Cukor, kokain, függőség, Norbi. Mindezektől függetlenül szeretném megosztani veletek a táplálkozással kapcsolatos tapasztalataimat.
Forrás: pixabay.com
Leszögezem, nem akarom sem védeni, sem támadni Norbit, nem fogyasztom a termékeit, nem olvasom a cikkeit, teljesen véletlen, hogy a cukor mizéria az én életemben egy időben jött el az ő kijelentéseivel és a mém-áradattal, amit a kokain-cukor-vegyjel-függőség káosza termel ki.
Tavaly ősszel döntöttem el, hogy életmódot váltok. Rengeteg cukrot fogyasztottam. Minden nap túró rudi-csoki-joghurt-hegyeket vittem be a szervezetembe, sokszor este is.
Éreztem, hogy túlzás amit csinálok, és csak a genetikának köszönhetem, hogy nem kellett még egy széket igényelnem az irodában a fenekem alá. (Ekkor még alkalmazottként dolgoztam, és a munkahelyemen is könnyen hozzájuthattam egy-egy szelet jutalomcsokihoz.)
A kávét két cukorral és igazi, zsíros, vaníliás cukros szifonos tejszínhabbal ittam, és egyre gyakrabban vettem meg a cukros üdítőket az ásványvíz helyett.
Október végén azt mondtam hogy elég, ez így nem normális. Egyik napról a másikra elhagytam a cukrot. Tájékozódtam, hogy mik azok a cukorpótlók, amelyek valóban egészségesebbek (hiszen a barna cukor is cukor, a méz is cukor, a fruktóz is cukor), és így szereztem be a kávémba az eritritet, és vásároltam olyan édességeket, amelyeket ezzel édesítenek. Emellett elhagytam a fehér kenyeret és az állati tejtermékeket is.
Nem fogok hazudni.
Pokol volt.
Az első héten hullámokban jött rám a rosszullét, a remegés, az éhség, az idegroham. Izzadtam, melegem volt, és bárkit képes lettem volna megfojtani, beleértve a családomat is.
Forrás: pixabay.com
A fizikai tünetekre számítottam, hiszen eleinte ki kellett tapasztalnom, hogy mi az ideális étkezési rendszer, de az idegrendszeri tüneteim elképesztőek voltak. Épp hosszú hétvégére mentünk a férjemmel és a gyerekekkel… Életük leghosszabb hétvégéjét töltötték velem…
Kíváncsiságból rákerestem olyan fórumokra, ahol az életmódváltók osztották meg egymással a tapasztalataikat. Többen számoltak be ugyanolyan ingerültségről, mint én. Ez kicsit megnyugtatott.
A kenyér nem hiányzott, azt egyébként sem vittem túlzásba, a tehéntejet szuperül helyettesítettem kókusztejjel, a cukros üdítőket pedig vízzel.
Teltek a napok, és minden egyre könnyebb lett.
Energikus lettem, a napi két kávémat egyre csökkentettem, azt is inkább csak az íze kedvéért. Kókusztejszínnel elképesztően finom.
Elmúlt az ingerlékenységem, nem tört rám rohamszerűen az éhség, nem nehezített el a rengeteg szénhidrát, meg Isten tudja még hogy mi amit előtte magamba tömtem.
Próbálkoztam a teljes paleo-iránnyal, de a különböző paleo-lisztek annyira puffasztottak, hogy maradtam a teljes kiőrlésű pékárunál.
Egész jól tudtam tartani ezt a rendszert, sokkal könnyebb mint képzelnénk. Átvészeltem a karácsonyt tönkölylisztes bejglivel, és egyébként sem kívántam különösebben az édességet.
Forrás: pixabay.com
Aztán körülbelül másfél héttel ezelőtt észrevétlenül megbomlott a rend.
Itt egy kanál cukor a kávéba, ott egy szelet torta, amott egy fehér lisztből készült pizza….
Több hónapnyi kihagyás után úgy orrba vágott az ismét bevitt szénhidrát-mennyiség… Újra jött az éhségroham, a remegés… Annyira rossz volt, hogy valamelyik éjjel már azt álmodtam, hogy megettem egy egész tányér búzalisztből készült tésztát, és előre féltem a következményeitől.
Úgyhogy Norbi ide vagy oda, én a saját tapasztalataim alapján azt mondom, hogy köszönöm szépen, de végeztem a cukorral és a fehér liszttel, és lehetőség szerint a tejjel is.
Azt még hozzátenném, hogy a decemberi vérképem tökéletes volt, az ekcémám gyakorlatilag megszűnt, és biztosan többeteknek vannak apró vörös pöttyök a felkarotok hátsó részén. Nekem már nincsenek. Az hogy a súlyom is csökkent, az pedig már csak grátisz.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: