Ha egy napra a gyermekeim bőrébe bújhatnék…
Gondoltál már arra, mennyivel kevesebb stresszel járna a gyereknevelés, ha egy napig a „hisztis, rosszevő, rosszalvó, feleselő, nyávogó” gyereked szemüvegén keresztül szemlélnéd a világot?
Nem csak a kicsikkel kapcsolatban igaz, hogy sokkal jobban tudnánk együttműködni a másikkal, ha nem csak a saját nézőpontunkból tekintenénk bizonyos helyzeteket, hanem megpróbálnánk a másik szemszögéből is megvizsgálni azokat.
Nem egy anyukától hallottam, és jómagam is így vagyok ezzel, hogy az egyik legnagyobb nehézség a babákkal és kisgyerekekkel (vagy akár a kamaszokkal is), hogy nem értjük őket, hiszen nem minden esetben tudják egyértelműek kifejezni önmagukat. Nem tudjuk, mit szeretnének, mit éreznek, miért sírnak, miért ingerültek. Fáj valamijük? Bántották őket? Milyen anya vagyok, hogy nem érzem a gyerekem minden rezdülését?
Ahogy nőnek, egyre több dolog válik világossá. De akármilyen picik is, önálló individuumok, akikre sokszor hiába próbáljuk meg ráerőltetni a saját igényeinket és akaratunkat.
Nem mindig értjük, miért ül le a járdára, miért nem eszi meg az uzsonnát, miért sír éjjel, miért megy egyik nap kitörő örömmel az oviba, másnap pedig miért csimpaszkodik sírva a lábunkba a csoportszoba előtt.
Ha egy napra a négy és fél éves fiam bőrébe bújhatnék, talán megérteném…
- hogy reggel miért nem enged maga mellé az ágyba, amikor este imádja, ha összebújunk?
- hogy hogy a viharba nem unta még meg a neszkvik gabonagolyókat?
- miért a piros színűeket eszi ki először a vitaminból?
- mit vár a legjobban amikor az oviban ledobálja a cipőit? Melyik játékot szeretné levenni?
- ki mellett ül a reggelinél?
- miért szereti az óvónéniket, mik azok a tulajdonságaik, amik az én fiamnak fontosak?
- kik azok akik őt szeretik?
- hogy bírja megenni a körözöttes kenyeret?
- mire gondol miközben a déli alvás előtt hallgatja a mesét és az ujját szopja?
- mi az első gondolata miután felébredt?
- mikor kezdi el várni, hogy érte menjek?
- mit érez, amikor meglát délután?
- tényleg nem hallja, amikor ötödjére kérek tőle valamit, vagy passzióból tetteti süketnek magát?
- milyennek lát, amikor hatodjára eldurran az agyam, és felemelem a hangom?
- mit érez, amikor a főzés vagy a vasalás miatt nem tudok játszani vele?
- miért harapja meg az öccsét?
- miért szabotálja mindig a „jól van Petyus, üljél bömbölve a bolt közepén amiatt a csoki miatt, én elmegyek tejért, mindjárt jövök” akcióimat, ha közben képes véresre harapni az öccse hátát? (Jó, ezt értem, azért mert imádja.)
- ha megdicsérem, miért mondja, hogy nem is ügyes?
- miért kérdezi meg fél perc múlva, hogy ugye ügyes vagyok?
- honnan van ennyi energiája?
- miért gondolja, hogy a lábujj-köröm levágása fáj?
- miért fél, amikor a Verdákban Piró a tűzoltó lelocsolja McQueen-t?
- miért szeret nyomorogni az öccse gyerekülésében?
- miért nem hajlandó felvenni az új neonzöld zoknit, amit vettem neki?
- örül, hogy mi vagyunk a szülei?
- mi az, amivel azt hisszük az apjukkal, hogy jót teszünk neki, közben meg éppen nagy elánnal elrontunk valamit?
- van-e valami, amit nem mondd el, és ha van, miért nem mondja el? (Ez még jobban érdekel!)
A kisebbikem két éves múlt, bőven vannak vakfoltjaim vele kapcsolatban is:
- miért ordít minden reggel, ha én viszem, hogy az apjával szeretne menni a csanába?
- miért ordít minden reggel, ha az apja viszi, hogy velem szeretne jönni?
- miért nem hajlandó felvenni a benti szandálját reggelenként?
- miért hagy ott néha, mint Szent Pál az oláhokat a csana előszobájában?
- miért veri magát néha a csana előszobájában, hogy nem megy be?
- meddig sír, ha sír reggel?
- mennyire vágyódik utánam?
- mennyire teszek rosszat azzal, hogy már közösségbe jár?
- mennyire teszek jót azzal, ha közösségbe jár?
- miért nem hajlandó felvenni az új ruháit?
- miért akart mindenáron kiszaladni az utcára?
- tényleg azt gondolja, hogy ha a hűtő elé veti magát bömbölve, akkor megkapja vacsora helyett a túrórudit?
- miért küld el reggelenként maga mellől ő is, miközben este a bátyjával versenyt könyörögnek, hogy még egy kicsit maradjak az ágyukban? (A rácsosban… Jól szoktunk kinézni.)
- miért épp a középső-és gyűrűsujját szopja?(Metálvillában nyomja.)
- a gyümölcsös tejberizsnek miért nem eszi meg a gyümölcsét?
- miért nem hajlandó megenni a natúr tejberizst?
- miért gondolja, hogy a bátyját fejenharapni jó ötlet?
- mit evett meg Panni elől? (Minden este elmondja: „Medettem a Panniét!”. De mit?)
- miért nem hajlandó a saját cipőjét felvenni?
- miért a bátyjára már kicsi, őrá meg még nagy cipőt kell ráadni, hogy egyben maradjon a lakás?
- ő vajon milyennek lát engem?
- ugyanolyan elmondhatatlan érzés neki is amikor hozzám bújik?
- ugyanúgy hiányzom neki napközben, mint ő nekem?
Szívesen folytatnám, de szeretnék holnap reggel előtt ágyba kerülni.
Van hogy csak állok felettük, széttárt karokkal nézem az épp aktuális, számomra érthetetlen tevékenységüket, vagy épp annak eredményét, és csak ezt mondogatom magamban: „Nem értem… Nem értem…”.
Tegnap rávettek, hogy leguruljak a lépcsőházunkkal szemben fekvő mikrodombon… El nem tudom mondani mennyire fájt, ahogy a kemény föld, a buckák, a fűcsomók megnyomták az oldalamat meg a hátamat. Ők meg százszor legurultak rajta egymás után, egy nyikk nélkül.
Ezt sem értem, hiszen fáradt felnőtt vagyok.
Ahelyett hogy önfeledt gyerek lennék legalább akkor, amikor velük játszom. Ahelyett, hogy arra figyeltem volna, hogy milyen klassz móka gyorsan pörögni a lejtőn.
Kit érdekel hogy egy kicsit fáj?
Ha neked is vannak ehhez hasonló, vagy még meglepőbb kérdéseid, akkor csatlakozz hozzánk a Facebookon az AnyuSzív-csoportban és az Anyuszív blog oldalán! Hátha együtt megfejtjük a gyerekeket!