A statisztikák szerint minden második házasság válással végződik. De vajon minden szakítás jól átgondolt és megalapozott döntés eredménye?
Forrás: pixabay.com
Tapasztalatból tudom, milyen komoly dilemma egy éppen rosszul működő házasságban, hogy eljött-e már az a pont, ahonnan nincs tovább együtt. Az a pont, ahol a felek már csak fájdalmat élnek át, ahol a boldogtalanság teljesen átszőtte a mindennapokat, amikor nincs mese, lépni kell.
Mi a bíróságról hoztuk vissza a házasságunkat, és a kereset beadásáig is hosszú, másfél éves út vezetett, kikövezve egy harmadikkal, fájdalommal, szerelemmel, szüléssel, hazugsággal, igazsággal, sírással, boldogsággal, egyszóval nem unatkoztunk.
Azonban azzal, hogy nem hoztunk elhamarkodott döntést, sőt, hajlandóak voltunk visszafordulni a célegyenesből, az egyetlen veszteség ami ért minket, az a harminc ezer forint amit kifizettünk eljárási illetékként. Kaptunk helyette egy teljesen új alapokra helyezett kapcsolatot. Önismeretet. Nyugalmat. Még egy gyermeket. És az érzést, hogy ha együtt ezt is túléltük, akkor előttünk már nincs akadály.
Az élet persze nem ennyire rózsaszín, emberek vagyunk, érzelmi hullámokkal, amelyek előfordul hogy nem találkoznak egymással, de a közös élményeink megtanítottak arra, hogy ha éppen válni támadna kedvem, tegyem mérlegre az alábbiakat.
Forrás: pixabay.com
Gondold át te is mielőtt döntesz, hogy:
Tényleg a pároddal, a kapcsolatotokkal van baj? Nem önmagaddal? Az önbizalmaddal, az önértékeléseddel, a teljesítményeddel, a lelkeddel van problémád? Esetleg a főnököddel, a szüleiddel, a barátnőiddel? Előfordulhat ugyanis, hogy nem tudjuk megfelelően azonosítani és így kezelni sem az érzéseinket, esetleg olyan gyerekkori batyut cipelünk, amely megakadályozza hogy egészséges párkapcsolatban éljünk még akkor is, ha a párunk minden elképzelésünknek megfelel. Ha azt érzed, hogy a problémád belülről fakad, kérj segítséget. Hidd el, az egész családod örökre hálás lesz neked a bátorságodért.
Valóban visszafordíthatatlan a helyzet? Tényleg azt érzed hogy nem tudtok megállni a lejtőn? Egyikőtök sem tudja megfogni a másik kezét és azt mondani hogy “Állj!”, kapaszkodjunk föl újra oda, ahonnan indultunk, vagy még magasabbra? Ez nem könnyű, hiszen először is le kell győzni önmagunkat, aztán kemény, fárasztó munkával hegyet kell másznunk. De megéri, ha úgy érzitek, a történetetek nem érhet véget összezúzva a hegy lábánál, maradandó sérüléseket okozva mindkettőtöknek.
Valóban válni akarsz? Nem csak büszkeségből, sértettségből fenyegetőzöl ezzel? Nem csak azért vagdalkozol ezzel mert tehetetlennek érzed magad? Tudom, vannak helyzetek amikor az ember úgy érzi, hogy megalázták, megsértették, megbántották, és nem érez más eszközt a kezében, mint hogy egy huszáros vágással felégesse maga mögött a múltat. Elárulok egy titkot: a türelem, a szeretet, a kedvesség, a megértés a legkilátástalanabb helyzetben is segítségünkre lehet. Ezek a leghatásosabb fegyverek. Tapasztalatból tudom.
Tényleg nem szereted már? Ez a kérdés szorosan kapcsolódik az előzőhöz. Hiszen például megcsalt feleségként, vergődve a csalódás, a fájdalom, a megalázottság súlyos deszkái alatt ezt a legnehezebb kimondani: szeretem, és kimondhatatlanul fáj a szívem, amiért ezt tette velem, amiért nem engem szeret, amiért nem tisztelt, stb. De ha vissza akarjuk őt kapni, vagy legalább intelligens módon szeretnénk elengedni (hiszen van aki nem akar visszajönni, ez tény), akkor legalább önmagunknak be kell vallanunk az érzéseinket, hogy a lehető legtudatosabban tudjuk végigjárni az utat, amit kijelöltünk önmagunk, a párunk, és sok esetben a gyerekeink számára is.
Kimondtatok minden szót? Tudjátok kinek mi a problémája a kapcsolatotokban? Vagy hogy egyáltalán van-e problémája? Tisztában vagytok a másik és a saját igényeitekkel? Ha nem megfelelő a kommunikáció egy kapcsolatban, akkor a fejünkben lejátszott beszélgetések és az ebből adódó játszmák könnyen odavezethetnek, hogy már azt sem látjuk hogy kivel élünk együtt, és akivel együtt élünk mit vár tőlünk. Mert bizony ő is ott van, nem csak mi.
Csak a másik a hibás? Nagyon könnyű levenni a másikról a keresztvizet, pláne egy évek óta mérgesedő kapcsolatban, vagy ha egy harmadik lép be a képbe. De mielőtt bíróság elé citálnánk és ott mindennek elmondanánk a volt szerelmünket, álljunk meg, és helyezzük el magunkat, a cselekedeteinket, a mondatainkat az ok-okozati összefüggések szövevényes hálójában. Ott vagyunk, bizony, akkor is ha nem esik jól bevallani önmagunknak, hogy bizony mi is benne voltunk abban, hogy a helyzet jelenleg úgy áll, ahogy.
Forrás: pixabay.com
Mi a helyzet a gyerekekkel? Az a véleményem, hogy a gyerekek miatt összetartani egy boldogtalan álházasságot, az egyik legnagyobb merénylet, amit ellenük (és önmagunk ellen is) elkövethetünk. Ők tőlünk, szülőktől tanulják meg, mit jelent a boldogság. Ha azt látják, hogy a szüleik idegenként ténferegnek a lakásban, és legfejjebb a gazdasági kérdéseket vitatják meg egymással, akkor azt fogják gondolni, hogy ez a normális. Azonban ha a legcsekélyebb esélyét is látjuk, hogy a tönk szélén álló házasságunkat megmenthetjük, és dolgozva a kapcsolatunkon újra boldoggá tehetjük egymást, akkor érdemes elgondolkodni, hosszú távon mi éri meg jobban.
Ki akar válni? Én vagy a környezetem? Mint minden krízishelyzetben, a házassági hullámvölgyekben is lelkes tanácsadók a szülők, a barátnők, az óvodatársak anyukái, a kollégák, a fallabda-partnerek. Azonban, és ezt már több helyen, így a Ridikülben is hangsúlyoztam: két ember kapcsolatát, nem érti meg más, csak ők. Sőt, van hogy ők sem! Ne hagyjátok hogy a kibicek olyan irányba tereljenek benneteket, ami az ő életükre nincs hatással, de a tiédet, a párodét, a gyerekeitekét egy életre meghatározza.
Jobb lesz? Biztosan? Anyagilag? Érzelmileg? Egy másik emberrel aki szintén nem lesz tökéletes? Ezek járulékos kérdések a szíved-lelked-gyerekeid boldogsága mellett, azonban érdemes átgondolni ezeket a tényezőket is, hiszen a jövő szempontjából senkinek nem mindegy.
Nem az a szándékom, hogy mindenekfelett kampányoljak a házasság mellett! Vannak helyzetek (sajnos túl gyakran), amikor nincs visszaút, és vannak helyzetek, amikor jobb is hogy nincs.
Azonban ha azt érezzük, hogy pislákol némi remény arra, hogy az egykor boldog, tartalmas kapcsolatunkba visszatérhet az élet, ne kövessük el azt a hibát, hogy büszkeségből, tehetetlenségből, önzőségből végleg kirántjuk a családunk lába alól a talajt.
Forrás: pixabay.com
A saját házasságom fikciókkal kevert történetét megismerheted, ha elolvasod Jutalomjáték című regényemet. A közvetlen tapasztalataimat pedig meghallgathatod a Ridikül A talpra állás művészete című részében.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: