Átélni, és nem túlélni szeretném a karácsonyt!

Átélni, és nem túlélni szeretném a karácsonyt!

Te hogyan készülsz a karácsonyra? Stresszes vagy? Nyugodt? Jól szervezett? Vagy mindent az utolsó pillanatokra hagysz?

Forrás: pixabay.com

Tavaly volt az első karácsonyunk az új lakásunkban. Tavaly még fontosabb volt, hogy megteremtsük a karácsonyi varázst, mert a nagyfiunknak már nagy eséllyel lesznek róla emlékei, és a kicsink sem volt már pici, másfél évesen már őt sem csak mint veszélyfaktort vettük számításba, aki megtépázhatja a karácsonyfát.

Pont úgy szerettem volna mindent csinálni, mint annak idején az én anyukám. Beigli, töltött káposzta, mézeskalács, húsleves, rántott hal, krumplisaláta, rend, tisztaság, ráadásul én szeretem saját kézzel készíteni a lakásunk és a fánk díszeit, így még ezt is magamra vállaltam.

A férjem ragaszkodott hozzá, hogy a nagymamája receptje alapján ő készíthesse a töltöttkáposztát, a la Nyírség.

Igen, valóban nagyon rendes tőle.

Az egész karácsonynak az lett a vége, hogy már 23-án úgy utáltuk egymást, hogy legszívesebben a másik torkának ugrottunk volna, ugyanis a konyhánk nem elég két embernek, akikből az egyik mini salátalevelekbe tölti épp a tölteléket (azt hiszem több mint 80 darab került a pataki tálba), a másik pedig beiglit sütne, levest főzne, krumplit hámozna, halat panírozna, hagymát forrázna és akkor arról még nem szóltam, hogy egy másfél és egy három és fél éves gyerek is volt a háztartásunkban, akiknek csendes, békés ünnepre lett volna szüksége, nem 80 darab töltött káposztára, meg repedésmentes, márványos beiglire.

Forrás: pixabay.com

Ennél fogva én már tavaly ilyenkor kijelentettem, hogy ha törik, ha szakad, rendelni fogom az ételt.

Nem akarok újra idegbajt kapni, mert nem tudom mihez kapjak a konyhában, amikor ajándékot kell csomagolni, jóeséllyel beteg valamelyik gyerek, és egyáltalán: szeretnék az egész éves rohanás után végre nyugodtan együtt lenni velük.

Büszke vagyok arra, hogy majdnem olyan jó a beiglim, mint anyukámé és anyósomé. De a tavalyi káosz után elengedtem az aggályaimat, és nem érzem magam rossz feleségnek vagy háziasszonynak attól, hogy nem én készítem a menüt.

Ebben a szellemben megtartottam a mézeskalács és habkarika sütést (szigorúan a fiaim nélkül, ők ugyanis nem az alkotást élvezik hanem a káoszt, én meg nem vagyok önmagam ellensége, addig ők Apáznak), én készítettem az adventi koszorúnkat és az ajtódíszünket (és évekkel ezelőtt az összes fadíszünket is). Én vásároltam meg az ajándékok nagy részét (már novemberben), és én fogom becsomagolni őket.

A férjem készíti idén is a töltött káposztát, kíváncsi leszek most hány darabot kell megennünk, bár tény, hogy nagyon finom lett, és amit lefagyasztottunk, heteken belül az is elfogyott.

Az egyik barátnőm cukrász, aki tönkölylisztből készült beiglit süt nekem cukormentesen, a fiúknak pedig igazi, mindenes beiglit készít.

A halászlevet pedig egy kedves ismerősöm által vezetett étteremből rendeljük.

Az a helyzet, hogy a berögződéseink miatt sokszor akkor sem delegáljuk a feladatainkat, ha egyébként megengedhetjük magunknak, illetve ha égetően szükségünk lenne arra, hogy kicsit pihenjünk.

Emlékszem mennyit vacilláltam azon, hogy kérjem-e takarítónő segítségét. Évekig. Hiszen milyen asszony az olyan… Hát ilyen… Egy fokkal nyugodtabb, mintha a rend miatt is aggódnia kellene.

Így voltam a mosodával. Becsülettel küzdöttem a rengeteg szennyes ruhával, de télen ellepett minket a párától a penész, így – mivel szárítógépnek nincs itthon hely – külső segítséget kértem, és ha minden igyekezetem ellenére is rám készül borulni a szennyeskosár, a vasalatlan halom és a két ruhaszárító, nem derogál elmennem a mosodába.

Karácsonykor még fontosabb, hogy nyugodt légkört tudjunk teremteni, pláne ha gyerekeink vannak.

Forrás: pixabay.com

Az a véleményem, hogy a gyerek sokkal szívesebben emlékszik egy mosolyogós, kiegyensúlyozott anyukára, aki ételhordóból önti a fazékba a halászlevet, mint egy olyanra, aki izzad a tűzhely előtt, rohan a konyhából a fürdőszobába, a fürdőből a gyerekszobába, hiszen Apa épp a fát intézi, és nincs idő leülni, nincs idő játszani, kirakózni, énekelni, mesélni, vagy csak összebújni a tévé előtt… Sőt, van hogy a gyertyagyújtás is elmarad.

Nem baj, ha odaég, nem baj ha nincs rá idő hogy megsüsd, nem baj, ha csálé a fa, meleg a bor, pezseg a befőtt…

Nincs más olyan időszaka az évnek, amikor ilyen sok időt tölthet együtt a család ilyen különleges hangulatban.

Ha belegondolok, fogalmam sincs milyen volt a tavalyi beigli íze. De arra emlékszem, hogy majdnem felrobbantunk az idegtől.

Persze nem mindenki stresszeli túl az ünnepet, de pihenésre mindenkinek szüksége van ahhoz, hogy az újévet ne kifacsart szivacsként, hanem energikusan, feltöltődve kezdhesse el.

Idén nem túlélni akarom a karácsonyt, hanem megélni a nyugalmat, átélni az örömét annak, hogy a családommal lehetek.

Ne feledkezzetek meg az öregekről, a gyerekekről, a nélkülözőkről, az állatokról. Olyan sok útja van a segítségnyújtásnak. Ha máskor nem is, ebben az időszakban segítsetek ha tudtok. Olyan hideg van kint. Ne fordítsátok el a fejeteket. Legalább ilyenkor ne.

Áldott, békés ünnepeket kívánok minden kedves olvasómnak, és ennek a forrongó világnak!