Vajon ugyanúgy éli meg egy nő az anyaságot, ha ekkora korkülönbség van a gyermekei között?
Forrás: pixabay.com
Van egy kedves ismerősöm, Andi, akinek a fiai között húsz év korkülönbség van.
Arra gondoltam, megkérdezem, mennyiben volt más a két babavárás.
Arra számítottam, hogy kapok egy néhány mondatos választ, hogy természetesen egész más volt, de mindkétszer fantasztikus élménnyel és érzésekkel lett gazdagabb.
Egyszóval sablonos választ vártam.
Csakhogy Andi nem egy sablonos nő, ahogy a története sem az.
Tizenhat évesen született meg az első kisfia, Ádám.
Andi hiába volt nagyon fiatal, a világ legtermészetesebb dolgaként élte meg azt, hogy gyermeke van. Innentől kezdve az életében minden másodlagossá vált, Ádám lett számára a legfontosabb.
Azt mesélte nekem, hogy tulajdonképpen együtt nőtt föl a kisfiával, együtt oldottak meg komoly problémákat nehéz anyagi helyzetben, és mindeközben azon igyekezett, hogy a gyermeke ebből a lehető legkevesebbet érzékelje.
Forrás: pixabay.com
Olyan erősek voltak Andi anyai ösztönei, hogy soha egy pillanatig sem érezte azt, hogy korai volt számára vagy Ádám számára a gyermekvállalás.
Igaz, hogy a párkapcsolatok terén nem volt szerencséje, de saját bevallása szerint ez azért volt így, mert nem a megoldásokat, hanem a menekülőutat kereste, ha problémák merültek fel az aktuális párjával kapcsolatban. Úgy véli, erre egyszerűen már nem maradt energiája.
Aztán, mikor Ádám már felnőtt, megismerte a jelenlegi párját, egy szuper, egyedülálló, gyermektelen férfit.
Andi tudta, hogy Zoli szeretne gyereket, és bár ő már nem tervezett több babát, nem sokára megfogant a második kisfia, Dávid.
A második terhessége ugyanúgy nem volt egy leányálom, mint az első (ez a második babaváráskor tudatosult benne). Súlyos vizesedés, ebből kifolyólag nagy súlyfelesleg, és derékfájás.
Elismerve a gyermekáldás csodáját, ki merte mondani azt is, hogy ő bizony jobban szeretné, ha a babákat tényleg a gólya hozná.
Ezt a terhességet is próbálta az elsőhöz hasonlóan természetesen megélni.
Azonban előfordult, hogy korlátokba ütközött.
Nagy szívfájdalma volt, hogy karácsonykor nem tudta meglátogatni Belgiumban tanuló nagyfiát, mert hirtelen kórházba került, és a hazaköltözésekor sem tudott a segítségére lenni, mert ismét az ágyat nyomta.
Forrás: pixabay.com
Dávid egy szép tavaszi napon született meg.
Andi azt mesélte, hogy az első szülésével kapcsolatban nem voltak emlékei. Illetve voltak, de azok sem jók, sem rosszak nem voltak.
Így hát teljesen nyugodtan indult neki a szülésnek.
S bár nem adódott semmiféle komplikáció, Andi csak arra várt, hogy legyen végre vége. Maga sem tudta megmagyarázni miért, csak annyit tudott, hogy nem szabadna ezt éreznie.
Mikor odaadták neki Dávidot, aki gyönyörű volt és egészséges, hitetlenkedve nézte, hogy ez a baba valóban az övé-e.
A nővérkének is feltűnt Andi viselkedése, de letudta annyival, hogy más anyukák is vannak, akiknek később esik le a tantusz (lásd egy korábbi bejegyzésemben).
Miután hazamentek, látszólag minden haladt a maga útján. A pici jól evett, jól aludt, a nagy otthon készült az államvizsgájára, egyedül a család kutyája volt az, aki megsínylette, hogy újabb taggal bővült a család.
Andi örömmel látta, hogy Ádám imádja az öccsét, és természetesen ő is végtelenül szerette mindkét gyermekét, és maximálisan helyt állt mellettük anyaként. Mégis megállíthatatlanul zakatolt benne a gondolat, hogy szeretné visszakapni a régi életét.
Forrás: pixabay.com
Emiatt lelkiismeret-furdalása volt, így tovább generálódott benne a feszültség.
Két érzés dolgozott benne: imádta a kései ajándékként érkező Dávidot, és semmi pénzért nem adta volna fel jelenlegi életét, másrészt viszont nem akart a kisgyerekes anyukák problémáival küzdeni.
Szeretett volna ugyanannyi időt tölteni Ádámmal, mint Dávid érkezése előtt, és nagyon bántotta, hogy épp a nagyfia felnőtt életének küszöbén nem tud neki annyi figyelmet szentelni, amennyit szeretne.
Andi egyre lejjebb csúszott az érzelmi lejtőn. Már nem látta meg a pozitív dolgokat az akkori életében. Vissza akarta fordítani az időt és az eseményeket. Egy gyereket akart, újra csak vele és önmagával akart foglalkozni.
Hamarosan fizikai tünetei lettek. Váratlan szédülés-rohamok kínozták, és az ezektől való folyamatos félelem már kézenfogva hozta magával a pánikrohamokat.
Andi folyton attól félt, hogy ha meghal, mi lesz a gyerekeivel.
A mélyponton azt mondta a párjának, hogy inkább menjenek el a gyerekkel, mert ezt így nem fogják kibírni.
Zoli természetesen nem ment el, hiszen látta, hogy Andinak szakemberre van szüksége.
Forrás: pixabay.com
Nem lepődtem meg, amikor Andi elmondta, hogy bizony nem csak a kutya, de Zoli is, illetve a kapcsolatuk is megsínylette a lelki krízist, amibe Dávid születése után került.
Azonban szerencse a szerencsétlenségben, hogy ebben a helyzetben, ami bárkivel előfordulhat, két igazán szuper ember egymásba tudott kapaszkodni.
Andi is felismerte, hogy baj van, és ezúttal nem menekülni akart, hanem megoldani a problémát. Zoli, bár a kapcsolatuk épp hullámvölgyben volt, nem engedte el Andi kezét, és együtt keresték fel azt a szakembert, aki segített Andinak átlendülni ezen a nehéz időszakon.
Andi azóta jól van, helyére kerültek a lelkében a gyermekei körüli érzések, imádja mindkét fiát, a párját, és látja, mennyire szerencsés, amiért helyén van az élete.
Külön öröm számomra, hogy ha minden igaz, hamarosan egy párkapcsolati coaching keretében én is hozzájárulhatok a boldogságuk még intenzívebb megéléséhez.
Minden problémára van megoldás és minden zsákutcából van kiút, ha nem a múlton kesergünk, nem a felelősöket keressük, hanem kezünkbe vesszük az életünk irányítását!
Forrás: pixabay.com
Kövessétek Andi és Zoli példáját!
Ha szívesen beszélgetnél a nőiségről, az anyaságról csillámpor és cukormáz-mentesen egy kulturált anyaközösségben, szeretettel várlak az AnyuSzív Facebook-csoportban.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: