Te rendszeresen teszel azért, hogy megelőzd a komolyabb betegségeket?
Forrás: pixabay.com
Novemberben már görcsben volt a gyomrom.
Tudtam, hogy idén sem kerülhetem, mert a férjem ragaszkodik hozzá. Ebből nem enged. Addig szekíroz, amíg beadom a derekam.
Vettem egy nagy levegőt, és felhívtam az egészség egyik magánparadicsomát, hogy időpontot kérjek az éves szűrővizsgálatomra.
Labor, EKG, mellkas röntgen, hasi és emlő ultrahang, belgyógyászati, nőgyógyászati és szemészeti vizsgálat.
Két nappal előtte már minden bajom volt.
Nem tehetek róla, nem szeretek orvoshoz járni. Félek, hogy kiderül valami.
A férjem erre azt kérdezte: mi a rosszabb, ha időben kiderül valami, vagy belehalni valamibe?
Vitathatatlanul igaza van, de én akkor is idegbajt kapok.
Szeretek hallgatni a megérzéseimre, próbáltam most is az intuíciómra támaszkodni, de annyira izgultam, hogy nem súgott.
Viszonylag rendben ment egyébként minden, de a tavalyi állapotokhoz hasonlóan idén is picit nagyobb volt a lépem. Kisebb mint tavaly, de még mindig a felső határérték környékén.
És megint jött a para. A családomban három generáción belül két leukémia fordult elő, így a belgyógyász doktornő már dörzsölgette a kezét, hogy milyen finomságokat fog találni a vérképemben.
Ez egy pénteki nap volt, a laboreredményt hétfőn délután küldték el emailen.
Forrás: pixabay.com
A hétvégét egy wellness hotelben töltöttük, ahol próbáltam a családomra koncentrálni, de minden pillanatban nyomta a szívemet a súly.
Mi lesz ha mégis baj van?
És nem az jutott elsősorban eszembe, hogy én nem akarok szenvedni, nem akarok kínlódni, nem biztos hogy lenne erőm ekkora harchoz, hanem hogy mi lesz a gyerekeimmel nélkülem?
Nem, nem feltételes módban gondolkoztam, mert addigra már annyira belepörgettem magam a saját negatív spirálomba (rajtam is van még mit coach-olni), hogy gyakorlatilag már ástam a síromat.
Rájöttem, hogy valójában mennyire szeretem őket, és mennyire boldog vagyok, hogy van nekem ez a három pasi!
Egyszerre semmi nem számított. Sem a szófogadatlanság, sem az akaratosság, sem a hülye fejlesztések…. Csak hogy itt vagyunk egymásnak, és ilyen jó kis csapat vagyunk, tele hibákkal, de tele szeretettel és megértéssel, és odafigyeléssel.
A picit magas TSH-mtól eltekintve életem vérképét produkáltam.
Megnyugodtam ugyan, de a félelemből, ami az utóbbi két napban kínzott, levontam a tanulságokat.
Sokkal jobban szeretem a családomat, mint azt valaha elképzelni tudtam.
Nem csak a saját életemért vagyok felelős, így a lehető legjobban kell magamra vigyáznom. (Nem csak testileg, lelkileg is.)
Tudom, hogy egy év múlva ugyanígy fogok félni, de megint elmegyek szűrésre.
Megint tépem majd a hajam, hogy minek megyek ha nem fáj semmim, de aztán újra azt érzem majd, hogy nagyon jól tettem.
Forrás: pixabay.com
Menjetek ti is, hogy minél tovább együtt lehessen a családotok!
És gondoljatok ugyanerre, amikor leteszitek a cigit, elkezdtek sportolni, tudatosabban étkezni, elmenni egy pszichológushoz, coachingra, vagy agykontroll-tanfolyamra!
Mindenre képesek vagytok!
Egyetértek, tényleg nagyon fontosak a szűrővizsgálatok, én is minden évben elmegyek. A családomat is erre bíztatom mindig. Amikor mondják, hogy félnek elmenni, mert mi van, ha találnak valamit, akkor azt szoktam mondani: melyik a jobb? Ha van valami de későn veszik észre, amikor már tünetek vannak, és nehéz/vagy nem is lehet gyógyítani, vagy ha van valami, de időben észreveszik, és időben tudják gyógyítani?