Hogyan tanítsuk meg a kisfiúknak és a kislányoknak, hogy felnőve szeressék önmagukat, tiszteljék egymást, és egészséges munka-, baráti, és párkapcsolatokat alakíthassanak ki egymással?
Forrás: pixabay.com
Néhány hete történt, hogy szülővárosomban nagyszabású, két évtizedes múltra visszatekintő kulturális-és sportrendezvény-sorozaton vettünk részt a családommal. A buli egy hétig tartott, és mint minden évben, idén is megrendezték kisvárosunk főterén a bográcsfőző versenyt.
Legalább ötven csapat vett részt a versenyen. Nők, férfiak, nagylányok, nagyfiúk, kislányok, kisfiúk ülték körbe a rozoga sörpadokat, és a szervezők, fokozván a hangulatot, szerződtettek egy szpíkert, aki körbe járt a csapatok között, és általa viccesnek tartott humorsziporkákkal igyekezett szórakoztatni a jónépet.
Ugyanazt a pasit hívják ezer éve. Energikus, vidám, és… most hirtelen ennyi pozitívum jut róla eszembe.
Nem tudom van-e húga, vagy leánygyermeke, de anyja az biztosan van. Ezért is volt megdöbbentő számomra az a fél óra, amit a nagyobbik fiammal és édesapámmal ezen a főzőversenyen töltöttünk.
A fickó minden csapatnál elidőzött néhány percet, és miután elharsogta a készülő étel nevét, mustrálni kezdte az asztalt körülvevő lányokat, asszonyokat. Kötelességének érezte, hogy az egész várossal megossza, hogy ki a legnagyobb mellű nő az asztalnál, a fehér pólót viselő kamasz lányoknak azt javasolta, hogy öntsenek magukra egy-egy vödör vizet, volt ahol felajánlkozott, és volt ahol ő ajánlotta fel szánalmas szolgálatait a csapat hölgytagjainak.
Mindezt körülbelül kétszáz decibellel, a nők, férfiak, nagylányok, nagyfiúk, kislányok, kisfiúk füle hallatára.
A panelházak úgy verték vissza az ordító szexizmust, mint tengerfenék a delfinek ultrahang-hullámait.
Az én gyerekem ennyiszer még soha nem hallotta a cici szót és annak különböző szinonimáit.
Nem vagyok prűd, félreértés ne essék.
De felmerült bennem a kérdés, hogy ha a fiam csak azt hallaná, hogy a nőknek „mekkora csöcse, milyen jó segge” van, akkor vajon felnőttként hogy viszonyulna a lányokhoz? Mennyire tisztelné őket? Mit látna bennük azon kívül, hogy „lyuk-lyuk”?
Egy kislány, aki végig hallgatta ezt a szöveget, milyen tükröt kapott maga elé? Hogyan tanulja meg értékelni önmagát, ha azt hallja, hogy az ugrabugrálós kopasz bácsi csak az anyukája meg a többi néni melléről beszél, miközben ő azt hitte, főzni, beszélgetni, nevetni jönnek a térre?
Forrás: pixabay.com
Mit érezhettek azok a kamaszlányok, akinek a mellére több száz férfiember figyelmét hívta fel ez a csupa kisbetűs férfi?
Azt meg nem kell részleteznem, hogy a kis-és nagykamasz fiúk milyen leckét kaptak a „bácsitól”.
Nem vagyok feminista. Legalábbis nem a klasszikus szüfrazsett-i értelemben. Hiszek a klasszikus férfi-női szerepekben, nem mondom, hogy „Run the world, girls!”, mert a fiúk nélkül nem lennénk mi sem igazi nők.
A feminizmus Emma Watson-i verziója viszont nagyon is közel áll hozzám. A lányok nem kevesebbek attól, hogy nem fiúk, a fiúk pedig nem kevesebbek attól, hogy néha kicsit lányok.
Tanítsuk meg a gyermekeinket arra, hogy egy lány is lehet okos nő, jó vezető, és hogy egy férfi is lehet érzékeny, gyengéd, esendő.
Mutassuk meg nekik, hogy a lányok nem csak attól lányok, mert mellük nő, szélesebb a csípőjük, és megkapták a világ legkülönlegesebb ajándékát, az anyaságot!
Hadd lássák, hogy a fiúk nem csak azért fiúk, mert izmosak, képesek biztonságot teremteni nekünk, keményen dolgoznak, és megtanítják autót szerelni a kisfiaikat!
Forrás: pixabay.com
Ha egy kisfiú gyerekként nem tanulja meg tisztelni, értékelni a kislányokat, mit várhatunk tőle felnőttként? Ha egy kislány nem tanulja meg, hogy nem nevetjük ki a síró kisfiúkat, hogy kezeli majd a partnerét, ha az gyengéd, érzelmes férfi lesz?
Illetve, ami még talán ettől is fontosabb, ha nem tanulja meg önmagát szeretni, hogy hihetné el nőként, hogy megérdemli egy nagybetűs FÉRFI szerelmét, megbecsülését?
Itt nem csak arról van szó, hogy a rózsaszín az kislányos szín, a kék meg fiús, vagy hogy a lányok babával játszanak, a fiúk meg autóval.
Forrás: pixabay.com
A tét a jövőjük. Hiszen a boldogságuk nagyban függ attól, hogy felnőttként hogy viszonyulnak önmagukhoz, és persze egymáshoz emberként a munkában, a baráti – vagy érzelmi kapcsolataikban.
A Macskajaj című film jutott eszembe, amikor Matko, a piti szerb bűnöző azzal próbálja nyugtatni Dadant, az alvilági nagykutyát, hogy „Ne sírj Dadan!”, mire az ráüvölt: „Mér’ ne sírjak?”
Pontosan erről van szó!
Segítsünk a gyerekeinknek!
Ne legyen a lányok privilégiuma a sírás, ne legyen a fiúk előjoga a keménység!
Ezt az romboló szexizmust pedig felejtsük el!
A szpíker pedig süllyedjen el szégyenében…