com

Én nem vagyok az a típus, aki egy kis orrfolyás, vagy két köhintés miatt otthon marad a gyerekkel. Én is dolgozom. De ha látom rajta, hogy rosszul érzi magát, hogy még épp nem lázas, de idő kérdése, ha nem kap levegőt a takonytól, ha a szeme gyulladt (tudjuk milyen fertőző a kötőhártya-gyulladás), akkor betelefonálok a munkahelyemre, és jelzem, hogy rendkívül sajnálom, de ma biztos nem megyek dolgozni, ha végeztünk a gyerekorvosnál, jelentkezem, hogyan tovább.

Aztán ha tudunk (nagyon ritka), Apával váltásban maradunk otthon. Egy nagyszülő-párunk van, ők még dolgoznak, bébiszitterünk nincs, így csak magunkra számíthatunk. De megoldjuk! A gyerekeinknek semmi szín alatt nem kell betegen az óvodában/családi napköziben kínlódniuk.

Egy olyan eset volt, amikor nem tudtam azonnal elindulni a gyerekért, mihelyst telefonáltak, hogy lázas. Igaz, azt is hozzátették, hogy nyugodtan alszik. Miután végeztem a feladataimmal, nem vártam meg a munkaidő végét, rohantam érte, hogy mire felébred, lehetőség szerint ott legyek.

Mert megszakadt érte a szívem, ha arra gondoltam, hogy leverten, csillogó szemmel üldögél valamelyik dadus néni ölében, és a forró kis testével engem vár!

Tudom, friss munkahelyes anyuka, hogy a te szíved is megszakad! Kérlek, ne vidd el a gyerekedet betegen a közösségbe!

Magatok miatt, és miattunk sem!

Forrás: pixabay.com

Család A. :

Hajnal 2. Apró tappancsok dobolnak halkan a folyosón, nyílik az ajtó, és tompa trauma éri a jobb bordasorodat. Nem tudod, hogy a valóságban lökdös valaki, vagy az álmodban látott ló patáit érzed az oldaladon.

Bekucorodik, föleszmélsz, látod, hogy megint itt van. Múlt éjjel is itt volt, azelőtt is. Visszaalszol, majd tíz perc múlva: BAMMM! Újabb rúgás, kis híján oda a léped.

Ő szuszog, neked viszont kimegy az álom a szemedből.

Apa álmosan csóválja fölemelt fejét, kinyilvánítva, hogy nem tartja jó ötletnek hogy a gyerek megint 10 centit hagy neki a SAJÁT ágyában.

Család B. :

Milyen édes az este közétek kucorodó szappanillatú pizsamás kis tündér, akinek ha a hajába fúrod az arcod…hmmm…nincs annál szívmelengetőbb. A házaséletnek meg annyi. Ja persze, tudom én, nem csak este és ágyban lehet szeretkezni. Sokkal jobb egy elkapkodott egészségügyi légyott a konyhában, vagy a fürdőben. (Az is szuper, na de mindig?)

Ismerős helyzetek?

Nekem nem.

Én este 9 után akkor fekszem be a férjem mellé, amikor akarok, akkor bújunk össze, amikor akarunk, és ő az egyetlen, akit éjjel rugdosnom kell, hogy menjen már odébb, ha esetleg átlépi az ágy közepén húzott láthatatlan határvonalat.

Nimródnál ugyan súlyos fél órák teltek el sírással az első időben, és tudom, hogy ezért sokan szívtelennek könyvelnek el.

Viszont a négy év alatt egyszer aludt mellettem egy fél éjszakát, amikor nagyon fájt a hasa.

Petyus szó nélkül átszokott a kórházi kosárból a saját kiságyába, vele könnyebb volt.

Bárhol elalszanak, nincs gond a mamánál, nincs órákig tartó procedúra ha nyaralunk, nincs szemet forgató apuka, hogy na, ma este megint nem…

Este befekszem hozzájuk, együtt kitaláljuk és elmondjuk a mesét, de aztán 10-15 perc múlva kijövök, és miután Nimródot huszadjára is visszaküldtem (Petyus még rácsos ágyban alszik), van két-három óránk a férjemmel, ami csak a miénk. Meg a könyveké, meg a blogé, meg a szomszédasszonyommal való vihogásé, egyszóval a saját életemé. (Meg a vasalódeszkáé de ezt most hagyjuk.)

Vannak köztes megoldások, mint például az első időben bevinni a bölcsőt, kiságyat a hálószobába. Én kényszerből tettem így Nimróddal (mi kettesben kezdtük a pályafutásunkat), és nem szerettem. Nem szerettem, mert nem tudtam bekapcsolni a tévét, nem tudtam elalvás előtt olvasni, pedig jól esett volna kikapcsolni a nap végén a megszokott módokon.

Ráadásul azért is érdemes vigyázni az együttalvással, mert nagyon nehéz leszoktatni róla a gyereket.

Hallottam már apukát méltatlankodni, amiért a három éves minden éjjel szabályosan kitúrja az ágyból, és ezért reggel fél hatkor már a munkahelyén van. Anyának persze nem szól, mert abból balhé van… Könnyű kitalálni, hogy elég néhány kedves mosoly, egy pici törődés a fiatal szőke lánytól a marketingen, és kész a baj. Akkor pedig nem Apa lesz a hibás…

Vagy ott van egy kedves egyetemi évfolyamtársam, aki szintén maguk közé szoktatta a kisfiát. Amikor egy év után úgy döntöttek hogy a kisfiúnak ideje saját ágyba költözni, a gyerek addig sírt a rácsokba kapaszkodva, amíg nem hányt.

A gyereked mindent megér, és tégy úgy, ahogy te a legjobbnak gondolod, a legjobbnak érzed. Hiszen nő vagy, anya vagy, ki tudhatná jobban mi a legjobb a te gyerekednek?!

De közben mérlegelj, hiszen te és a párod is szereplői vagytok az életeteknek! Ne feledkezz meg magatokról! Arról a szerelemről, szeretetről, aminek gyümölcse éjszakáról éjszakára közétek furakszik. Kegyetlenül hangzik, de ez az igazság.

Forrás: pixabay.com

A gyerekeid hamarabb kirepülnek mint gondolnád. Ha nem marad melletted senki és belőled semmi, mit kezdesz majd magaddal? Attól hogy gyerekeket szültél, még mindig ugyanaz a szuper NŐ vagy, aki voltál! Vagy talán most jött el az ideje annak, hogy azzá a szuper nővé válj, aki mindig is lenni szerettél volna, és aki ott van benned.

Legyen életed!

Azt hogy egy felnőtt el van hízva, elfogadom. Egyrészt nem az én dolgom, másrészt meg annyi az elhízott nő és férfi, hogy más választásom nincs.

Forrás: pixabay.com

Persze az sem az én dolgom, ha más gyereke el van hízva, de amikor a minap álltam a zebránál, és vártam, hogy átmenjen előttem egy körülbelül ötven gyerekből álló csoport, és azt láttam, hogy minden harmadik gyerek KÖVÉR, azt nem tudtam lenyelni.

Nem a cuki hurkás babákról és egy-két évesekről beszélek, nem is tehetném. Nimród 4050 grammal született, Petyus kereken 5 kilóval. Azzal viccelődtünk, hogy a lábainak nem volt már hely a hasamban, ezért lettek olyanok, mint két meghajlott ropi, amit egy hordó aljába döftek.

Ha már itt tartunk egyébként az ilyen picikről is beszélhetnénk, hiszen nagyon hamar kijöttek a mozgásfejlődésben a nagy születési súly hátrányai. 10 hónap Dévény-torna van mögöttünk, ami nem kevés.

De térjünk vissza az óvodásokra, kisiskolásokra.

Alkat? Gyerekként? Én ebben nem hiszek. Persze a genetika pont annyira befolyásolható mint egy dackorszak közepén álló két és fél éves, de ha odafigyelsz, csökkentheted annak a kockázatát, hogy ha esetleg te, vagy apuka, vagy a nagyszülők túlsúlyosak voltak, akkor a gyerek is az legyen.

Gondoljunk csak bele! Mennyit kell dolgoznia annak a kis szívnek, hogy a néha kiskamasz súlyú test minden porcikáját ellássa vérrel? Mennyi inzulint kell termelnie annak a kis hasnyálmirigynek? Mennyi oxigénre van szüksége annak fejlődésben lévő tüdőnek? Mennyi zsír cirkulál a pici erecskékben? Ha a gyerkőc hanyatt fekszik, mennyi nyomás nehezedik a mellkasára, a garatra?

Borzasztó látni olyan kislányokat, akiknek olyan a combja 8 éves korukra mint egy felnőtté. Vagy olyan kisfiúkat, akik ha négy évesen leülnek, domborzati térképet mintáz a kis törzsük.

Ez a mi felelősségünk, szülőké!

Persze sok olyan gyerek van, aki nem hajlandó megenni a zöldségeket, a gyümölcsöket. Annál inkább a csokit, a chipset, a cukros üdítőket, a rágógumit (kiscsoportosok szájában látok rágógumit, és nem értem hogy miért).

Mit lehet ilyenkor tenni azon felül, hogy nem vásárolunk ilyesmit?

Semmit. Az a gyerek, amelyik eldönti, hogy valamit nem eszik meg, azzal a büdös életben nem fogod megetetni azt, aminek ellenáll.

Forrás: pixabay.com

Én nem vagyok híve az ételek álcázásának, mert ha bukta van, akkor a gyerek bizalmatlan lesz. Én nem tudom, hogy csinálják, de ha az ételben egy mikrodarabka is van abból, amit nem szeretnek (vagy még soha nem kóstoltak), biztos, hogy megtalálják.

Jó módszer lehet, ha akkor próbáljuk megkínálni a gyümölcsökkel, zöldségekkel, ha gyerektársaságban van. Hátha akad egy kisfiú vagy kislány, aki szívesen fogyaszt ilyesmit, és talán működhet az egy bolond százat csinál-elv jó irányban is.

Ha sehogy sem tudod rávenni őket, hogy csoki-ropi-süti-cukor helyett a gyümit válasszák, kaphatsz többféle gyümölcspürét a boltokban. Ezek szépek, színesek, szagosak, drágák, de legalább egészségesek.

A csokit minden gyerek szereti. Adj neki nyugodtan, de mértékkel, minőségit, és soha ne jutalmazásképp. Soha… Na jó… Ritkán adj neki jutalmazásképp… Vagy csalinak, hogy milyen finom lesz a kocsiban az a kinder, csak induljunk már el a negyedikről…

A fiúk inni, ha otthon vagyunk, vizet kapnak, de minden vásárlásnál kell „inni”-t venni. Csak 100 %-os gyümölcslevet veszek meg, vagy az ízesített vizeket. Ezutóbbiakkal kapcsolatban vannak fenntartásaim, de még mindig jobbnak tartom, mint a gyümölcsöt soha nem látott, agyoncukrozott, gyümölcslének csúfolt innivalók.

A kóláról és társairól ne is beszéljünk. SOHA ne adj a gyerekednek kólát! Te se igyál! Amikor a kriminalisztikai szakjogászi képzésre jártam, a toxikológia tanárunk azt mondta, hogy sokkal inkább javasolja a legrosszabb minőségű tablettás borok fogyasztását, mint bármilyen, a legdrágább, legjobb minőségű kóláét. Addig sem voltam nagy kóla-fogyasztó, azóta pedig soha nem vettem. Mondjuk tablettás bort sem.

Forrás: pixabay.com

A gyorséttermeket is hagyjuk… Ne vigyétek őket gyorsétterembe! Annyira jó hamburgerezők vannak már a kisebb városokban is, ha hamburgert szeretne enni a gyerek, válasszon inkább onnan. Az legalább nagy valószínűséggel igazi.

Ha nassolni szeretne, ott vannak a különböző olajos magvak, persze azt is csak mértékkel, hiszen kalóriadúsak, mégis jó alternatívái a chipsnek.

Aprorpó chips. Otthon is készíthetsz neki, pofonegyszerű, és ha igazán egészséges nasit akarsz neki adni, süsd kókuszolajban.

Figyelem! Az olíva olaj nem alkalmas sütésre! Olyan szénhidrogén-láncokat tartalmaz, amelyek miatt magas hőfokon ártalmasabb lehet a használata, mint a napraforgó olajé. Salátákra azonban tökéletes.

Nagyon jó alternatívát jelentenek a tejtermékek. Jóval kevesebb cukor kerül a gyümölcsjoghurtba, ha mi magunk készítjük el. Natúrjoghurtba csepegtessünk egy kevés szörpöt, befőtt levét, vagy lekvárt, és kész is. Ráadásul nem is fűrészporból készült az ízesítés.

Adhatunk hozzá mártogatósnak fogpiszkálóra tűzött gyümölcsöt.

Persze nem csak a főétkezések között kell odafigyelnünk.

Ha tészta, akkor legyen durum. Vagy tönköly. Lehet kapni paradicsommal és spenóttal pirosra és zöldre színezett, tönkölylisztből készült tésztát. Sokkal könnyebben megemészti a kis gyomruk.

Forrás: pixabay.com

Amit tudunk, ne olajban, hanem a sütőben süssünk.

Vegyünk halat. A halrudacskák között is van már, ami 100 % halfilé. Ezt kisütve a sütőben teljesen egészséges és könnyű ebédet készíthetünk, ami mellé ne sültkrumplit adjunk, hanem rizst, vagy még jobb a bulgur, amit főzni sem kell, egyszerűen csak leforrázni. Észre sem fogják venni a különbséget.

Ha már a bölcsiben, oviban, suliban nem tudjuk, hogy mit és mennyit eszik a gyerek, legalább akkor figyeljünk oda az étkezésére, amikor otthon van.

Légy kreatív! Járj utána! Áldozd rá az idődet, mert megéri!

És ha már itt tartunk, te is figyelj oda. Ne felejtsd el: minél egészségesebben élsz, annál tovább lehetsz Velük!

Érezted már azt, hogy nem bírod tovább a munka-háztartás-gyerekek-férj-mókuskereket? Hogy olyan apróságokon csattansz fel, amin máskor csak mosolyogsz? Hogy folyamatosan azt mantrázod, hogy hol vagyok az életemben ÉN? 

Ez nem bűn!

A magunkra fordított idő meghálálja magát, legyen az akármilyen kevés.

Tudom hogy nem mindenkinek könnyű megoldani. Hogy neked talán nincs bébiszittered, nincs a közelben a nagymama, a párod sokáig dolgozik, vagy épp egyedül küzdesz a viharral.

Nekem sincs segítségem, ezért mindig a megbolondulás előtti utolsó pillanatban szököm el a családom elől egy picit.

Törődj magaddal te is! Ha te lepukkansz, lepukkan a család is. 

Örökérvényű a mondat: “Ha anya boldog, mindenki boldog!”

Szép napot és jó hétvégét kívánok neked!

Forrás: www.pixabay.com

Az első posztban írtam már a szuperanyákról, és az ő specialitásukról, a vércsetekintetről, ami egyszerre szúr, lesajnál, degradál.

Tedd  a szívedre a kezed! Te soha nem néztél még így másik anyukára? Nem? Biztos? Akkor sem amikor más gyereke hasoncsúszott a Tesco-ban a csokiért? Akkor sem amikor az óvodában a kisfiúnak akinek labda a jele nem akarta felvenni a cipőjét? Akkor sem, amikor az új szomszédasszonyod bomló idegrendszerrel szalad el otthonról, miközben a gyerkőce magán kívül tombol?

És akkor most fordítsuk meg a dolgot!

A te gyereked mindig egy szent?

Az enyéim nem azok. Nimród szinte hörögve tudja ordítani nekem hogy NEM, miközben a sírástól olyan torz az arca mint egy alien-nek. (Néha azt is gondolom róla, hogy az.) Péter akármeddig képes bőgni a hűtő előtt ülve egy túró rudiért. A piacon beleharapnak a pulton lévő gyümölcsökbe, a kocsiban ölik egymást, gumilabdát dobálnak a lakásban, és Nimród dobott már fejbe kővel egy kislányt. És nem, nem azért mert nem foglalkozunk vele.

Én tudom milyen nehéz. Ezért nem ítéllek el! Te is tudod, így te se ítélkezz! Sem felettem, sem pedig más anya felett! Legalább mi, akiknek fogalmuk van arról micsoda küzdelem közös nevezőre jutni határozott kis személyiségekkel, mi segítsünk egymásnak egy jó szóval, egy biztató pillantással!

Ha pedig vércsetekintettel találkozol, egy jó tanács: gondolj arra, hogy ő nem csak hogy ugyanúgy küzd a gyerekével mint te, de abba is energiát kell fektetnie, hogy fenntartsa annak a látszatát, hogy ez nem így van.

Legyen szép napod, kitartás! 😉

Lilla

Íme az első kis videó. No smink, no filter, csak a kőkemény valóság, és egy jó nagy ragya így a harmincadik születésnapomra!

Fogadjátok szeretettel:

Vércsetekintetük a kapuig követ, ahogy a válladon cipeled ki a rúgkapáló gyerekedet a homokozóból. A fogaik között sziszegnek egymásnak, de azért úgy hogy te is halld: “Úristen, szegény!”

Kicsoda? – gondolod magadban. – Én? Vagy a gyerek?

Magad sem tudod.

Persze az ő gyerekük soha nem hisztizik, első szóra hazamegy a játszótérről, megeszi a vacsorát úgy, hogy végig az asztalnál marad, felveszi a ruhát amit kikészített neki, és nem szeretné telepakolni a bevásárló kosarat pufival, dörmivel, gyümölcslével, kisautóval…

Ha a cipelős anyuka vagy, sok szeretettel látlak a blogon. Ha nem, akkor is, de nyilván akkor te szuperanya vagy, így fogalmad sem lesz a mi gondjainkról.

Mert hogy az én gyerekeim bizony hisztiznek… Nem akarnak lefeküdni, nem akarnak kenyeret enni, nem akarnak elindulni, nem akarnak hazajönni, néha betegek, szófogadatlanok, szertelenek… Egyszóval sokszor azt érzem, hogy én vagyok a legrosszabb anya a földön, és ez az egész egyébként is egy óriási nagy szívás. 

Nem véletelnül lett a blog neve AnyuSzív.

Mert persze rögtön eszembe jut, hogy mennyire szeretem őket, és bár mindketten öntörvényű kiskölykök, igazán jóindulatúak, és szerethető gyerekek.

Viszont tagadhatatlan, hogy egyre többször találkozom, bizonytalan, önmagukban nem hívő anyákkal, akik annyira rágörcsölnek arra, hogy jók legyenek, hogy közben elfelejtik élvezni a gyerekeikkel az életet.

Ezért döntöttem úgy, hogy elindítom ezt a blogot.

Hogy elhidd hogy jó anya vagy! Elég jó!

Leírom neked hogy egy-egy helyzetet, problémát én hogy oldok meg, hogy lásd, nem vagy egyedül, és ha mással nem is, egy nagy, közös nevetéssel mindent el lehet engedni!

Hogy nem tragédia a kiömlött tea, vagy a 10 perc késés.

Igyekszem minden olyan kérdést sorra venni, amivel a mindennapok során anyaként találkozhatsz.

A kezdetektől fogva várom az észrevételeidet és témajavaslataidat is, és bízom benne, hogy a facebookon is találkozunk a www.facebook.com/takatslilla oldalon.

Időről-időre igyekszem videókkal is színesíteni és kiegészíteni a bejegyzéseket.

A szuperanyák meg álljanak csak sziszegve a homokozó mellett. Szívből kívánom nekik, hogy legyen valóban olyan egyszerű az élet a gyerekeikkel, mint ahogy kifelé mutatják!

Te csak arra figyelj, hogy ne felejtsd el: nem vagy egyedül, és igenis JÓ ANYA VAGY!

Ha nem akarsz lemaradni az új bejegyzésekről, iratkozz fel a blog hírlevelére.

forrás: www.pixabay.com

Az én generációm még kapott a nyakába a tekintélyelvű nevelés csurranó-cseppenő ragacsos dágványából.

Tudod, az olyan mondatokra gondolok, hogy “Azért, mert azt mondtam!” “Anyáddal beszélsz édesgyerekem!” “Mit képzelsz magadról?” “Normális vagy?” És sorolhatnám reggelig.

Olyan korban nőttünk fel, ahol a szüleinknek alanyi jogon járt a tisztelet. Ahol nem volt szava a gyereknek, mert csak gyerek.

Manapság egész más nézet dívik, mert rájöttek végre, hogy a gyerek az nem hülye, csak kicsi. És ugyanúgy joga van képességeihez mérten dönteni a saját életéről, hiszen így fog megtanulni felelősségteljes döntést hozni, ha felnőtt lesz.

Így nem lesz szorongó, önbizalomhiányos ember, akit a pszichológusoknak kell megtanítaniuk arra, hogy nem életképtelen, csak épp nem tudja hogyan éljen.

Én abszolút híve vagyok annak, hogy figyelembe kell venni a gyerekek személyiségét, és nem vasakarattal megtörni őket, hogy illeszkedjenek abba a formába, amit te meg én, a jóédesanyjaik kitaláltunk nekik.

Viszont előfordul, hogy nem tudok kitörni a hozott kereteimből, és végső elkeseredésemben egy igazi női axiómát adok a kölyök kezébe: “Azért kisfiam, mert csak!” A gyerek meg hisztizik és ázik tovább a takony-nyál-könny mixben.

Tegnapelőtt Nimród este fél tízkor még mindig nem aludt, és az öccsét is szórakoztatta. Mivel már hetvenszer rájuk szóltam, hogy csendesedjenek el, hetvenegyedjére berontottam a szobába, és jócskán felemeltem a hangomat.

A négy éves csak röhögött az ágyban, önfeledten, fetrengve.

És itt jött a régi iskola: “Egy négy éves beleröhög az anyja képébe?”- gondoltam, és kijött belőlem a mitképzelszmagadrólédesgyerekem. (Közben meg jó volt hallgatni a gurgulázó a gyerekkacajt. Totál skizofrén helyzet.)

Mire a négyéves fuldokolva közölte velem, hogy egyszerűen nem bírja abbahagyni a röhögést.

Győzött a jobbik énem. Nem bírtam megállni, én is fuldokolni kezdtem, és fél óra múlva, mikor végre csend lett, magam sem tudtam hogy nevessek, amiért a gyerekem ilyen önfeledten jókedvű, vagy sírjak, mert néha én is azt gondolom, hogy azért mert életet adtam neki, az feljogosít a mitképzelszmagadrólozásra.

Pedig nem! És ezt te se felejtsd el, amikor az “Eszednél vagy?” “Normális vagy?” “Azért mert azt mondtam!” készül kicsúszni a szádon.

Szaladhat a ház, tornyosulhat a vasalatlan, lehet maszatos a gyerekek arca, ha szeretve tiszteljük őket, akármilyenek is legyenek, a boldog élet egyik kulcsát adjuk a kezükbe.