Öt éve vagyok anya, de most összecsaptak a fejem fölött a hullámok.
Forrás: pixabay.com
Alapvetően az őszinteség a hitelesség forrása, és számomra nagyon fontos hogy hiteles maradjak előttetek. Írtam korábban néhány cikket arról hogy szerintem hogy kéne gyereket nevelni. Nálunk nem jött be a dolog. Nem volna fair, ha ezt nem osztanám meg veletek.
Íme.
Két fiam van. Egy ötéves, intelligens, hiperérzékeny, szorongó, szeretetéhes, örökmozgóm, és egy két és fél éves, gyakorlatias, kőkemény, fafejű, akaratos, bújós vigyorim.
És most elakadtam.
Alapvetően az a vezérelvem a nevelésben, hogy a gyereknek a lehető legnagyobb teret kell hagyni, hadd bontakozzon ki a személyisége, de semmi esetre sem szabad korlátok nélkül hagyni őket, hiszen az számukra is biztonságot jelent, és persze így tanulja meg, hogyan is működik az ovi, a suli, az élet.
Mindenekelőtt a gyerekeim lelki fejlődését tartom szem előtt, szeretném, ha egészséges személyiségfejlődésük lenne, és megtalálnák a boldogságukat.
Nem szeretek kiabálni, nem szeretek fegyelmezni, nem szeretek keménykedni, de az a helyzet, hogy mostanában visszaütni látszik a túlzott… figyelmesség (ettől most nem találok jobb kifejezést).
Azért vittem időnként valami apróságot, gyümölcslevet, kis csokit az oviba, mert tudtam hogy örömet szerzek vele. Mára követeli a nagyfiam, és megsértődik ha üres kézzel megyek, dacára annak, hogy mivel itthonról dolgozom, sokkal hamarabb hazajöhet mint eddig.
Szép szóval, higgadtan próbáltam rávenni őket arra, hogy méltóztassanak befáradni a kádba… Ebből mára könyörgés lett… Illetve nem, mára már türelmetlen kiabálás a harmadik kérésnél.
Forrás: pixabay.com
Megengedtük, hogy reggeli után egyenek egy túró rudit. Erre a kisebbikem magán kívül csapkodja (mostmár csak csapkodná) a hűtőajtót, hogy ő reggelire kéri a rudit, nem utána.
Sokszor “segítettünk” nekik összepakolni, aminek az lett a vége, hogy mi pakoltunk helyettük.
Kering a Facebook-on egy olyan cikk, amelynek az a címe, hogy “A liberális nevelés megbukott.”.
Én nem szeretem az ennyire sarkos kijelentéseket, de tény, hogy úgy látszik hogy valamit elk…tunk.
A gyerekeink követelőznek, kiabálnak, elégedetlenek, szófogadatlanok (szerintem süketek), sokszor azt látom hogy hülyének néznek, és ezért még csak nem is lehetek rájuk igazán mérges, mert belátom, hogy a mi módszereink azok, amik nem váltak be.
Úgyhogy most reformáció zajlik a háztartásunkban, a gyerekeink nagyon csekély örömére.
Megtanulják maguknak kiönteni reggel a zabpelyhet és a tejet, képességeikhez mérten egyedül kell vetkőzniük és öltözniük, apró meglepetés csak akkor van ha könyörgés nélkül sikerült elindulnunk haza az oviból, kineveztünk egy büntiszéket, és sokkal szigorúbbak lettek a pakolásra vonatkozó szabályok is.
Tudom, hogy van olyan szakember aki azt tanácsolja, hogy hagyjuk a gyerekeket például a köszönéssel is, vagy a pakolással, de az a helyzet, hogy ahogy nőnek a fiaim, egyre inkább azt gondolom, hogy nem esik le a korona a fejükről, ha keresztbe tesznek itthon két szalmaszálat.
És bocsássa meg nekem a Jóisten, de nem tűröm hogy egy ötéves hülyének nézzen, majd két perccel később jöjjön puncsolni a csokiért.
Az a helyzet, hogy van olyan gyerek, akinél beválnak a – jobb szó híján – liberális nevelési elvek.
Hát az én gyerekeim nem ilyenek. Ha a kisujjunkat nyújtjuk, az egész karunk kell nekik, ha lazul a rendszer, ha szétfut a mosoly az arcunkon, azonnal visszaélnek a helyzettel.
Tény, hogy túl vagyunk néhány keserves napon, sokat veszekedtünk, de lassan kezd látszani az eredménye.
Forrás: pixabay.com
Hogy könnyítsünk a gyerekek és a saját dolgunkon, beszereztünk egy Plukkido táblát, vagy ahogy mi hívjuk, jóságfát. Ez a játék segít a pozitív szemlélet kialakulásában, és egyébként valóban hatásosnak érezzük, olvassatok utána a plukkido.hu-n.
Emellett persze állandóan agyalok, hogy mit csinálunk jól, mit rontunk el, mikor kezdjek gyűjteni nekik pszichológusra. Mert mi a fontosabb? A lelke, az élethez való hozzáállása? A szakmai sikerei? A kapcsolatai minősége? Minden egyformán?
Tudom, hogy sokan azt mondják, hogy egy jól irányzott nyakleves, vagy fenekes nem árthat, de őszintén: mit lehet ezzel elérni? Nem idomítani akarom a fiúkat hanem szeretve felkészíteni őket az életre, és arra, hogy imádjuk őket, de ne lepődjenek meg azon, hogy nem ők a világ közepe.
Itt követem meg nyilvánosan Anyukámat, mert én sem tudok semmit jobban mint ő.
Rengeteg a szakkönyv arról, hogyan kell jól szeretni és jól nevelni, de az a helyzet, hogy a saját gyerekeinkhez nincs személyre szabott használati útmutató. És az eredmény is csak hosszú évek múlva derül ki.
Addig is erőt és kitartást kívánok mindenkinek, és köztük magamnak is.
