Mit tehetünk azért, hogy a gyerekeink a saját képességeiknek, adottságaiknak megfelelően fejlődhessenek, és megtalálhassák a boldogságukat?
Szombaton abban a szerencsében volt részem, hogy a délelőttömet a Gazdagréti Közösségi Házban tölthettem olyan szülők és szakemberek társaságában, akik nem csupán a gyermekeik, gyermekeink teljesítményét, hanem elsősorban a boldogságukat tartják szem előtt.
A Tibenszky Moni Lisa és Vargacz Alexandra által vezetett Felelős Szülők Iskolájának konferenciáján vettem részt, mely a MÁS, mint a többi! címet viselte.
Mindig jól érzem magam, ha hozzám hasonló gondolkodású és értékrendű emberekkel vagyok körülvéve, de az a légkör, amit ezen az eseményen a szakemberek és a szülők együtt teremtettek, fantasztikus volt!
A pozitivizmus, az elfogadás, az önmagunk szeretete, a gyermekeink személyiségének megismerése, egymás erősítése olyan hangulatot varázsolt körénk, hogy bizony sajnáltam, amikor kettőkor véget ért a rendezvény.
Igyekszem minden előadásból kiemelni a számomra legfontosabb útravalókat, bár bevallom nincs könnyű dolgom, mert a konferencia minden perce érdekes és hasznos volt számomra.
Lisa és Alexandra kedves, személyes köszöntője után elsőként Polus Enikő a ME-SE-KŐ Mentálhigiénés Segítő Központ szakembere állt a színpadon, aki többek között Pszicho- Edukációs Reformer, és akinek az előadásával roppantul tudtam azonosulni. Enikő ugyanis arról beszélt nekünk, hogy mennyire fontos a szülők önismerete és énismerete. Hiszen hogyan adhatnánk szárnyakat a gyermekeinknek, ha mi nem ismerjük a sajátjainkat, vagy ha ismerjük, nem jól használjuk őket? Felhívta a figyelmünket arra, hogy a mi szárnyaink nem jók a gyermekeinknek, hiszen ők önálló személyiségek, és ezt fontos tiszteletben tartanunk. Kihangsúlyozta, hogy mennyire fontos anyaként az énidő, amikor töltekezhetünk, és ami segít nekünk, hogy ne a múltban éljünk, hanem a jelennel, a jövővel legyünk elfoglalva. Kiemelte, hogy a múltban való „tapicskolás” bizony nagyon rombolóan hat az érzelmi intelligenciánkra. Megnyugtatott, hogy a felelős szülőség nem egyenlő a hibátlansággal, hiszen senki nem tökéletes. De ha keressük a gyermekünk boldogságának útjait, máris óriási lépést tettünk meg a tekintélyelvű neveléssel szemben. Az én gondolataimat öntötte szavakba, amikor elmondta, hogy milyen nehéz helyzetben van a mi generációnk, hiszen teljesen más elvek szerint nevelkedtünk, mint amelyek most dívnak. Sokszor átesünk a ló túloldalára ami gyermeknevelés liberalizmusát jelenti, holott a konzekvensen betartott szabályok a gyermekeink életét könnyítik meg, amellett természetesen, hogy úgy szeretjük és fogadjuk őket el, ahogy vannak.
Bajnok Ildikó konduktor, alapozó terapeuta előadása következett, aki a Honvéd Kórházban koraszülött babákkal és nagyobb gyermekek mozgásfejlesztésével foglalkozik, és aki számos tévhitet oszlatott el a gyerekek mozgásfejlődésével kapcsolatban. Nagyon fontos, hogy a koraszülöttség nem betegség. Nem következik belőle egyensen, hogy az idő előtt érkezett gyerekek bármilyen károsodást szenvednek. Hangsúlyozta, hogy még az egészséges gyermekek mozgásfejlődésében is nagy különbségek vannak, bár az anyukák képesek önmagukat és egymást is megijeszteni. Én is többször hangsúlyoztam már, hogy ezért nem érdemes beszállni a játszótéri versenybe. Ildikó tisztázta, hogy a fejlesztés nem szabad hogy gyorsítás legyen. Ezért is lehet akár káros is, ha indokolatlanul járunk a gyermekünkkel különböző terápiákra, vagy akár hamarabb ültetjük fel, vagy járatjuk, mint ahogy az idegrendszere erre megérett volna. Fontos hogy mindig szakember (neurológus, ortopédus, pszichológus,stb.) véleményére alapozzunk. Mi magunk is segíthetünk a gyerekeinknek, hogy az idegrendszeri fejlődésük minél optimálisabb legyen. Kerüljük a felesleges ingereket, a tévét, a kütyüket, babáknál a túl sok színes, zenélő játékot egyszerre, a túl sok programot. Ehelyett járjunk sokat játszótérre, adjunk lehetőséget a gyerekeknek mozogni, mászni, csúszni, tapasztalni, mi pedig nyugodjunk meg, és hagyjuk őket békén, hadd fejlődjenek a saját ritmusukban. Nagyon fontos, hogy ne hasonlítsuk össze őket más gyerekekkel, hiszen mindannyian csodálatosak a maguk nemében.
Héjja Edit nevelési tanácsadóban dolgozó pszichopedagógus is megerősítette az előadásában, hogy túl sok a túlaggódó szülő. Ha egy baba lassabb tempóban fejlődik, akkor a későbbiekben is lassabb érési folyamatra számíthatunk, és ezesetben hagyjuk még egy évet a gyerkőcöt az óvodában. Edit elmondta, hogy a gyermekek felmérésénél egy tünet nem tünet, és nem azonnal. Nagy baj, hogy sok óvodában és iskolában a pedagógusok ráragasztják, illetve erősítik a gyereken az elmaradott bélyeget, lelki károkat okozva ezzel a gyermekben (és a frászt hozva a szülőkre). Eloszlatott egy magát erősen tartó tévhitet, miszerint, ha kimarad a mászás, a gyermekkel később feltétlenül gond lesz iskolában. Nem igaz. Visszafelé közelítik meg a szakemberek a dolgot. Ha valamilyen probléma van a suliban, utánanéznek a babakori mozgásfejlődésnek. De egyik nem következik automatikusan a másikból. Edit kiemelte, hogy ha nem szeret rajzolni a gyerek, akkor más módon „hagyassunk vele” nyomot. Fűzzön gyöngyöt, először nagylyukút, hurkapálcára. Tépjen, fessen az ujjaival, szivaccsal, régi fogkefével, gyurmázzon, gyúrjon tésztát. Ő is hangsúlyozta, hogy az óvodásokat hagyni kell a saját tempójukban fejlődni, természetesen ha intő jeleket tapasztalunk, akkor szakemberhez kell fordulni, hiszen mindenkinek alanyi jogon jár a nevelési tanácsadókban elérhető ellátás. Mindenekelőtt azonban fontos, hogy lelkileg támogassuk gyermekeinket. Editet egyébként a szünetben négyszemközt is megkerestem, és készséggel válaszolt a Nimróddal kapcsolatos kérdéseimre, amit ezúton is nagyon köszönök neki.
Az utolsó előadót, Balatoni Józsefet, vagyis Jocó bácsit biztosan sokaknak nem kell bemutatnom. Több mint tizenötezren követik a Facebook-on, és D. Tóth Kriszta WMN című online magazinjában is rendszeresen publikál. Jocó bácsi az a pedagógus, akire azt hiszem minden diák vágyik. Nem csak azért mert laza, vicces és szókimondó, habár a tanórák élvezeti értékéhez ezek a tulajdonságok is nagymértékben hozzájárulnak. A gyerekeknek azonban óriási dolog, ha egy tanár egyenrangú félként kezeli őket. Ha nem tekintély, hanem élmény alapon szeretné tanítani őket. És nem csak tanítani. Jocó elmondta, hogy gyakorlatilag a nap huszonnégy órájában a gyerekek rendelkezésére áll, hiszen sok csonka családban élő diákja van, akik számára ő tölti be az apa, sőt olykor az anya szerepét is. Ő az, aki nem átall barikádot építeni a padokból és krétaharcot indítványozni az osztályban, hogy a gyerekek lássák, milyen egy lövészárok. Ő az, aki kimondja, hogy a gyerek nem hülye, csak gyerek, és hihetetlen mennyi mindent megért. Fontosnak tartja pedagógusként, hogy önmagát adja a gyerekek előtt, hiszen ha álarcot viselne, az energiái nagy része elmenne arra, hogy azt az álarcot a helyén tartsa, nehogy a gyerekek mögé lássanak.Nem egy elérhetetlen osztályfőnök ő, nem zárkózik elefántcsonttoronyba, hanem őszintén hisz abban, hogy a gyerekeket meg kell hallgatni, be kell vonni mindenbe. A hetedikes osztálya például teljesen egyedül szervezte meg a saját osztálykirándulását. Cserébe Jocó is részt vesz minden osztályeseményben, legyen az tábor, vagy tánc kékre festett ábrázattal. A számomra legjelentősebb gondolata a következő volt: Miért akarunk egy gyereket arra kényszeríteni, hogy tizenkét éven át nap mint nap úgy járjon iskolába, hogy utálja? Mi hogy éreznénk magunkat felnőttként egy ilyen munkahelyen? (Hányan hördülnek most fel, hogy így vannak ezzel, mégis kibírják? Ennek azonban nem kellene így lennie.) Ő az élménypedagógiával azt igyekszik elérni, hogy a gyerekek szívesen járjanak iskolába, a tudásért akarjanak tanulni, a lehető legkevésbé direkt módon. Tapasztaljanak, hogy észrevétlenül épüljön be a tananyag a fejükbe, a tudás élvezete az életükbe, a felnőttek iránti bizalom pedig a szívükbe.
Az előadásokat követően egy kerekasztal beszélgetésre került sor, ahol az előadók kiegészülve Wéber Anikóval az Osztály vesztese című könyv szerzőjével, immár a nézők közé ülve készséggel válaszoltak a szakterületeiket érintő kérdésekre. Estig tudtam volna hallgatni és kérdezni, tényleg sajnáltam hogy haza kellett indulnunk ebből a pozitív, felemelő közegből.
A rendezvényt színesítették a különböző kiállítók, többek között vásárolhattunk a boldog gyermeknevelést segítő könyveket, anyarelaxációs cd-t, és Dósa Erzsébet gyógymasszőrrel is egyeztethetett időpontot, aki ellazulásra vágyott.
Az előadókat, ezeket a szuper szak,- de elsősorban embereket hallgatva azt éreztem, hogy végtelenül hálás vagyok, amiért itt vannak ők, akik nem megnyirbálni, beskatulyázni szeretnék a gyerekeket, hanem arra törekszenek, hogy minél több gyermek és szülő kapjon szárnyakat, és ne kibírja az életet, hanem élje, megélje, és megtalálja a saját boldogságát.
Köszönöm nektek hogy vagytok!
A Felelős Szülők Iskolájának november 26-i rendezvényéről, a Rögtönzött Szülői Értekezletről a holnapi bejegyzésemben olvashattok. Menjetek el, ha időtök engedi, fantasztikus élményben lesz részetek!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: