A MÁS gyerek nem egyenlő azzal, hogy rossz gyerek. Ők is megérdemlik az esélyt!
Forrás: felelosszulokiskolaja.hu
Többször eljátszottam már ennek a bejegyzésnek a gondolatával, de valamiért mindig elvetettem.
Most azonban kaptam egy megkeresést a Felelős Szülők Iskolájától, így úgy döntöttem két legyet ütök egy csapásra: leírom a saját történetünket, és mivel abszolút tudok azonosulni azzal amit képviselnek, népszerűsítem a jövő szombati, a Gazdagréti Közösségi Házban tartandó rendezvényüket, amelynek címe MÁS, mint a többi!, és a középpontban azon gyerekek óvodai, iskolai beilleszkedése, fejlődése, boldogsága áll, akik valamiben különböznek a társaiktól.
S hogy miért érzem magaménak az ügyet?
Nimród másfél éves volt, amikor vele kapcsolatban először hallottam egy óvónőtől (Csiri-biri tornán), hogy „én még ilyet nem is láttam.” Annyira gyorsan mászott, hogy szemmel is alig bírtuk követni.
Mit bántam én, örültem hogy mászik, azzal riogattak, hogy ha az kimarad, bajok lesznek később.
Gyorsan ment a mozgásfejlődés, nem maradt ki semmi. Ami feltűnt, hogy nem gagyog. Nem volt ba- ba-ba, ma-ma-ma-korszak. Volt a bidodó (fűnyíró), a bágogó (nyálfogó), meg a pityotyotty (paradicsom), aztán elkezdett folyékonyan, kristálytisztán beszélni. Kicsit több volt mint két éves.
Már ekkor láttam, hogy nagyon nehéz lekötni. Nem érdeklik különösebben a játékok, illetve érdekli minden, de csak percekre. Vagy inkább fél percekre.
Viszont imádott rohanni, segíteni a kertben, kint lenni a szabadban. Kilométereket tudott sétálni anélkül, hogy fölvetette volna magát.
Két és fél évesen került először közösségbe. Nem is akárhová, egy olyan családi napközibe, ami délutánonként az egyik legszuperebb játszóházat üzemelteti, amit valaha láttam. A gyerek a sok játéktól azt sem tudta hová legyen. Volt hálós labirintus, ezer kisjárgány, mindenféle szerepjáték-kellék, és persze jó néhány gyerek.
Nimród a mennyországban érezte magát a gyönyörűségtől, én meg az örömtől, hogy feloldódott, és szívesen marad a csanában.
A kiscsoportos gyerekek óvodába való beszokása hónapokba telik. Itt (amellett hogy egyébként kedveltem a nevelőket), másfél-két hét után közölték velem, hogy a gyerek más mint a többi, esetleg hiperkatív, azt ajánlják hogy vigyem el gyógypedagógushoz vagy fejlesztőházba, ahol felmérik.
Forrás: pixabay.com
Elvittem. Még mindig csak két és fél éves volt a gyerek. Elmondtam, hogy sima szülés volt, igaz, hosszú vajúdás, és hát mi tagadás, biztos nem vált az előnyére, hogy a terhesség közben különköltöztünk az édesapjával.
Otthagytunk a fejlesztőházban némi pénzt, és megmondták, amit addig is tudtam: nem hiperaktív a gyerek.
Kapkodó. Igen. A figyelme nehezen tartható. Igen. Egyébként pedig egy helyes kiskölyök, akivel alapvetően semmi probléma nincs, ráadásul még csak két és fél éves!
(Nem kompetenciám beszélni a hiperaktivitás szakmai oldaláról, azt azonban tudom, hogy több jele van, és nem mindennek kell teljesülnie egyszerre. Vannak fokozatok.)
A témát fektettük, jártunk jógázni, és rengeteget voltunk a szabadban. Ami ismét feltűnt, az a gyerek veszélyesen éles memóriája. Elképesztő volt, hogy milyen apró dolgokra emlékezett, korához képest nagy időtávlatokból.
Barátságos volt a társaival, elhagytuk nappal szépen a pelust, voltak állandó kis barátai, és amellett, hogy megmaradt a kapkodása, az állandó futás, és a (már) egy percig tartó játékok, továbbra sem éreztem, hogy gond lenne vele. Pedig közben megszületett az öccse is.
Három éves kora előtt néhány héttel elköltöztünk, így új családi napközibe került, egy szuper óvónéni, és két szuper dajkanéni „kezei közé”. Semmi gondunk nem volt. Elfogadták, hogy egyrészt még kicsi, másrészt ilyen típus. Nem akarták fejleszteni, nem akarták megjavítani, egyszerűen hagyták, hogy játszon, autózzon, önmaga legyen. Három éves múlt egy-két hónappal, amikor fél órás műsort adtak a kis társaival, amit néha kajláskodva ugyan, de szépen végigcsinált, rengeteget énekelt (otthon is), és végre nem a „gyengeségeire” hívták fel a figyelmünket, hanem az erősségeire. Hogy milyen jó a hallása a daloknál, milyen szépen megjegyez hosszú verseket, mondókákat.
Eltelt a nyár, átballagtunk hát kissé fájó szívvel az állami óvodába. A nyílt nap után nem volt kérdés, hogy maradunk a körzeti ovinknál. Tapasztalt és kedves dadus-és óvónénijeink vannak. Nem fásultak, nem sietnek, minden kérdésemre válaszolnak, és odafigyelnek a gyerekemre. Nagy előny, hogy nem harmincan, hanem tizennyolcan vannak a csoportban.
Forrás: pixabay.com
Az első félévben megfigyelték a gyerekeket. Sokat kérdeztek az otthoni életünkről, és ők is sokat meséltek a gyerekek óvodai életéről. Látták ők is a gyerekem „pörgősségét”, de látták a kedvességét, a segítőkészségét is. Sokat beszélgettünk arról, hogy később majd lehet, hogy szükség lesz mozgásfejlesztésre, de várjunk amíg középsős lesz.
Érdekes dolog, amikor az ovi vagy suli faliújságján összehasonlítod a saját gyereked rajzait a többi gyerekével. Volt egy eset, a képek címe az volt: nyár. Fantasztikus művek, egy-két gyerkőc igazi tehetség a csoportban. Az én drágám pedig rajzolt kb. 15 egymásba fonódó pacát. Szép színes volt, de abszolút felismerhetetlen. Nyeltem egyet, nem baj, nem lesz festőművész, attól még lehet boldog.
Két nappal később felmutat a gyerek a faliújságra: „Nézd meg, anya, milyen szép tengert rajzoltam!”
Hirtelen értelmet nyert a sok hullámos kör (két perce gondolkozom, hogy hogy fogalmazzam meg), és valóban, leginkább vízre hasonlított a műve. A tengert soha nem látta egyébként.
A lényeg az, hogy most ott tartunk, hogy kaptunk egy beutalót a nevelési tanácsadóba, amin 99%-ban leírják az óvónénik, hogy a gyerek tök jó fej, segítőkész, stabil baráti kapcsolata van, és egyébként a figyelme nehezen tartható, illetve koordinálatlan, kapkodó nagymozgásai vannak.
Azt még hozzátették, hogy a testi-lelki jóbarátjával kölcsönösen pörgetik egymást, és mindkét kisfiú nyugodtabb, ha csak egyikük van ott az oviban. Nyugodtabbak, de biztosan szomorúbbak is. Imádják egymást.
Holnap megyünk a nevelési tanácsadóba Nimróddal. Én két hete már voltam bent, és a pszichológusnő meglepődött, hogy miért vagyok ott, hiszen a gyerek még mindig kicsi, még mindig annyit változik, fejlődik. Ez így van, az utóbbi 4-5 hét alatt ugrásszerű „nagyfiúsodást” tapasztaltunk nála.
Forrás: pixabay.com
Nem tudom.
Vegyesek az érzéseim, hiszen szeretném, ha a gyerekem nem lenne lemaradva a társaihoz képest. Illetve, ha lemarad, akkor segítsünk neki abban, hogy olyan tevékenységeket találjon, amiben örömét leli, amiben sikere van, amiben tehetséges.
Rossz érzés, hogy mindenhol bélyeget kapott, és bár igyekszem ezt nem erősíteni, de homokba sem akarom dugni a fejem.
Nem tudom, hogy alternatív iskolát válasszunk-e, ahová jó szívvel jár, de ahol esetleg elpocsékolódik az IQ-ja (mert az mindenhol vitán felül állt, hogy nagyon okos és értelmes gyerek).
Rengeteg kérdés van bennem, ezért is örültem meg nagyon, amikor az emailjeim között megláttam a Felelős Szülők Iskolájának megkeresését.
Forrás: sulinet.hu
A program november 19-én szombaton 9:00-kor kezdődik a Gazdagréti Közösségi Házban (XI. kerület, Törökugató u. 9.), és az alábbiak szerint alakul:
9:00-9:30 Regisztráció, kiállítók megismerése, kötetlen beszélgetés
9:30 Megnyitó: Tibenszky Moni Lisa, Felelős Szülők Iskolájának alapítója
9:35 „Szárnyak nélkül nem lehet repülni!” – Érzelmi intelligencia a családban – Pólus Enikő, mentálhigiénés szakember, ME-SE-KÖ Mentálhigiénés Központ
10:10 A mozgás és a tanulás összefüggései nagylátószögben – Bajnok Ildikó konduktor, alapozó terapeuta (Csodakapu Alapítvány)
10:40 Miben lehet MÁS a gyerekem? Iskolai elvárások, mérhető és érzékelhető eltérések és azok lehetséges megoldásai – Héjja Edit pszichopedagógus
11:10 Kávészünet, kiállítói beszélgetések
11:30 Tanár úr, mi volt ma a suliban? Élménypedagógia – Létezik-e személyre szabott oktatás? – Balatoni József, a népszerű történelemtanár (Kontyfa utcai Általános Iskola és Gimnázium), a Jocó bácsi világa közösségi oldal tulajdonosa
12:00 Kaleidoszkóp – Kerekasztal-beszélgetés a nézők bevonásával
Résztvevők:
a pszichopedagógus, Héjja Edit
a pedagógus , Balatoni József (Jocó bácsi világa)
az író és pedagógus, Wéber Anikó (Az osztály vesztese című könyv szerzője)
a mentálhigiénés szakember, Pólus Enikő (ME-SE-KŐ Mentálhigiénés Központ)
a konduktor, alapozó terapeuta, Bajnok Ildikó (Babasegély Szolgálat)
A 2500 Ft-os belépőt az info@felelosszulokiskolaja.hu címen, vagy a Gazdagréti Közösségi Házban tudjátok megvásárolni.
Forrás: pixabay.com
Abban bízom, hogy az előadások után tisztábban fogom látni a saját gyerekemet, az igényeit, és könnyebben jelöljük ki számára azt az utat, ami a boldogságához vezet. Mert ugyanúgy joga van hozzá, akkor is, ha kicsit MÁS.
