Egy felszínes orvos könnyelmű kijelentése hosszú évekre befolyásolhatja egy gyermek életmódját.
Forrás: pixabay.com
Nimród elég rossz esélyekkel indult, ami az allergiát illeti, ugyanis én is és a férjem is ekcémával küzdünk. Emellett könnyekben török ki a macskáktól, és egyre hevesebben érzem az eleinte enyhe pollenallergia tüneteit is.
A gyereken egész pici babaként megjelentek az 5 forintos nagyságú száraz foltok, amit azonban egy kis odafigyeléssel sikerült kezelnünk (gyógyszertári fürdető, babaolaj a fürdővízbe, testápoló kifejezetten ekcémás bababőrre).
Előírásszerűen tápláltunk hozzá, ráadásul másfél éves koráig csak a bébiételt volt hajlandó megenni, tehát ő is segített abban, hogy kerüljük az allergéneket.
A tejtermékeket a védőnő tanácsára nyolc hónaposan vezettük be, de két és fél éves koráig nem ivott tehéntejet, csak tejitalt.
Nem is volt semmi problémánk, egészen idén januárig.
Hasmenés három napig. Egyébként is járvány volt az oviban, ráadásul ahogy jött, úgy ment is, tehát nem aggódtam.
Aztán megint három nap betegség, majd újra semmi. A következő héten már mindennap, az azt követő héten megint semmi, aztán megint egy hét diaré-túra.
Ez idő alatt háromszor vittem el a gyereket a körzeti orvosunkhoz, aki valószínűleg füllel vizsgál, mert rá sem nézett a kisfiamra, aki a negyedik hét végére csupán egy kilogrammal volt több mint a két éves öccse. Probiotikum, főtt krumpli, háztartási keksz – mantrázta minden alkalommal az előtte fekvő recepttömbnek.
Az egészben az volt az érdekes, hogy nem volt rossz az étvágya. Szívesen megevett mindent, én meg örültem, amikor táplálóbbat is adhattam neki, mint a diétás-koszt. De átment rajta minden.
Forrás: pixabay.com
Ami még jobban megijesztett, hogy a kedélye is megváltozott.
A mindig pörgős, többször (tévesen) hiperaktívnak bélyegzett gyerek napokra visszafogott lett, hallgatag, látszott, hogy nincs teljesen jól.
Minden reggel kővel a gyomromban ébredtem, hogy aznap megmarad-e benne a reggeli vagy sem.
Elkezdtünk próbálkozni. Kivontam először a glutént, aztán a laktózt az étrendjéből, de nem változott semmi.
Egyébként ha felmerül benned a gyanú, a gyógyszertárban lehet kapni gyorstesztet glutén-érzékenységre. Ezt sem mondta nekünk egyébként senki, csak a méregdrága magánorvos, miután ő már megszúrta a gyerek ujjbegyét, másfélszer annyiért mintha ezt otthon csináltuk volna.
Negatív.
Megnyugodtam, és közben mégsem, hiszen még mindig nem tudtuk, mi a baj.
Másfél hét újabb kínlódás után újra vissza a magánklinikára (a háziorvos még mindig a probiotikumnál tartott), allergia-vizsgálatra.
A négy évesem mindkét kis könyökhajlatát meg kellett szúrni, hogy elég vért vehessenek a 40 allergénre kiterjedő vizsgálatra, újabb súlyos tízezrekért.
Egy hét telt el, és én majdnem elsírtam magam megkönnyebbülésemben, amikor felhívtak, és végre kiderült: tejfehérje-, tojás-, és banánallergiája (sosem hallottam ilyenről) van a gyereknek.
Megkönnyebbültem, mert az első percekben nem gondoltam bele, hogy milyen nehéz lesz szegénykémnek megválni a joghurtoktól, a tejcsokitól, a túróruditól, a bundáskenyértől, a tejes-tojásos péksütiktől úgy, hogy közben a haspók, akaratos öccse mindent fogyaszthat (és követel is).
Elképzelésem sem volt róla, milyen mértékben megváltoztatja ez a diagnózis a mindennapjainkat, és milyen terheket ró a pénztárcánkra. Hiszen egy liter növényi tej 6-800 Ft.
Hazamentem, és elmeséltem neki, hogy azért volt beteg a pocakja, mert bántotta a tejcsi, a csoki, a rudi, de ne féljen, ezután is ehet majd finomakat, anya kitalál valamit.
Forrás: pixabay.com
Összeszorult a torkom mikor ezt mondta a drágám: „Anya, akkor ne vegyél nekem csokit.”
Teljesen együttműködő volt.
Az otthoni élelmiszerek kiváltása nem volt olyan bonyolult mint hittem.
A tejet növényi (de nem szója) tejre cseréltük, a tejcsokit pici étcsokira, a rudit gesztenyemarcira, a péksütiket én sütöttem neki minden másnap (ez volt a legfárasztóbb), tésztából pedig addig is durumot használtunk.
Ahogy nem kapott több tejet, szembeötlő változás következett be a kedvében is.
Végre újra a régi volt.
Nem nyomasztotta, hogy mikor nem ér ki a vécére, ugyanis többször volt, hogy az oviban ez történt, és bár nem csúfolta érte senki, és az óvónők is partnerek voltak abban, hogy kiderüljön mi a baj, az ő kis lelkét nyomta a tudat, hogy ez nem stimmel.
Abbamaradt végre a hasmenés.
Ám ha hozzám hasonlóan azt hitted, hogy ezzel a happy enddel véget ért a sztori, akkor tévedtél, akárcsak én.
Ugyanis a magánklinikán nem kaptunk igazolást az ételallergiáról, nem kaptunk tájékoztatást, tanácsokat az ételekkel kapcsolatban (megoldottam, de akkor is), és nem mondta el az allergológus, hogy mire számíthatunk: kinőheti, vagy sem?
Mivel az óvodai tej-és tojásmentes étkezések megrendeléséhez orvosi igazolásra volt szükségünk, újra (és ekkor utoljára) visszamentünk a körzeti gyerekorvoshoz, aki megkérdezte tőlem, hogy miért nem szóltam, hogy ilyen hosszú ideje megy a gyerek hasa. Bocsánat, de hogy van a jóédesanyja?
Közölte, hogy kérjünk allergia-vizsgálatot. Mondtam, hogy csókolom, potom 90 ezer forintért túl vagyunk mi már mindenen, csak egy igazolást szeretnénk, hogy a közösségben tej -és tojásmentes diétát kapjon a gyerek.
Ja, azt ő nem tud adni, csak a szakorvos, úgyhogy menjünk el Nimróddal a Budai Gyermekklinikára Dr. Micskey Éva főorvosasszonyhoz.
És ennyi. Itt sem hallottam egy szót sem arról, hogy mire ügyeljek, mit adhatok a gyereknek, mit nem.
Ott az internet anyuka, majd az segít.
Bevallom, szemeztem néhány másodpercig a doktornő előtt álló vaslábú kisszékkel, de végül az volt az egész ügyben az egyetlen hasznos cselekedete, hogy a Gyermekklinikára irányított minket.
Nem véletlenül nem írtam le eddig sem a gyerekorvosunk, sem a magánklinika illetve az ott dolgozó orvosok nevét. Ők nem számítanak.
Micskey doktornő volt az egyedüli orvos, aki sem kókler, sem hanyag, sem pénzéhes nem volt.
Mire találkozott Nimróddal, a gyerek már remegett, ha orvost látott. Hiszen többször megszúrták, megnyomkodták a pocakját, és élénken élt még benne a lekésett vécézések emléke is.
Megmutattam a papírjainkat, és vártam, hogy kiadják az igazolást, hiszen az allergológus olyan határozottan jelentette ki, hogy allergia, hogy akár kőtáblán is hazacipelhettem volna a diagnózist.
Forrás: pixabay.com
Itt nem ez történt.
Elmagyarázták nekünk, (Nimródnak is!), hogy most három hónapig nem kaphat tejterméket, de ha letelt ez az idő, kezdjem el visszaterhelni a gyereket fokozatosan, egészen napi fél liter tejig.
Kaptunk alternatívákat az étkezésre, és megkaptuk az igazolásunkat is.
Eltelt a három hónap, minden problémánk megszűnt, megkapta a diétás ételeket az oviban, ráadásul meg is ette, mi meg örömtáncot jártunk az óvónőkkel karöltve.
Aztán megkezdtük a visszaállást.
Egy kanál joghurt… Kettő… Három.
Feszült várakozás.
Fél kávéscsészényi tej, aztán háromnegyed, aztán mandulatej helyett tehéntej a reggeli zabpehelyhez.
És végül: a tejcsoki!
Láttál már gyereket felhőtlenül, magán kívül ugrálva örvendezni?
És anyukát?
Hát mi sikítozva örültünk együtt annak a szelet kindercsokinak, amit hosszú hónapok megvonása után magába tömött Nimród. És ami bennmaradt a pocakjában az összes többi tejtermékkel együtt.
Forrás: pixabay.com
Ugyanúgy nem volt allergiás a gyerek, mint ahogy hiperaktív sem. Egy fertőzés legyengítette az emésztőrendszerét, és egy ideig nem volt képes feldolgozni a tejet. De miután megpihent a szervezete, minden visszazökkent a régi kerékvágásba.
Persze sokkal könnyebb ráhúzni egy diagnózist a gyerekre, mint rendesen kivizsgálni, mi lehet a háttérben. Szenvedjen vele anyuka meg apuka.
Ha nincs Micskey doktornő, lehet, hogy egész életében megvonjuk tőle/megvonja magától a tejet, teljesen fölöslegesen.
Hogy ment volna el táborozni, hogy evett volna a barátai szülinapi tortájából? Így is megszakadt a szívem, amikor az oviban szülinap volt, és ő csak a paleolit csokigolyócskákat ropogtathatta, miközben a többi gyerek fültől-fülig tejszínhabos volt.
Persze ebbe nem gondol bele a bámulatos képességekkel rendelkező „mindentláttaménmár” nyugdíjas gyerekorvos, és nem gondolnak bele az elefántcsonttoronyból tízezrekért előbújó magán allergológusok sem.
Ahogy abba sem, hogy a folyamatosan hasmenős gyerekem csaknem három hónapig kimaradt az óvodából, ami nekünk nem jelentett gondot, mert én akkor még otthon voltam Petyuval.
De az az édesanya, aki dolgozik, ő mit csinál hónapokig?
Tudjuk, hogy hányós hasmenős gyereket – nagyon helyesen – be sem engednek az ovi ajtaján.
Természetesen nagyon örülök, hogy megoldódott a probléma, de elgondolkodtató volt az orvosok hozzáállása.
Ezért is fontos hogy egy anyának kellő önbizalma legyen. Hiszen te ismered a gyerekedet, te látod, hogy mitől lesz jobban, neked kell annak lenned, aki addig megy, amíg meg nem találja a legjobb megoldást.
Micskey doktornő segített nekünk ebben, és nagyon jól esett, amikor azt mondta: „Anyuka, nekem a maga elmondása jelenti a bizonyosságot arról, hogy a gyerek a tejmegvonás után jobban van.”
Bízott bennem.
Te is bízz magadban!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: